Bonis Bona díjban részesült Szili Zoltán, a Kaposvári Egyházmegye zeneigazgatója

Hazai – 2021. szeptember 16., csütörtök | 12:54

Bonis bona discere, azaz jótól jót tanulni – tartja a latin közmondás. Ennek szellemében 57 díjazott vehette át Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztertől és Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkártól a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat szeptember 9-én, a Budapest Music Centerben megrendezett gálán.

A Bonis Bona díjakat azok a köznevelési intézménynél vagy civil szervezetnél dolgozó pedagógusok vehették át, akik legalább öt évre visszamenően tehetséggondozó munkát végeztek, jellemző rájuk az értékteremtő pedagógiai attitűd, és a kötelezőnél többet tesznek tanítványaikért.

Szili Zoltánnal, a Kaposvári Egyházmegye zeneigazgatójával és a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont ének-zene tanárával Turbéki Bernadett, a Somogyi Hírlap újságírója készített júliusban interjút, amelyből kiderült, hogy titokban nevezték a Bonis Bona díj „C” kategóriájának elnyerésére, így hivatalosan is kiváló tehetségsegítő lett.

„Az hamar kiderült, hogy neveztek a díjra, de máig nem vagyok biztos benne, hogy kik. Egy e-mailben értesítettek róla, és arra kértek, hogy írjam le egy oldalban, milyen tehetségsegítő munkát végzek” – mesélte Szili Zoltán az elismeréssel kapcsolatos élményeit.

Mindig is szerepelt célkitűzései között, hogy az egyházi zenét közel vigye a fiatalokhoz.

Tizenkilenc éves korától egyházzenei táborokat szervezett középiskolásoknak, amelyeknek nagy sikerük volt: a résztvevők közül többen mentek zenei pályára, néhányan még kántornak is. Huszonegy éves volt, amikor tanítani kezdett a katolikus iskolában. A kórusmuzsika a szíve csücske.

„Az ifjúsági vegyeskarral rendszeres szereplői voltunk az Éneklő Ifjúság, a Keszthelyi Helikon kórusversenyeinek. 2000-ben Linzből, a Kórusolimpiáról bronz minősítéssel térhettünk haza. Belgiumba és Németországba pedig már turnéra mentünk” – sorolta Szili Zoltán, akinek több növendéke is zenei pályát választott a gimnázium után. Velük a felvételi előtt külön foglalkozott.

„A ballagó diákok úgy jellemeztek műsorukban, hogy én vagyok az

a tanár, aki az egyházzene szerelmese.

Azt nem tudom, ki mennyire szerette meg általam a műfajt, de igyekszem, hogy segítsek nekik megtalálni benne a szépséget. Ha csak egy órára kiszakadnak a napi médiában ránk ömlesztett zenéből az egyházzene világába, már jobban érezhetik magukat, hiszen lélekemelő hatása van. Többen is vannak, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Van, aki énektanár lett, vagy kántor, de régi kórustag is jött vissza az iskolába más területre dolgozni, így már kollégák vagyunk. Az egyházzenei tábor is kinevelt néhány kántort” – mondta Szili Zoltán, aki a kaposvári székesegyház kántora is. A székesegyház énekkarát egészen a „fesztiválkórus” minősítésig vezényelte. Idén két növendéke is felvételizett a Zeneakadémiára…

2013-óta díjazzák a tehetségek fejlődéséért és érvényesüléséért dolgozó pedagógusokat a Nemzeti Tehetség Program jóvoltából. Több kategóriában jelölhetők a szakemberek, akik végül a Kiváló tehetséggondozó, s Kiváló tehetségfejlesztő, vagy a Kiváló tehetségsegítő elismerésben részesülhetnek.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye/Sonline.hu; Család.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria