Debreceni önkéntesek jártak virtuális vendégségben a váci kórházlelkészségnél

Hazai – 2021. április 20., kedd | 9:00

Április 14-én negyedik alkalommal találkoztak az online térben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata által meghirdetett önkéntesképzés résztvevői.

A szerdai esemény vendég előadója Faragó Artúr váci kórházlelkész volt, előadásának címe: A 17 éves kamasz – Bemutatkozik a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata.

A debreceni kórházlelkészi szolgálat indulásakor nagyon sok segítséget kaptak Faragó Artúrtól, illetve a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban dolgozó kolléganőjétől, Ocsovainé Zsélyi Ritától.

Artúr atya beszélt személyes érintettségéről, arról, hogyan indult a szolgálatuk 17 évvel ezelőtt, és hogyan „nőtte ki magát”:

mára 11 kórházban, 6500 betegágy mellett vannak jelen 14 lelkigondozóval és 90 önkéntessel.

A pandémia miatt az önkéntesek most nem tudnak a betegágyak mellett szolgálni, de nem tétlenek, biztos imahátteret jelentenek egy-egy kiválasztott kórházi osztálynak, bekapcsolódnak a betegeknek és kórházi dolgozóknak szánt ajándékok elkészítésébe, és ki-ki saját környezetében próbál a betegek, rászorulók segítségére lenni.

Szó esett az önkéntesek toborzásáról, képzéséről, fogadalomtételéről, a képzési napokról, az önkéntesek számára szervezett lelkinapokról, közös programokról, az önkéntesek feladatairól.

Elhangzott, hogy nem minden önkéntes a betegágy mellett teljesít szolgálatot – van, aki sekrestyés szolgálatot lát el a kórház kápolnájában szentmisék alkalmával, van, aki bátorító üzeneteket ír a betegek számára, mások zenés áhítat szervezését vállalják, vagy gitárral a kezükben énekelve szereznek örömet a betegágyon fekvő felebarátjuknak.

A Váci Egyházmegyében működő kórházlelkészi szolgálat munkatársai és önkéntesei évente kétszer találkoznak képzési, illetve lelkinapokon, amelyek jó alkalmat biztosítanak arra, hogy tanuljanak, megosszák egymással nehézségeiket, örömeiket. Az elmúlt két évben, a szeptemberi alkalmakon a debreceni szolgálat munkatársai is részt vettek.

Faragó Artúr reményét fejezte ki, hogy a pandémia elmúltával ismét rendszeresen látogathatják a betegeket önkéntes munkatársai, akikre igen nagy szükség van a mindennapokban, hiszen a kórházakban dolgozó egy-egy klinikai lelkigondozó, beteglátogató a legjobb szándéka ellenére sem győzi egymaga ellátni a betegeket.

A képzési estét a már megszokott módon Tóth László, a debreceni kórházlelkészi szolgálat lelkivezetőjének elmélkedése zárta.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Merényi Zita (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria