Boldog Gizellára emlékeztek ereklyéje jelenlétében Veszprémben

Boldog Gizella, a Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentje ünnepi szentmiséjét a várban lévő felújítási munkálatok miatt idén az Óváros téren tartották, ahol a Veszprém város által biztosított színpadon mutatott be ünnepi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Udvardy György érsekkel, Márfi Gyula emeritus érsekkel,  Takáts István általános érseki helynökkel, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgatóval együtt, valamint az egyházmegye jelen lévő papságának koncelebrálásával.

Udvardy György érsek köszöntőjében elmondta, Boldog Gizella ünnepe számunkra az identitásunkat erősítő, támogató ünnep. Ezen az ünnepen mi is lélekben csatlakozunk az Egyház más ünnepi pillanataihoz, elsősorban passaui testvéreinkhez, ugyanígy az esztergomi ünnephez is, ahol Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért mutatnak be szentmisét, valamint a máriagyűdi gyalogos zarándoklathoz is, akikkel szintén lélekben együtt gyalogolunk a békéért. Boldog Gizellára emlékezünk, rá, aki idegenből jött népeket, közösségeket kötött össze; hitben erősítette magyar népünket Szent István király oldalán és Szent Imre hercegünk édesanyjaként.

Palánki Ferenc püspök homíliájában megosztotta, „kevesen tudják rólam, hogy 1987-ben én itt Veszprémben öt hónapig dolgoztam, mégpedig a telefonközpontban. Építettük akkor – remélem már nem az működik, biztosan sokkal korszerűbb –, mindenesetre ezen a téren nagyon sokat átmentem, amikor szentmisére igyekeztem a székesegyházba. Nem gondoltam volna, de az élet ilyen kiszámíthatatlan, mert az ember keresi az életének a kincseit. Hogy ki hol találja meg, ez az Istennek a titka.

Boldog Gizella is kereste a kincseit, az életének a kincseit. Rátalált Jézus Krisztusra, s Jézus Krisztus mutatta neki az utat. Így lehetett szent, így lehetett boldog, s mi is így lehetünk, hogy ha elindulunk ezen az úton.

Akkor, amikor itt dolgoztam, akkor hallottam ezt a mondást – mivel a veszprémiek szokták ezt mondogatni –, hogy

vagy fúj a szél, vagy harangoznak, vagy éppen papot látnak.

(...) Eszembe jutott ez, amikor készültem erre az elmélkedésre. Hogy ha nem lennének hegyek – ott, ahonnan én jövök, Debrecenben, elég kevés van –

ha nem lennének hegyek, akkor a szelek bármerre fújhatnának, de a hegyek az ég felé irányítják a szeleket. Ha nem lennének szentek, akkor az emberek is sokfelé tudnának figyelni – meg figyelnek is –, de a szentek ilyen hegyek, akik a tekintetünket, az életünk irányát az ég felé irányítják.

Ilyen jelek a szentek, a boldogok. Graham Greene írja, hogy egy dolognak van értelme a világon: szentnek lenni. (...)

A II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű dokumentumában, az 5. fejezetben így szerepel: mindenki meghívást kapott az életszentségre. Hogy a szentek nem csupán távoli valakik, akik megközelíthetetlenek. Olvashatunk nagyon szép történeteket a Legenda Aureában, hogy például Szent Miklós egynapos korában már fölállt a fürdetőteknőben, és szerdán meg pénteken csak egyszer szopott, mert már akkor böjtölt. Sokféle ilyen érdekes dolgot tudunk olvasgatni, például valaki csak az Oltáriszentséggel él – mint Mária Magdolna, aki Jézus feltámadása után a hét kánoni órában mindennap elragadtatott és hallhatta az angyalok énekét, és az Eucharisztián, az Oltáriszentségen kívül már más táplálékra nem is volt szüksége.

Azt gondolom, hogy mi ezeket nem tudjuk követni. Azt viszont tudjuk követni, ha belegondolunk abba, hogy ezek a szentek, mint például Boldog Gizella meg az első szent magyar család,

ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Ugyanazt tették, mint mi, csak másként, s ezen a „másként”-en van a hangsúly. Hogy másként kell élnünk.

Ugyanazokat a dolgokat kell tennünk – hétköznapi dolgokat. Szent John Henry Newman bíboros írja: szentnek lenni nagyon könnyű. Amikor le kell feküdni, akkor ne maradj ébren. Amikor föl kell kelni, akkor ne aludj tovább. Végezd a hétköznapi dolgodat, imádkozzál, a többi kegyelem, az Isten majd hozzáteszi…

Amikor a kispapoknak voltam a spirituálisa, mindig ezt hangsúlyoztam, hogy az életszentség nem a rendkívüliségben van, hanem a normalitásban.

Az egyszerűségben, a tisztaságban; abban, hogy amire meghívást kaptam, azt teljesítenem kell. (...)

Boldog Gizella elképzelte, hogy milyen jó lesz, ha ő egy kolostorban fogja leélni az életét, szerzetesnőként. Ezt elvállalta, Isten meghívta, milyen jó lesz… Talán arról sem hallott, hol van Magyarország… (Na jó, lehet, hogy hallott róla.) Akkor megszólította őt az Isten egy papon, egy püspökön keresztül: Szent Adalbert rávette őt, hogy nagyon szép dolog a szerzetesség, na de egy nép megtérésénél segédkezni, az mekkora nagy dolog. S akkor engedte, hogy meglepje őt az Isten. Ferenc pápa sokszor beszél erről, hogy „meglepő Isten”. Meglepte őt a meghívás, s mert igent mondani. A Boldogságos Szűz Mária mert igent mondani. Szent József mert igent mondani. Mert engedték, hogy az Isten belépjen az életükbe, és fölülírja a terveiket. Fölülírja a vágyaikat.

(...) A szentek, akik Istenhez tartoznak. Akik ugyanazt tették, csak másként, mint mi. Mert törekedtek arra, hogy az Isten szeretetét az életükön keresztül megmutassák itt a földön. A szentek azok, akik körül az embereknek szemernyi kétségük sincs arról, hogy van Isten.

A szentek azok, akik körül az emberek élete könnyebb, boldogabb, szebb, jobb, örömtelibb, s ezek a szentek nem is tudnak arról, hogy ők szentek, csak éppen a többieknek jobb az élete.

Lelkiatyámat sokszor idézem, aki 31 éven keresztül volt lelkivezetőm, Vigyázó Miklós atya, most már az égből vigyáz rám, ránk – ő mondta azt, hogy én azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen. Hát nem ezért vagyunk mi mindannyian? Amikor kérdezem a fiatalokat, hogy mi leszel, ha nagy leszel – ez nagyon fontos kérdés. Azt is hozzá szoktam tenni, hogy ennél sokkal fontosabb kérdés az, hogy

milyen ember leszel ma? Mert olyan ember leszel, ha majd nagy leszel.

Ha mindennap törekszel arra, hogy ma jó ember akarok lenni, ma Isten embere, a szeretet embere akarok lenni. Ha engedem, hogy az Isten belépjen az életembe, akkor meg fog változni ez az élet. Mások számára gyümölcstermő élet lesz.

Szentmártoni Mihály jezsuita atya szokta mondogatni, hogy az embernek vannak álmai, és nagyon sok álom nem teljesül be. S van a valóság, amit meg soha nem álmodtunk volna… (...)

Igen, a szentek, a boldogok példaképeink. A példakép az nem azt jelenti, hogy olyan akarok lenni, mint ő – furcsa dolgot mondok: a példakép ahhoz segít hozzá, hogy olyan akarjak lenni, mint „én”. (...)

A teljes szentbeszéd ITT olvasható.

A szentmise végén Tornavölgyi Krisztián irodaigazgató bejelentette, hogy a Veszprémi Főegyházmegye főpásztora, Udvardy György érsek az idei év első napjaiban megalapította a Boldog Gizella-díjat, amit olyan személy kaphat meg, aki a főegyházmegye érdekében végzett felelősségteljes, értékteremtő szolgálatot. Az első Boldog Gizella-díjat az érsek a Veszprém Televízió vallási műsora korábbi szerkesztőjének, Jankovits Gyulának adományozta, 22 évi fáradhatatlan munkájáért.

A szentmise záró áldása előtt még sor került a szokásos Szent Imre-díjak és oklevelek átadására. A Veszprémi Főegyházmegye Boldog Gizella ünnepén évről évre Szent Imre díjjal bátorítja és jutalmazza azoakt az egyházmegye oktatási intézményeiben tanuló fiatalokat, akik tanúságtevő hitéletükkel, katolikus közösségeikbe való szolgálatukkal és lelkiismeretes tanulmányaikkal valóban példaértékű kövei katolikus egyházunk és magyar nemzetünk jövőjének.

Az idei évben tíz Szent Imre-díjat és 15 Szent Imre-oklevelet adott át Udvardy György érsek.

Szent Imre-díjban részesültek: Menyhárt Máté (Ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola); Kunszt Luca (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa); Lázár Kristóf (Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola, Tapolca); Keresztény Kincső (Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola, Várpalota); Kovács Ilona Flóra (Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Veszprém); Gacza Karolina, Hordós Bence, Varga Tamás és Csertán Péter (Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Technikum és Általános Iskola, Veszprém), Farkas Anita (a Padányi-iskola tótvázsonyi tagiskolája).

Szent Imre-oklevélben részesültek: Csóka Dorka, Gáspár Dénes, Szlotta Blanka, Farkas Enikő, Hörcsik Lili Emese, Kopeczky Bence, Ősz Regina, Pölczmann Bence, Sinkó Szabolcs, Lamoli Kinga Mária, Papp Emma, Györkös Botond Tamás, Udvarhelyi Dóra Borbála, Fodor Anna.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír