Az egyházi iskola sikere nem csak a jegyekben mérhető – Oktatási kerekasztal-beszélgetés Budapesten

Nézőpont – 2026. november 6., péntek | 13:27

A Szent István Intézet november 4-én Keresztény oktatás vagy nevelés? Az egyházi iskolák szerepe címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a budapesti Márai Sándor Kulturális Központban.

A beszélgetés résztvevője volt Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Oktatási Bizottságának főtanácsadója és a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatója; Zsódi Viktor SchP, a Piarista Rend Magyar Tartományának tartományfőnöke, valamint Nádor Koppány Zsombor, az intézet kutatási igazgatója, aki szakkollégiumi oktatóként az egyetemi tehetséggondozásban is részt vesz.

A beszélgetést Puskás Balázs, a Szent István Intézet vezető kutatója moderálta.

A találkozónak különös aktualitást adott, hogy az egyházi iskolák szerepe az utóbbi időben a közéleti viták egyik fontos témájává vált. A programot Nádor Koppány Zsombor nyitotta meg.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevőit Barsi Balázs OFM is köszöntötte: levelét Nádor Koppány Zsombor olvasta fel. A ferences szerzetes, pap az emberi személy méltóságát állította a keresztény nevelés középpontjába. Arról írt, hogy

tudást csak tiszteleten és szereteten alapuló kapcsolatban lehet átadni, a szabadság pedig a szeretet szempontjából való választás.

Külön hangsúlyozta a személyes nevelés jelentőségét, és azt, hogy a keresztény nevelés kérdése az egyetemeken és a kollégiumokban is fontos.

A moderátor ezután arra kérte a résztvevőket, egy-egy személyes történeten keresztül mutassák meg, miért fontos a keresztény nevelés.

Rubovszky Rita egykori tanítványáról mesélt, akivel pályája kezdetén egy szakmunkásképzőben találkozott. A férfi évekkel később egy benzinkútnál ismerte fel, és arról beszélt, milyen meghatározó volt számára a tanári biztatása.

Zsódi Viktor egykori diákjáról mesélt, akivel iskolás évei alatt nem volt mindig könnyű a kapcsolata. Később megtudta róla, hogy otthon reggelente felolvassa az evangéliumot a feleségének. Mindkét történet azt példázta, hogy

a pedagógus munkájának eredménye nem mindig azonnal, az iskolai teljesítményben mutatkozik meg.

A kerekasztal-beszélgetés során szóba került az is, hogyan értelmezhető az egyházi iskolák sikere. Egyetértés alakult ki abban, hogy a jegyek, a versenyeredmények és a továbbtanulási adatok fontosak, de önmagukban nem írják le, mit ad egy iskola a diákjainak. A résztvevők a tartós emberi kapcsolatok, az összetartó közösség és az életvezetéshez kapott útravaló jelentőségét is hangsúlyozták.

Az egyházi intézmények számáról és társadalmi szerepéről szólva elhangzott: nem adható minden településre érvényes, egyszerű válasz arra, hogy sok vagy kevés-e az egyházi iskola. A helyi szükségleteket és közösségeket kell figyelembe venni. Egyes intézmények olyan családoknak és fiataloknak nyújtanak kapaszkodót, akik számára az iskola nemcsak oktatási, hanem közösségi és társadalmi mobilitási lehetőséget is jelent.

Zsódi Viktor a szerzetesi iskolák sajátos küldetéséről beszélt. Szerinte az intézmények identitásának egyik fontos eleme a személyes kísérés: annak közvetítése a fiatalok felé, hogy fontosak, és figyelnek rájuk.

A keresztény nevelés alapja az emberi személy méltósága, az Istenhez, önmagukhoz és másokhoz fűződő kapcsolatuk támogatása.

Az egyetemek autonómiájának kérdése kapcsán Nádor Koppány Zsombor úgy vélte, hogy világnézetileg semleges oktatás nem létezik, és szerinte az egyházi egyetemek identitásuk nyílt vállalása miatt nyomás alá kerültek. Hangsúlyozta: nem feltétlenül csak keresztény oktatók taníthatnak egyházi intézményben, de az intézménynek következetesen képviselnie kell saját világnézetét. Példaként azt említette, hogy nem keresztény jogász is taníthat egyházi egyetemen, ám szerinte nem mindegy, hogy pozitivista vagy természetjogi megközelítésben oktatja a jogot.

A zárókörben megfogalmazott kívánságok között szerepelt a pedagógusok közös munkájára és a diákok személyes kísérésére fordítható nagyobb idő, az egyházi iskolák identitásának erősödése, valamint a közbeszéd méltóbb hangneme.

Forrás és fotó: piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria