Az engedelmesség iskolája – A kispap Bolberitz Pál lelki naplója, 1963–1968

A naplót írója feltehetően nem a nyilvánosságnak szánta, de a család és Bolberitz Pál egykori kispaptársai a kötet szerkesztőjével, Szerdahelyi Csongorral együtt úgy gondolták: közérdeklődésre számot tartó, fontos kordokumentum, egyben a magyar lelkiségi irodalom gyöngyszeme is.

A lelki napló mottója: „Elszárad a fűszál, lehull a virág, de Isten igéje örökre megmarad” (40,8). Bolberitz Pál megkülönbözteti a szubjektív és az objektív szeretetet. Szubjektív szeretet: „azért szeretek valakit, mert valami jót kaptam tőle.” Objektív szeretet: „azért szeretek valakit, mert van benne valami, ami jó, és azt az objektív értéket szeretem benne”. Istent „szubjektíve azért szeretem, mert teljesen ingyen fölmérhetetlen sok jót kaptam tőle. Hogy embernek teremtett, és nem növénynek vagy állatnak…, életemnek értelmet adott, hivatást adott, és a cél elérésére kegyelmi segítségét adja, s hogy a bűnöket megbocsátja. Istent objektíve azért szeretem, mert Ő az értékek teljessége, a személyes igazság, maga a jóság, amely szeretetre indítja az embert.”

A szeminarista Bolberitz Pálnak célja: „Propagandát csinálni Krisztus ügyének. Megélni a kereszténységet (konkrétan az ellenségszeretet által!). Hirdetni az evangéliumot, mert szeretem Krisztust, és ezért szeretem az embereket. Az embereknek életcélt adok, és a boldogsághoz vezethetem őket, és ezzel elérjem egyéni boldogságomat – azaz szent legyek.”

A naplóból egy olyan kispap személyisége rajzolódik ki, aki folyamatosan törekszik a lelki tökéletesedésre. A kegyelemről azt írja: „…nem jogosít fel arra, hogy szívemben lenézzem azokat, akik nincsenek a megszentelő kegyelem állapotában, hanem a kegyelem kötelez. Aki ingyen adományt kap, az legyen hűséges, és próbálja kiérdemelni azt.” Az ifjú Bolberitz Pál nem hisz abban, hogy az ember Isten kegyelme nélkül bármi jót is tehet. Már egészen fiatalon vallja:

nem lehet felemás esztétikai keresztény életet élni, és csak azt elfogadni és hirdetni, ami kellemes a kereszténységből. Az egészet vállalni kell.

„Nem lehet egyszerre egy kicsit a világ szerint élni és egy kicsit Krisztus szerint, hogy itt is jó legyen, meg azért végső fokon a mennyországba jussak. Még akkor sem, ha látszólag egyedül maradok, még akkor sem, ha az egyháziak is sokan látszólag a világ szerint ítélnek felőlem, kezelnek engem. Ha mindenki jó Krisztus-követő lenne, könnyű lenne. Épp az a nehéz, hogy egyenként kell állni a sarat.”

A szeminarista Bolberitz Pál felállítja magának az arányosság erényének fokozatait: „Az igazság szerint objektíve ítélkezni magunkról. Elismerni a hibákat, a jót mint Isten adományát, amiért hála illeti, és nem vita vagy kritika…

Nem törődni azzal, hogyan vélekednek rólam. Egyre adni: Jézus hogyan vélekedik rólam – ennek mintája pedig a Szűzanya viselkedésének követése (észrevétlen istenszolgálat).”

A lelki napló szerzője az apostoli hivatást sorsnak nevezi, „melyet nem mi választottunk, de amit be kell töltenünk… Az apostol feladata előkészíteni a világot a misztikus Krisztus befogadására. A szellem csak akkor győz az anyag fölött, ha a lélek ereje inspirálja”.

Bolberitz Pál leszögezi: az apostol nevelő. „Az Egyház tanításának személytelen állományát személyes élménnyé teszi, hogy vele tűzbe borítsa a lelkeket. Az egyetlen, aki a Földön az embert úgy nézi, mint Isten, úgy fordul hozzá, mint az Isten – az apostol… csendben lép, és halkan beszél, de mikor elhagyja apját, anyját, testvéreit, jegyesét, mikor elhagy bárkát és biztonságot – egyedül a szeretet tüzében égve –, akkor tisztán és jelképek nélkül magát Istent jeleníti meg a világban, mert Isten maga a szeretet.”

A papi hivatás értelmét Bolberitz Pál így fogalmazza meg: „másokért élünk. Ha a pap csak magának él, az már bensőleg nem pap. A másokért való élet a szolgálatkészségben mutatkozik meg.” Az a pap, aki nem törekszik magasabb tökéletességre, „már visszafelé csúszik.

Ami a híveknél csak kis hiba, az nálunk már nagy hiba, sőt bűn lehet… Az élő Krisztust kell reprezentálnunk az embereknek. Jézusnak azért van szüksége papokra, hogy rajtuk keresztül tudjon élve hatni. Rajtunk múlik, él-e Krisztus a mai világban…

Az elveszett bárányokért, a kallódó emberekért, akik maguktól nem jönnek, akiknek utána kell menni – ezekért áldozom életemet.” Ugyanakkor: „Teljesen téves egy hamis papi ideált elképzelni magunkról, és elkeseredni, ha a körülmények ennek az ideának kibontakozását megakadályozzák. Engedd, hogy olyan pap legyen belőled, amilyet az Úr akar belőled kifaragni. Te csak légy készen!”

A kispap Bolberitz Pál nehezen tudja elfogadni önmagát, de tudomásul veszi: „…vannak hibák, amelyek még nálam is előfordulnak. Megint előjön – sokat adok mások véleményére. A hibák és bukások fölött érzett keserűség legtöbbször nem az Isten iránti szeretetből származik, hanem a magam iránti szeretetből. Az önszeretet dühöng, már megint leégtem saját magam előtt.”

A lelki naplóhoz Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly elhunyt alapító elnöke, Bolberitz Pál évfolyamtársa és jó barátja írt ajánlást:

„Az igazi mondanivaló erkölcsi bátorságot követel, a hívő ember mondanivalója is. Miért? Hogyan szólhat a hívő a nem hívőhöz? Úgy, hogy hisz abban, amit teljes felelősséggel átél – általános erejénél fogva – nemcsak egy szűk közösség haszna, hanem azon túl, mindenkié. Amit vállalunk, senki előtt nem szégyelljük, minthogy igaznak tartjuk… De nincsenek mögöttes gondolataink, lappangó hódítási szándékunk. Bolberitz Pál erkölcsi bátorsággal vállalt őszintesége és igazmondása sok hívő ember útját megerősítette, és sok kereső embernek megmutatta a krisztusi utat.”

Olvashatjuk a kötetben azoknak az interjúknak megszerkesztett változatát is, melyeket Szerdahelyi Csongor a Katolikus Rádió Keresztény Közéleti Akadémia és Templomtérkép című műsoraiban készített Bolberitz Pál öccsével, Bolberitz Henrikkel, valamint barátaival, pályatársaival.

Szerkesztői előszavában Szerdahelyi Csongor felidézi, hogy gimnazista korától kezdve meghatározó szerepet játszott életében a pap, filozófus. Egyúttal idézi Erdő Péter bíboros, prímást, aki Bolberitz Pál gyászmiséjén így emlékezett meg arról, hogy papi életében miként valósult meg mindaz, amit a lelki naplóban célul tűzött maga elé: „Paptestvérünk életét Isten hűséges szeretete kísérte. Elevenen őrizzük határozott egyéniségének emlékét. Rá valóban igaz, hogy »az igazságra tanított sokakat«. Az általa felismert filozófiai igazságot és az Egyház egyértelmű tanítását határozottan, kijelentő módban képviselte.”

Az engedelmesség iskolája – A kispap Bolberitz Pál lelki naplója 1963–1968
Szent István Társulat, 2025

Bodnár Dániel/Magyar Kurír