Csókay András: Istennel a műtőben

Aki ismeri Csókay doktort, beszélgetett vele, és meghallgatott tőle néhány előadást, az tudja: soha nem titkolja el ifjúkori botlásait, azt, hogy milyen kitérők után jutott el az isteni kegyelem segítségével nagyon mély, ma már az egész lényét betöltő krisztusi hitéhez. Ebben a kötetben is nyíltan beszél mindenről, számára nincsen tabutéma. Csaknem ötven éve él szerelemben a feleségével, öt gyerekük született. Csókay először építőmérnöki diplomát szerzett, és már két gyermekük volt, amikor elkezdte az orvosi egyetemet. Felesége mindenben támogatta, amit ő úgy „hálált meg”, hogy szeretőt tartott, született egy házasságon kívüli gyereke is, egyszer pedig rábeszélte a barátnőjét, hogy vetesse el a gyereküket.

Csókay András vallásos családban nőtt fel, természetes volt számára a hit, de idővel formálissá vált számára a kereszténység. Ám a lelkiismerete nem hagyta nyugodni, és lassanként megfogalmazódott benne a kérdés: „Hová is akarok igazából én tartozni?” Egyik alkalommal, a bűnbánat állapotában a domonkosok Thököly úti templomában imádkozott, hogy merre menjen, amikor a Krisztus-szobor bólintott felé, jelezve, hogy menjen tovább. Másnap újra kapott egy misztikus élményt, amely a szívéig hatolt. „Onnantól pedig egy egészen más világ indult el, teljesen megváltozott az életem.”

Csókay doktornak máskor is voltak misztikus látomásai, így azt követően is, amikor 2014 februárjában elvesztették legkisebb, tízéves gyermeküket, Marcit. Nem sokkal később az utca túloldalán pillantotta meg a halott gyermeket, aki azt mondta neki: „Ne szomorkodj, apu, Jézus ölébe hullottam.” Kisfia halála kapcsán rádöbbent: „A velünk történteket néha szenvedésnek éljük meg, de közben rájövünk, hogy az üdvösségünk szempontjából így volt jó… Isten jobban szereti az én Marci fiamat, mint amennyire én tudom szeretni. Valamiért megengedte, és ennek oka van, egyszer ki fog derülni, hogy mi volt az.” Csókay András vallja: a kis Marci elvesztése családi tragédia volt, amely drámává szelídült. „A drámában van katarzis, felemelkedés a vége. A tragédia viszont befagy, nincs belőle kiút… Megéltem azt, hogy »az Istent szeretőknek minden a javukra válik«, még a gyermekük halála is.”

Az idegsebész főorvos arról is beszél, hogy rengeteg szakmai és tudományos felfedezése, ötlete született meg imádkozás közben. Ha megkérdeznék tőle, hogy „Kicsoda ön, Csókay András?”, azt felelné: „Elsősorban férj és édesapa vagyok, másodsorban gyógyító orvos, de nagyon közel van hozzám az evangelizációs munka. A család fontosabb, mint a munka, persze lehet, hogy a feleségem azt mondaná, hogy farizeus vagyok, mert sokszor visszaesem a munkafüggőségembe.”

Természetesen szóba került a beszélgetés során a bangladesi sziámi ikerlányok szétválasztása és a nigériai orvosmisszió is. Különösen az utóbbi van óriási hatással rá, mert az előbbi inkább komoly tudományos kihívás volt, melyben azonban nyilvánvalóvá vált az ima kiemelkedő szerepe, Jézus Krisztus kegyelme és segítsége, amely nélkül nem sikerülhetett volna a műtét. Csókay főorvos minden személyéhez köthető sikert, a kapott díjakat Isten érdemének tulajdonít. „Az én érdemem, hogy próbálok Istenre hallgatni! Ezt a szemlélődő imádság is tanítja: mindig a jelenben kell lenni, nem a múltban vagy a jövőben. A múltban vagy a jövőben nem találod meg Istent, mert a jelenben van jelen… A kereszténységben egy fő cél van: az Istennel való napi kapcsolat. Onnan kapja meg az ember azt, hogy Istennek mi a terve vele.”

Csókay András jövendőbeli céljaihoz tartozik, hogy kiteljesítse az orvosmissziót, és hogy evangelizálja az orvostudományt, „mert Istent említeni ebben a szakmában nem elfogadott dolog”. Visszatekintve eddigi életére, bízik Isten határtalan irgalmában. Számtalanszor megtapasztalta ugyanis, hogy nincs ennél nagyobb dolog a világban.

Nyilatkozik a kötetben Csókay András felesége, Daniella is, bevallva, hogy házasságuk válságos időszakában nagyon erősen kellett kapaszkodnia Istenbe, folyamatosan imádkozott az Úrhoz, hogy mentse meg a házasságukat. Férje jezsuita nagybátyja, Csókay Károly mindvégig mellettük állt, segítette őket, hogy ne adják fel, mentsék meg a kapcsolatukat. A krízishelyzetben volt mire visszaemlékezniük, mivel erős alapokkal rendelkeztek: „Mi nagyon jól voltunk éveken keresztül, nekünk csak arra volt szükségünk, hogy folytassuk ezt a boldogan megkezdett életet, kivágva ezt a rossz részt, az újat pedig onnan folytatni, ahol abbamaradt. Volt tehát miben reménykednem.” Mivel Daniella „nem az a felhánytorgatós” típus, nem okozott gondot neki a megbocsátás. Az, hogy jóban-rosszban kitartott a férje mellett, egy életen át, eszünkbe juttatja az ismert mondást: minden híres és nagy férfi mellett ott áll egy még nagyobb asszony.

Szent Pál írta a galatákhoz küldött második levelében: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20). Csókay András a katolikusok azon kicsiny csoportjához tartozik, akik nemcsak hirdetik, de a mindennapokban élik is a hitet. Magánéletében és orvosi hivatásában is naponta tanúságot tesz Krisztus igazságáról, arról, hogy ígéretéhez híven ma is itt van velünk. Ezért hiteles mindaz, amit mond, amit ír, amit tesz.

Csókay András: Istennel a műtőben
777 Közösség Egyesület

Bodnár Dániel/Magyar Kurír