Az Úr életében fontos a gyógyító cselekvés – Megnyílt a pszichiátriai betegek alsónémedi otthona

Hazai – 2023. május 26., péntek | 11:15

Átadták és megáldották a Pest megyei Alsónémediben található Szegletkő Otthont május 19-én. Fontos mérföldkő ez a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata életében, ez ugyanis az első olyan intézményük, amely pszichiátriai betegségben szenvedők számára nyújt ellátást.

Az ünnepségen Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta a nemrégiben felújított épületet. Az eseményen jelen volt Pálfay Gellért, a Szamaritánus Szolgálat vezetője és Jeszenszki Viktória, a Szegletkő Otthon vezetője is.

A Szegletkő Otthon 2023 márciusában nyílt meg azon pszichiátriai betegek számára, akik ápolást és gondozást igényelnek. Az intézményben 2005 és 2021 között droghasználó fiatalokat és állami gondozott gyermekeket láttak el, ez az ellátási forma azonban megszűnt. Pálfay Gellért igazgató elmondta, a gyermekotthon megszűnése után kétéves szünet következett az intézmény életében. „Nagyon köszönöm mindazok munkáját, akik az elmúlt másfél-két esztendőben sokat tettek azért, hogy ez az intézmény egy új funkciót betöltve életre tudjon kelni. Remény van bennünk, megannyi szépséget vélünk felfedezni ebben a munkában, ugyanakkor azt is megtapasztaltuk, hogy sok feladattal és nehézséggel kell szembenéznünk. Ezért fontos az, hogy ne csak emberi erőforrásainkra támaszkodjunk, hanem Isten segítő gondviselésére is, mert nagy szükségünk van rá” – fogalmazott a Szamaritánus Szolgálat vezetője.

Az intézmény kéthektáros zöldterületen található egy csendes, nyugodt környéken, így kiváló terápiás helyszín is egyben. Megnyitása előtt a Váci Egyházmegye saját forrásából 30 millió forint értékben újíttatta fel a korábbi épületet: belső tereket alakítottak át és vizes blokkot alakítottak ki, hogy az épület alkalmassá váljon pszichiátriai betegek ellátására. Az átfogó felújításnak köszönhetően az otthon húsz ellátott fogadására kapott működési engedélyt.

A megáldás szertartása során Máté evangéliumából hangzott el egy részlet, Jézus galileai működéséről hallhattak a jelenlévők. „Jézus bejárta a hazáját, tanította a korabeli zsidókat a zsinagógákban. Az Úr életében fontos a tanítás, de kiemelt tevékenysége a cselekvés is, méghozzá a gyógyító cselekvés” – kezdte beszédét Marton Zsolt püspök, majd azzal folytatta, hogy Jézus nem csupán kezelést adott a betegeknek, hanem az egész embert gyógyította. „Amikor megáldunk egy gyógyító, gondozó helyet, mint most ezt az otthont, akkor azt kérjük, hogy Jézus gyógyító jelenléte lépjen be ide. Hogy ne pusztán a mi emberi erőnk legyen jelen; persze az is fontos, hiszen mi vagyunk Jézus Krisztus meghosszabbított kezei, lábai. Mi is eszközök vagyunk ebben a szolgálatban, de Ő az, aki gyógyít.”

Az intézmény az alapellátáson túl biztosítja a bentlakók mentálhigiénés ellátását, ezenfelül rendszeresen szerveznek számukra külső programokat, kirándulásokat, kézműves, művészeti és mozgásos foglalkozásokat. Az intézmény lehetőséget nyújt a hitélet szabad gyakorlására, az otthonban kápolna is található.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Hollai Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria