Carlassare dél-szudáni püspök: A párbeszéd nélkül ország az erőszak foglya marad

A katonai műveletek a civileket is sújtják, miközben a békefolyamat befejezetlen és töredékes. A politikai párbeszéd holtpontra jutott, a 2026. decemberi választásokat újabb erőszakhullám veszélyezteti. A gyökereknél – magyarázza – az etnikai feszültségek és az erőforrásokért folytatott küzdelem áll egy olyan országban, ahol valójában nem létezik a közös nemzeti identitás, és amelynek vezetői elzárkóznak a párbeszédtől. Az Egyház megbékélést sürget, és életben tartja a reményt a fiatal nemzedékekben.

„Meddig marad még Dél-Szudán a megosztottság és a konfliktusok foglya, megakadályozva, hogy a lakosság részesüljön az erőforrásaiból?

Ez nem egy szegény, hanem egy elszegényített ország: gazdag erőforrásokban, de olyan emberek lakják, akik nyomorban és bizonytalanságban élnek”

– sorsdöntő kérdésről beszél Christian Carlassare, Bentiu püspöke és komboniánus misszionárius, akinek ez a szívügye. Több mint húsz éve ismeri és mélységesen szereti Dél-Szudánt. A vicenzai származású, 49 éves Carlassare több egyházmegyében (Malakal, Rumbek) végzett missziót, megélte a 2011-es függetlenné válást, az újra megtalált béke miatti lelkesedést, de az erőszakot is a saját bőrén tapasztalta meg: 2021-ben lábon lőtték, szerencsére teljesen felépült. Napjainkban aggodalommal figyeli az újabb feszültségek megjelenését, a gyilkosságok, mészárlások terjedését, a több tízezer menekültet, az alultápláltságot és az éhezést.

Az április eleji hírek a Jonglei államban, Nyirol megyében, Nyatimban zajló humanitárius katasztrófáról szóltak, több mint 30 ezer ember menekült el az erőszak elől Lankienből és Pieriből. Az Orvosok Határok Nélkül szervezet szerint az azt megelőző négy hétben legalább 58 ember halt meg (visszafogott becslések szerint), miközben a hatóságok akadályozzák a humanitárius szervezetek bejutását.

A Bentiu-i egyházmegyét Ferenc pápa mindössze másfél éve alapította. Carlassare a helyi körülmények miatt szokatlan módon éli meg püspöki szolgálatát. „Nem ugyanazok a problémáink, mint a püspököknek a világ más részein – meséli telefonon Bentiuból. – Itt mindennap minden vagyok: az utcaseprőtől a szakácson és a mosónőn át egészen addig, hogy eltakarítom az iszapot. Boldogulni kell valahogy.” Az egyházmegyében tíz egyházmegyés szerzetes, egy komboniánus és egy kapucinus közösség is működik.

A kormány katonai akciói, túl sok civil áldozat

Tavaly április óta, a nasiri és dacobói bombázások után a dél-szudáni kormány – Salva Kiir elnök vezetésével, aki tavaly letartóztatta rivális alelnökét, Riek Machart – több területen katonai akciót indított az ellenzéki csoportok felszámolására: „De a végén a támadások a civileket is érik. A fegyverek mindenütt ott vannak, sokak kezében: minden ember potenciális harcos. Ez a folyamat oda vezet, hogy végül mindenkire lesújtanak.” A püspök hátborzongató dologról számol be. Amikor megkérdeztek egy minisztert, miért sújtanak le a civilekre is, azt válaszolta: „Mi az, amit Izrael csinál Palesztinában? A probléma szerinte az, hogy a civilek a terroristákkal vannak, azokkal, akik szemben állnak a kormánnyal; tehát az ő hibájuk, ha találat éri őket.”

A békemegállapodásban egységes hadsereg szerepelt, az összes milícia integrálásával, „de ez soha nem valósult meg – erősíti meg Carlassare. – 2019 és 2021 között volt reintegráció; azonban Riek Machar és néhány ellenzéki képviselő letartóztatásával a hadsereg ismét szétforgácsolódott: a hozzájuk tartozó csoportok kiléptek, hogy az ellenzéki erőkben tömörüljenek újra, és nagy a zűrzavar a milíciák között”.

A választások erőszakba torkollahatnak?

Carlassare a párbeszédtől való elzárkózást tapasztalja, a Tumaini Talks – a kormány és azon csoportok közötti tárgyalás, akik a 2018-as, Kenya által közvetített békemegállapodást nem írták alá – kudarca után még inkább. „Már nem tárgyalópartnerként kezelik a másik felet, mint olyanokat, akik eltérő elképzeléseikkel vannak jelen a kormányban. Inkább kizárják őket onnan, hogy a választásokon már ne létezzenek valódi alternatívák” – jegyzi meg. A választásokat, amelyeket folyamatosan elhalasztottak, 2026 decemberére tűzték ki. A püspök szkeptikus: „Nincsenek meg a feltételek a megszervezéséhez: hiányoznak a strukturáltan felépített pártok, a választókerületek, a népszámlálások. Ha nincsenek meg a minimális feltételek, fennáll a veszélye, hogy a választások fokozzák az erőszakot.”

Mindennek a vesztese a lakosság

Carlassare szavaiból egy olyan ország drámája tükröződik, ahol „mindenki a saját pozícióit igyekszik megtartani”, miközben a biztonság, a szolgáltatások és a fejlődési lehetőségek vágyálmok maradnak. „Az emberek csak egy minimális biztonságot kérnek”, de a segélyek csökkennek, a humanitárius szervezetekre pedig a hatóságok gyanakvással tekintenek, „mert kevésbé tartják őket lojálisnak”. A jonglei műveletek során például „minden ügynökséget megkértek, hogy az érintett időszakokban hagyják el a területet, hivatalosan biztonsági okokból, de azért is, hogy ne legyenek jelen szemtanúk”. Az eredmény pedig az egyre súlyosbodó vészhelyzet: „a menekültek valós száma sokkal magasabb”. Aki elmenekül, „nem talál olyan helyet, ahol működnek a szolgáltatások, de így is segíteni kell rajta”, miközben a Nílus mentén a szudáni menekültek is gyarapítják a segítségre szorulók számát. „Ez egyfajta dominóeffektus: a válságok egymásra rakódnak és az egész országot bedöntik.”

Az erőszak helyi szinten is terjed

„Fel kell tenni a kérdést, ki fegyverzi fel ezeket a fiatalokat és miért”, mondta a püspök, felidézve a 2023. májusi biennomi mészárlást: nuerek a dinkák ellen, 170 halott egyetlen nap alatt. A problémák gyökerénél az erőforrások is ott vannak: az olaj, az arany, a száraz legelők, az ezekhez való hozzájutás táplálja a feszültséget és a megosztottságot. A probléma identitásbeli is: „az ország egy, de úgy tűnik, több tucat etnikai csoportra oszlik. Nem épült ki nemzeti identitás, sőt, a megosztottság még hangsúlyosabbá vált.”

A megbocsátás szükségessége

Ferenc pápa gesztusa, aki 2019. április 11-én megcsókolta Kiir és Machar lábát, mélyen meghatározta a következő éveket, egészen a 2023-as látogatásáig. „De soha nem történt valódi megbocsátás a vezetők között. Megbocsátás nélkül nincs bizalom, és a gyanakvás kerekedik felül – jegyzi meg Carlassare. – Nehéz elképzelni, hogy újra együttműködjenek.”

Az Egyház „kiáltó szó a pusztában”

Eközben a püspöki kar – amely magában foglalja Szudán és Dél-Szudán püspökeit – továbbra is „inkluzív nemzeti párbeszédet” kér, de gyakran ez csak „kiáltó szó a pusztában”: „Meghallgatnak minket, de gyakorlati következmények nélkül. Konkrét lépésekre lenne szükség a megbékélés felé.” Mégis megmarad remény: a közösségekben és az iskolákban, ahol a különböző etnikai csoportokhoz tartozó fiatalok még megtanulhatnak együtt élni és egy másféle országot elképzelni.

Forrás: AgenSIR

Fotó: AgenSIR/Christian Carlassare

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír