Bemutatták Budapesten a „Cursillo a börtönben” című filmet

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Cursillo spanyol eredetű egyházi lelkiségi mozgalom. A Cursillos de Cristiandad elnevezés jelentése: a kereszténység rövid tanfolyama. Az első cursillót 1944-ben tartották, ezt követően a háromnapos lelkigyakorlat mind az öt kontinensen elterjedt. Magyarországon 1989-ben tartották az első cursillót, azóta több tízezren végezték már el. Három évvel ezelőtt a magyar cursillisták megkezdték a börtönmissziót, vagyis cursillós lelkigyakorlatokat kezdtek tartani a börtönökben. Az új kezdeményezés a vártnál is nagyobb eredményeket hozott, a cursillo csodájának nevezték a találkozón maguk a szervezők is, ami történt. Az elmúlt három évben tizenhét cursillót tartottak tíz börtönben, illetve fegyházban, háromszáz fogvatartott számára.

A Cursillo a börtönben című film a fogvatartottak, a cursillisták, a börtönlelkészek, a reintegrációs tisztek, a börtönparancsnokok, az országos parancsnokság vezetői és a külső szemlélő által gyakran feltett kérdésre válaszol: Mi a börtöncursilló?

A film jól érzékelteti, mi rejlik az adatok, a számok mögött. Valóban a csodához hasonlítható, hogy a fogvatartottak, akik sokszor súlyos bűnöket követtek el, mennyire megnyílnak az evangélium előtt, és mennyire megváltozik az életük. A vetítést követő beszélgetésből kiderült, hogy a lelki megerősödés, a hit elmélyülése mellett milyen konkrét, mérhető eredményei is vannak ennek: a lelkigyakorlat elvégzői az első tapasztalatok alapján nem visszaesők, sokan a szabadulás után a civil cursillo közösségek segítségével munkát találnak és reintegrálódnak a társadalomba, illetve nem eredeti lakóhelyükön, más környezetben tudnak beilleszkedni.

Hevér Zoltán, a film rendezője hangsúlyozta: nem dokumentum-, hanem oktatófilmet készítettek, amelynek célja, hogy a cursillós közösségekből minél többen legyenek munkatársaik a börtönökben. A film létrejöttét az Emmi, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Szent Miklós Alapítvány támogatta.

Megszólalnak a filmben a börtöncursillók szervezői, törzstagjai, börtönlelkészek, volt fogvatartottak, a büntetés-végrehajtásban dolgozók: mindannyiuk szavaiból az derül ki, hogy nagyon jó, ami a cursillón történik. A fogvatartottak éheznek az evangéliumra. A lelkigyakorlat minden résztvevője, de még a börtönökben dolgozó személyzet számára is nagy lelki élményt, megújulást jelentenek e háromnapos alkalmak, amelyet aztán újabb találkozók, ultreyák követnek.

Bíró László tábori és családpasztorációért felelős püspök a vetítés előtt mondott beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik a börtönökben megtartják ezeket a lelkigyakorlatokat, és házastársaiknak, akik elengedik őket ezekre a háromnapos alkalmakra. Felelevenítette azt a szép emlékét, hogy immár másodszor rendezték meg a mátraverebély-szentkúti kegyhelyen a fogvatartottak zarándoklatát. Amikor a rabok kérdezhettek, meglepve tapasztalta, milyen komoly, átgondolt kérdéseik vannak. „Hogyan bocsáthatok meg magamnak?” – hangzott el rögtön az első kérdés. A vetítést követő beszélgetésben mintha erre is válaszolt volna egy hitoktató, akinek a börtöncursillo során az egyik fogvatartott olyan szavakat mondott, amit még a hittanórákon, plébániákon is ritkán hallani: „Meggyóntam, és tudom, hogy Isten megbocsátott. Most az emberek által kiszabott büntetésemet töltöm a bűnömért.”

Bíró László példákkal hangsúlyozta, mennyire fontos a börtönből szabadultak utógondozása. Egy cursillót végzett fiú két éven át kitartott, egy padon aludt hajléktalanként, de nem ment vissza a rablóbandához, hiába hívták. Egy rablás alkalmával mégis őt fogta el a rendőrség, bevitték, megverték ártatlanul – ezt követően inkább visszament a bandához, hiszen úgyis mindegy. Egy másik fiú szabadulásakor tudta meg, hogy szülei közben meghaltak; egy budapesti hajléktalanszállóra került, ott azonban felfigyeltek rá, hogy történelemkönyveket olvas, segítettek neki a tanulásban. Ő nem esett vissza.

Nagyon fontos látni ezt a világot, ahol egyre kevesebb a remény, ahol a környezet is belefárad a várakozásba. A lelkipásztorok emlékeztethetik a fogvatartottakat arra, hogy számontartják őket, Isten nem feledkezik meg róluk. Nem veszik el emberi méltóságukat; változhatnak, lépést válthatnak. A törődés legfőképpen azt jelenti, tenni azért, hogy elhiggyék: nincsenek leselejtezve, van számukra jövő.

A filmben a márianosztrai börtön lelkésze arról beszélt, hogy személyes kapcsolatra, személyes törődésre van szükség, és ezt nagyon kevesen vállalják. A börtönpasztorációt folytató közösségek közül a legtöbb inkább tanítani akar, közösségi szinten lép kapcsolatba az emberekkel, nem pedig személyesen kísér egy-egy embert, pedig ez a legfontosabb.

A beszélgetés során Wortmann Ádám, aki Tiszalökön és Baracskán rektorként, vagyis a cursillo szervezőjeként vett részt az alkalmakon, szintén ezt erősítette meg: a jó munkatárs nem tanítani, hanem tanúskodni akar. Fontos kérdésként merült fel a beszélgetésben, ami a film elkészítésének célja is, hogy a cursillót végzetteket be kell vonni a börtöncursillóba. Az a jó munkatárs, aki tudja, hogy ő maga is ülhetne bent, és kíváncsi az emberekre – hangzott el.

Butsy Lajos, a sopronkőhidai börtön lelkésze elmondta, hogy évente rendeznek cursillót. Akik elvégezték a tanfolyamot, nagyon hálásak, igénylik a további találkozókat, ajándékokkal készülnek. Vannak imádságos zárkák, ahol a fogvatartottak együtt imádkoznak.

Mohos László, a börtöncursillo képzési vezetője, aki a kommunizmus alatt politikai fogolyként maga is megtapasztalta a börtön világát, utalt arra, hogy az első börtöncursillót már nagy mozgolódás előzte meg, sokan vágytak rá, és Székely János püspök támogatása is sokat jelentett. Nagy lépést tett a börtöncursillo az ökumené felé is – Hajdú Miklós, a sátoraljaújhelyi börtön lelkésze megerősítette a missziónak ezt az ökumenikus jellegét.

Jézus küldetését a súlyos bűnt elkövető, elkövetett emberek között élik meg azok, akik részt vállalnak a börtöncursillóban. A hozzászólásokból, kérdésekből az is kiderült, hogy ez a misszió hatalmas öröm és lelki feltöltődés forrása, valódi csodát élnek meg általa. Ilyen csodaként említette Wortmann Ádám, hogy a baracskai börtönben egy férfi mélypontra került, egyedül maradt, családja elhagyta, ám cursillót végzett rabtársai mellé álltak, nem hagyták depresszióba süllyedni, vele imádkoztak. Megélték együtt azt a csodát, hogy a testvérek figyelnek egymásra, együtt imádkoznak, és az elesett ember új erőre kap, visszanyeri életkedvét, és még a felesége is újra látogatja.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír