Az ENSZ-főtitkár a római Trastevere negyedben ellátogatott a Szent Egyed közösség egyik házába, amelyben külföldieket fogadnak be. A menekültek gyermekei számára fenntartott óvodában elmondta, hogy ő maga is menekült volt hatéves korában, hatvanöt évvel ezelőtt.
Szörnyű háború dúlt Koreában, a kis falut, ahol éltem, lebombázták, menekült kisgyerek voltam, semmit nem tudtam a politikáról, csak azt tudtam, hogy sártól ázott a cipőm, éhes vagyok, és nem járhatok iskolába. Az Egyesült Nemzetek Szervezete megmentett. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik segítik a menekülteket, mint a Szent Egyed közösség. Talán van köztetek olyan, aki egy napon majd az ENSZ főtitkára lehet. Éljen bennetek a remény! Jogotok van egy jobb jövőhöz – fogalmazott.
Ezt követően Marco Impagliazzo, a közösség elnöke és Andrea Riccardi, a közösség alapítója abban a teremben fogadták az ENSZ főtitkárát, ahol a mozambiki, a burundi, a guineai és más fejlődő országokbeli békefolyamatok tárgyalásai zajlottak, zajlanak napjainkban is.
Három menekült röviden elmesélte személyes történetét. Az eritreai Tadese Fisaha túlélte a 2013. október 3-i tengeri katasztrófát, amikor 369 ember halt meg Lampedusánál. Őt egy halász mentette meg, az övénél fogva húzta ki: új születésnapjának nevezte azt a napot. Sediqa Ibrahimi afgán asszony, két kisgyermeke van, akik már Olaszországban születtek: kifejezte örömét, amiért nyugodt játszótereken, nem pedig a háborúk bombatámadásai között játszhatnak a gyermekei. Alou Sanogo Badara Maliból menekült a háború elől a tengeren keresztül. Félt ugyan az úttól, de nem volt más lehetősége: kétévnyi utazást követően néhány napja érkezett Rómába.

Ban Ki Mun – aki nagy figyelemmel hallgatta a menekültek történeteit, és nagy szeretettel üdvözölte őket – kifejezte örömét, amiért személyesen találkozhatott a közösséggel, a „remény népével”. „Meghallgattam ezeket a könnyfakasztó történeteket, amelyekből sok ezer van még. Ez az együttérzés és a szolidaritás ideje. Ahogyan Ferenc pápa mondta, különféle emberek vagyunk, és mindenki megérdemli a jobb jövőt.”
A főtitkár rámutatott: nem a nagy számok okozzák a válságot, hanem a globális szolidaritás válságát éljük. A Földközi-tenger a béke tengeréből a könnyek tengerévé változott. Hangsúlyozta, a menekültáradat nem vészhelyzet, hanem a valóság: zajlik a történelem.

A látogatás ebéddel ért véget, amelyet a közösség által fenntartott Trattoria delgi Amici fogyatékkal élő dolgozói készítettek.
Fotó: Santegidio.org
Avvenire/Magyar Kurír
(tzs)
Kapcsolódó fotógaléria




