Boldogasszony-szobrot avattak Sárváron

Hazai – 2022. március 1., kedd | 11:00

A sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola udvarán felállított szobrot Székely János szombathelyi megyéspüspök február 25-én áldotta meg. Pikó Sándor szobrász, Nádasdi Róbert és Kiss Péter statikusok alkotása, mely a tavaly Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére készült, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jóvoltából került a vasi kisvárosba.

Kásler Miklós a szobor átadásán felidézte, Sárváron mindig is komoly jelentősége volt a magyar hagyományoknak, az európai kulturális értékeknek és a kereszténységnek. Mária hordozta testében, majd szülte meg az Igét, a szeretetet, az összes katolikus és emberi erényt – emlékeztetett az emberi erőforrások minisztere, kiemelve: azért annyira fontos számunkra Mária, mert a magyarságot is ezer esztendeje ő fogja össze. A sárvári katolikus iskola olyan intézmény, amely képes át- és továbbadni a keresztény, magyar, európai értékeket, amelyekre lehet építeni a jövőt. – Ma sok a válság a világban, a kérdés az, hogy Magyarország mit tegyen. A helyes döntés – mint ezer esztendőn át – a magyar és a keresztény hagyományok követése, amit a Szent Korona eszméje és Szűz Mária örökségül hagyott ránk – mondta Kásler Miklós.

Akárcsak a Szűzanyáé, a ti szívetek is legyen nyitott az ég felé, engedjétek be az életetekbe Isten jósáságát és szeretetét – fogalmazott a szobor megáldása előtt az iskola közösségének mondott, s különösen a gyermekeket megszólító beszédében Székely János megyéspüspök.

A beszédeket követően az iskola kórusa Mária-énekeket adott elő, amelyeket a tavaly az intézményhez érkező annunciáta nővérek tanítottak be a gyerekeknek.

A műsor után került sor a szobor leleplezésére és megáldására. Székely János az áldás során kérte, hogy mindenki gondoljon a most kitört orosz–ukrán háború áldozataira is.

Az ünnepség végén az iskola diákjai az erkélyről általuk készített apró papírszíveket hintettek a felavatott Szűz Mária-szoborra.

Forrás és fotó:  Szombathelyi Egyházmegye; Sárvár hivatalos Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria