Bűnbeesés és üdvözülés történet – A szabad akarat problémája Milton és Dante műveiben

John Milton leghíresebb alkotása az Elveszett paradicsom című eposz. 1667-ben jelent meg először tíz könyvben, majd 1674-ben immáron tizenkét könyvben. Milton ebben és más műveiben is foglalkozik a szabad akarat témájával. Nagy József Dante-kutató szerint az Elveszett Paradicsom Dante Isteni színjátékának egy korai, modern változata. Fő művének megírásakor Milton számára a legjelentősebb forrás talán éppen a Commedia volt, amelyben szintén kulcsfontosságú a szabad akarat kérdése. Milton a szabad akarat mellett kiemelten érinti továbbá az üdvözülés és az elkárhozás témáját is. Filozófus-teológus költőként, Dantéhoz hasonlóan, ő is részt vett saját kora, a XVII. század vitáiban. Ez meghatározó volt eposzának megalkotásában is.

A legfontosabb filozófiai-teológiai probléma, amit Milton az Elveszett Paradicsomban körüljár, nem más, mint hogy milyen következményei vannak az Isten által az embernek adott szabad akarat gyakorlásának. Néhány nagy kortárs filozófus – Descartes, Hobbes és Ralph Cudworth, Henry Moore – elméleteiből kiindulva dolgozta ki a szabad akarattal kapcsolatos saját elképzelését az Elveszett Paradicsom megírásának időszakában. Milton számára fontos szempont volt az animista materializmus (az animizmus az a hit, hogy minden tárgy, dolog és természeti jelenség lélekkel, spirituális lényeggel bír – B. D.), amely révén a szabadságnak központi jelentőséget tulajdonít politikaelméletében.

Ennek illusztrálására az előadó felolvasott egy részletet az Elveszett Paradicsomból:

„Oh Ádám, egy a Mindenható, kiből kiáradt
minden dolog, s kihez majd visszatér, ha
el nem fajul. Egyetlen ősanyagból
mind ily tökéletesnek létesült
más-más formát felöltve, létfokot,
vagy élőknél az élet más fokát.
Valami annál tisztább, szellemibb,
minél közelebb Istenhez, vagy épp tör
felé a rá kimért szerep szerint,
míg szellemmé nem küzdi magát a test
saját faja határain belül.
Gyökérből így a könnyebb szár fakad,
szárból a még légibb levél, utóbb a
pompás, fénylő virág már illat-lelket
lehell, virág s gyümölcse ím az ember
étke – fokonként vágyik finomulni
életté: állattá, értelmi lénnyé,
s származik élet, érzék, képzelet
és értelem. Innen nyer észt a lélek,
ész lesz a lényege: okoskodás
s lényegre-látás – ez a mi sajátunk,
az tiétek: fokuk szerint elütnek,
de lényegükben egyek”
          (Elveszett Paradicsom, 5, 481–503., fordította Jánosy István)

Az előadó kifejtette: Milton és Hobbes a politikai és etikai nézetkülönbségeik ellenére abban tulajdonképpen egyetértettek, hogy minden, ami létezik, test, „még ha a feltételezett testetlen test nem is érzékelhető”. Hobbes azonban úgy szemléli az életet, „mint lényegileg élettelen anyagnyalábok összességének mechanikus mozgását”. Ezzel szemben Milton az anyagot alapvetően élőnek tekinti. A szabadság és a szabad akarat fogalmának következményeit illetően egyértelmű, hogy Milton animista materializmusa a szabadságnak éppen azon aspektusait alapozza meg és hangsúlyozza, amelyeket Hobbes tagad.

Az Elveszett Paradicsomban az angyalok Isten jósága miatt engedelmeskednek Istennek, a Sátán és az ördögök viszont nem ismernek el ilyen a priori alapelvet. Bár a Milton ábrázolta Sátánnak vannak olyan pillanatai, amikor lelkiismeret-furdalást érez, és világosan észleli Isten morális tekintélyét, mégis végigviszi lázadását.

Milton szabad akarat koncepciójában kiemeli: a szabadság nem csupán egyfajta következménye a keresztény hitnek, hanem a lényege. Elmélete szerint a Fiú életáldozata egy, az Atyának alárendelt személy cselekedete. Bár akaratlagos cselekvés, világos, hogy az áldozatot vállaló személynek fiúi és nem pusztán teremtményi kapcsolata van az Atyával. Isten az Elveszett Paradicsomban abszolút monarcha abban a radikális értelemben, hogy nem köti a törvény. A mód, ahogyan Isten a hatalmát gyakorolja, megerősítése Milton radikális abszolutizmusának. E keretek között ez a fő ok, ami a Sátánt lázadásra készteti a Fiú Isten általi önkényes előléptetésekor.

A kérdésre, hogy Milton Elveszett paradicsoma mennyiben tekinthető az Isteni színjáték 17. századi változatának, Nagy József így válaszolt: Az angol költő lelkes olvasója volt Dante műveinek, így strukturális és tematikai értelemben a dantei ihlet alapvető Milton fő művének szempontjából. Kimutatható emellett, hogy Milton túlviláglátomásában Vergilius Aeneise és Homérosz Iliásza egyaránt kulcsforrások. Mindez fontos Dante és Milton túlvilágképének összevetésénél is, mert ismert, hogy Alighieri legfőbb, bár nem kizárólagos forrásai az Aeneis, Ovidius Metamorphosese és Statius Thébai története, szem előtt tartva a Pokol énekének 26. fejezetét, amelyben Dante a homéroszi Odüsszeiának egy alternatív változatát mutatta be. Meg kell jegyezni azonban, hogy Miltontól eltérően Dante nem ismerhette Homérosz műveit eredeti formában.

Dante szabad akarat koncepciójára rátérve az előadó az Isteni színjátékból is felolvasott egy részt:

„(…) Amikor Lakheszisznek elfogy a fonala,
a lélek eloldódzik a testtől, s lehetőségként
magával viszi mind az emberit, mind az istenit:
minden más képessége néma már, kisugárzik körülötte,
de az emlékezés, az érelem és az akarat
tevékeny, és még élesebb benne, mint valaha.
Késedelem nélkül, és önmagától,
az egyik partra hull csodálatos módon;
itt megtudja először, mi lesz az útja.
Alighogy tér fogja körül,
a formáló erő kisugárzik körülötte,
úgy és olyan mértékben, mint élő tagjaiban.
És ahogyan az eső utáni nedves levegő,
a benne tükröződő sugaraktól
különféle színekben pompázik,
úgy a körülötte lévő levegő
olyan formát ölt, melyet beléje pecsétel
lehetőségként az ott álló lélek;
majd pedig a lánghoz hasonlóan,
mely követi a tüzet, akármerre menjen,
kíséri a lelket új alakja.
Mivel ettől az alaktól nyeri látható megjelenését,
árnynak hívják: s ezután ebből alakítja ki
összes érzékét, egészen a látásig.
Ezáltal beszélünk, és ezáltal nevetünk;
ezáltal könnyezünk és sóhajtozunk,
ahogyan hallhattad a hegyen.
Ahogyan a vágyak
és más érzelmek megérintenek minket, árnyunk aszerint alakul,
és ez az oka csodálkozásodnak.”
    (Purgatórium, XXV., 79–108., fordította Kelemen János)

Nagy József hozzátette: a fő tézis, amit Dante e helyen Arisztotelész De Anima (A lélekről) című művének skolasztikus értelmezése alapján megfogalmaz, így értelmezhető Kelemen János kommentárjában: „Amint az intellektuális lélek egybeolvad a vegetatív és az érzékelő lélekkel, és így e három egy egységes lélekké válik, miután elhagyta a halandó testet, értelemszerűen mind az isteni, intellektuális, mind az emberi, vegetatív és érzékelő lélek megmarad. A halál után, míg a lélek emberi része potenciálisan marad meg bennünk, az isteni rész, az intellektuális lélek, amely magába foglalja az emlékezetet, a racionalitást és az akaratot, annak aktuális formájában marad meg. Halálunk pillanatában néhány lélek az Acheron partján találja magát, ahonnan a Pokol felé lesz irányítva, míg más lelkek a Tevere partján találják magukat, ahonnan a Purgatórium és a Paradicsom felé lesznek irányítva. Mindezt követi az a magyarázat, hogy a lelkeknek lehetnek testi változataik, oly módon, hogy fájdalmat érezhetnek, illetve, hogy láthatók és hallhatók.”

A tudós előadó hozzátette: A lélekben lévő formáló erő, amely az embrionális időszakban létrehozta az élő szervezetek szerveit, tovább működik és kisugározza, körülveszi a lelket, jelen esetben egy látszattestet, árnytestet alkot. Dante szerint nincs lényeges különbség az élő személyek és a látszattestek viselkedése között.

A Purgatórium következő sorai (XXVII. ének, 139–142) kulcsfontosságúak Dante szabad akarat koncepciójának megértéséhez. Vergilius Dantétól való búcsújáról van szó, hozzá intézett utolsó szavai így hangzanak Draskóczy Eszter fordításában: „Ne várj többé sem szavamra, sem intésemre; / akaratod szabad, ép és jóra irányul, / hiba lenne nem követned: // a magad urává koronázlak!” Draskóczy Eszter a kommentárjában megvilágítja: az eredetiben így hangzik ez: „Mitrával és koronával teszlek téged a magad urává.” A mitra a püspöksüveg; az egyházi hatalom jelvényeként értelmezi például Szász Károly, aki először fordította le magyarra a teljes Isteni színjátékot. Dante korában azonban az uralkodó koronázásakor a pápa először mitrát helyezett a kiválasztott fejére, majd erre került a korona. Vergilius búcsúszavai teológiai és politikai jelentést is hordoznak. Egyrészt Dante szabad akaratát nyilvánítja ki, ami Szentviktori Richárd értelmezésében az önmagunk fölötti uralkodás képességével egyenlő. Másrészt a költői koszorúzást is jelenti. Dante számára a szabad akarat lényege: az akarat szabad a szenvedélyektől, melyek megakadályoznák az egyént a megfelelő döntések meghozatalában. Mondhatjuk azt is, hogy ítélő erő, amely figyelembe veszi az értelem parancsait. Dante vallotta: az ember nem akkor él legjobban, amikor leginkább szabad. Szabadságunk első alapelve akaratunk szabadsága, melyet sokan vesznek ugyan ajkukra, de értelmükkel csak kevesen fogják fel.   

Nagy József, összehasonlítva az Isteni színjátékot és az Elveszett Paradicsomot, megállapította: teológiai költeményében Dante a saját üdvtörténetét írja meg, mélységeiben megismeri a Pokolban és a Purgatóriumban lévő lelkek bűneit, melyek mind a vita activa negatív aspektusaihoz kötődnek, hogy végül eljusson Isten kontemplációjáig, vagyis a vita contemplativa legmagasabb szintjére, az égi Paradicsomba. Milton eposzának fő témája a bűnbeesés, míg a Commedia Dante és az emberiség bűnbeesését követő üdvözüléstörténet.

Fotó: Lambert Attila 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. május 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.