Az Apostoli Könyvtár és Levéltár június elsejétől újra várja a kutatókat

Kultúra – 2020. június 3., szerda | 12:48

A koronavírus-járvány miatt bezárt vatikáni intézmények sorra megnyitották kapuikat június 1-jétől. A Vatikáni Apostoli Könyvtárba és Levéltárba internetes bejelentkezést követően léphetnek be a kutatók, az egészségügyi előírások szigorú betartásával.

A L’Osservatore Romano vatikáni napilapban jelent meg ezzel kapcsolatban José Tolentino de Mendonça bíboros, a Római Anyaszentegyház könyvtárosának és levéltárosának cikke. Amikor február végén megtartották a tanulmányi napot a XII. Piusz pápaságára vonatkozó dokumentumok kutathatóvá válásáról, még nem sejtették, hogy a szakemberek munkáját megszakítja a koronavírus-járvány. Az egészségügyi válsághelyzet miatt kénytelenek voltak bezárni az Apostoli Könyvárat és Levéltárat a tudósok előtt, az ott dolgozók nagy részét pedig távmunkában foglalkoztatták. A június 1-jei újranyitásnál is az óvatosság elve érvényesül, fokozatosan és korlátozásokkal indul újra a munka.

Mendonça bíboros elmondta, hogy a karantén nehéz volt mind az intézmény dolgozói, mind a tudósok számára. A levéltár esetében nagy várakozással készültek a szakemberek a történelmi jelentőségű dokumentumok tanulmányozására, és ezt szakította meg váratlanul a járvány, mely végigsöpört az egész világon.

A Vatikáni Apostoli Könyvtár (latinul Biblotheca Apostolica Vaticana) a Szentszék könyvtára. Egyike a világ legrégibb könyvtárainak, és az egyik legkülönlegesebb történelmi iratgyűjteménnyel rendelkezik. Formálisan 1475-ben alapították, de valójában sokkal régebben.

Jelenleg a könyvtár 75 ezer kéziratot, 1,1 millió nyomtatott könyvet őriz, ebből 8500 ősnyomtatvány. A Vatikáni Apostoli Könyvtár történelmi, jogi, tudományos, teológiai és filozófiai kutatókönyvtár. Bárki szabadon kutathatja, aki megfelelő kutatói okmányokkal rendelkezik, és munkájához szüksége van a könyvtár anyagára.

A gyűjtemény leghíresebb darabja a Codex Vaticanus, a Biblia legrégebbi ismert görög kézirata. A Prokopiosz által írt Titkos történetet 1623-ban a könyvtárban fedezték fel és adták ki.

Ferenc pápa tavaly megváltoztatta a Vatikáni Titkos Levéltár elnevezését Vatikáni Apostoli Levéltárra. A rendelkezésre az adott okot, hogy az idők során a secretum latin szó jelentése változáson ment keresztül és ez félreértésekre adhatott okot. 1612-ben V. Pál pápa hozta létre az Archivum Secretum Vaticanumot a pápa magán-, személyes, bizalmas levéltáraként. Így határozta meg minden pápa és ma is így definiálják a tudósok, helyesen értelmezve azt. Ameddig a latin és a belőle származó többi nyelv szorosan összekapcsolódott, nem kellett magyarázni a secretum szót, de a modern nyelvekben, kultúrákban és az egyes országok társadalmi érzékenységében bekövetkezett szemantikai módosulás miatt a secretum kifejezés a vatikáni levéltárhoz kapcsolva félreértésekre adott okot, kétértelmű vagy egyenesen negatív árnyalatot öltött. A vatikáni levéltár azonban mindig is ennek az ellenkezője volt és akar lenni – hangsúlyozta levelében Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria