Dennis Billy CSSR: Szépséges Eucharisztia – Egyházatyák az Eucharisztiáról

Dennis Billy kiemeli: az ókori és kora középkori görög-római világ különböző földrajzi helyeiről származó és időben gyakran jelentős eltéréssel keletkezett szövegek – az első elemzett dokumentum szerzője, Római Szent Kelemen a Krisztus utáni első században élt; az utolsóként említett személy, Nagy Szent Gergely pápa és egyházatya pedig a VI. században, 604-ben hunyt el – nagyon hasonlítanak egymásra és visszatérő vezérmotívumokkal foglalkoznak. „A kialakuló keresztény ortodoxia e képviselőiből kialakuló kórus tagjai mind lelkesen és lelkesítően magasztalják az Eucharisztia központi szerepét a hívő közösség életében.”

Az említett Római Szent Kelemen Róma püspöke, a negyedik pápa, a korintusiakhoz írt levelében világossá teszi, hogy Jézus véres halála az áldozatos szeretet ajándéka volt. Számára az áldozat képviseli az eucharisztikus ünneplés fő cselekményét. Dennis Billy kifejti: a mai olvasó számára Kelemen levele lehetőséget nyújt az eucharisztikus ünneplés mibenlétének, illetve a keresztény tanítvány úton járásában játszott szerepének újragondolásában. Arra hív, hogy „liturgikus ünneplésünket” a hívők tágabb közösségével való kapcsolatában lássuk, és találjuk meg az arany középutat „a liturgikus előírások szélsőségesen merev és túlzottan laza alkalmazása között”.

Órigenész (184–254) egyháztanító szerint Krisztus teste nem csupán az eucharisztikus lakoma átváltoztatott kenyere és bora, hanem annál sokkal átfogóbb valóság, amelybe a hívők közössége és a Szentírás is beletartozik. Erkölcsi szinten az eucharisztikus lakomán résztvevők szándékát emeli ki: „Mi azonban a mindenség Teremtőjének adunk hálát, és az adományokért történő hálaadás és imádság kíséretében esszük kenyerünket, úgyhogy ez az imádság révén egyfajta szent testté válik, és megszenteli azokat, akik helyes szándékkal fogyasztják.” Órigenész vallja, hogy az őszinteség alapvető a szentségre törekvésben. Akik részesülnek az Eucharisztiából, azoknak tiszta szívvel és Krisztus teste, az Egyház építésére irányuló őszinte vággyal kell ezt tenniük. „Az áldozás a közösségben élés valódi vágyát feltételezi a testvérekkel az Úrban. Aki nem akar békességben élni a hívek közösségével, az ne közelítsen Isten oltárához.”

Szent Hilarius (315–368) poiters-i püspök Eucharisztiáról szóló elmélkedésében idézi Jézusnak az utolsó vacsorán az Eucharisztia megalapításakor mondott szavait, és leszögezi: „Többé már nem vonhatjuk kétségbe a test és a vér valódiságát, mert maga az Úr tanítása, valamint hitünk szerint is az valóban test és vér. És a magunkhoz vett dolgok teszik, hogy Krisztusban vagyunk, Krisztus pedig bennünk.” Hilarius számára tehát egyértelmű volt, hogy Jézus teste és vére valóságosan jelen van az Eucharisztiában, és hogy általa a hívők közössége a feltámadt Úr megdicsőült emberségével találkozik. Jézus fizikai, megdicsőült jelenléte az Eucharisztiában képezte az egyik olyan alapot, ahonnan kiindulva az isteni és emberi természet kapcsolatának mibenléte és az Atya és Fiú egylényegűsége mellett érvelt.

A teológus szerző a könyvben elemzi mind a négy nyugati egyházatya Eucharisztiáról szóló tanítását. Szent Ambrus (339–397) milánói püspök isteni csodának tekinti az Eucharisztiát. Annak a kifejeződése, hogy Isten ereje belép a természet világába, és valami egészen mássá alakítja át. Mivel Istennek van hatalma magának a természetnek az átalakítására, van hatalma az emberi szív átalakítására és megváltoztatására is. Az Eucharisztia ilyen értelemben a megbocsátás szentsége. „Képes együttérző szívvé alakítani a megkeményedett szívet. Ennek fényében a kenyér és a bor átalakulása Krisztus testévé és vérévé és a hívők életében végbemenő átváltozásnak is a jele.”

Szent Jeromos (345–420) szerint az Eucharisztia közvetlen kapcsolatban van Krisztus húsvéti misztériumával. Lelki táplálék, vértelen áldozat és valóságos jelenlét. A keresztény istentisztelet központi cselekménye, „a húsvét valódi szentsége”. A Szentlelket lehívó és az átváltoztatás szavait kimondó celebráns pap vagy püspök révén Krisztus cselekedete, aki „… teste és vére valóságában nyilvánul meg”.

Hippói Szent Ágoston (354–430) tanításában kiemeli Jézus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, és egyesítő szerepét Krisztus teste, az Egyház tagjai számára. Azt is állítja, hogy a hívőknek a bűnök bocsánatát – mely Krisztus kereszthalála által vált lehetővé – az Oltáriszentség közvetíti, és naponta kell venni. Az Eucharisztiára Ágoston szerint „a lélek egészségének érdekében van szükség”, és a hívőknek gyakran kellene venniük lelki táplálékként, felajánlható az elhunyt hívőkért is. „Akik méltón veszik, Krisztus testével és vérével válnak eggyé.”

Nagy Szent Gergely (540–604) pápa szerint az Eucharisztia Krisztus golgotai áldozatának misztikus megjelenítése, mely által Krisztus húsvéti misztériumának üdvözítő misztériuma a benne részesülők javára válik. Az Eucharisztiában Krisztus áldozattá válik, és testét és vérét ajánlja föl a világ üdvösségéért. Az Oltáriszentség Jézus „golgotai áldozati halálának misztikus megjelenítése, olyan önfeláldozó tett, amely Krisztus, az egyetlen igazi közvetítő közbenjárására helyreállítja az ember kapcsolatát Istennel”.

A kötet szerzője zárszavában kiemeli: a könyvben idézett ókori, kora középkori szerzők mindegyike Krisztus tanítását igyekezett átadni kortársainak. Hitük szerint Krisztus „jelen van az Eucharisztiában, amelynek roppant átalakító hatása minden belőle részesülőt bevon Isten életébe, ahol mindenki egy mindenkivel. Ereikben ugyan nem folyik már vér, és hangjuk is rég elhallgatott itt, a földön, hitük ránk hagyott bizonyságtétele mégis továbbra is ösztönzően hat. Tanításuk velünk marad, hogy élő hitük saját keresztény tapasztalatunk részévé válhasson.”

A kötetet Paulik Péter fordította.

Dennis Billy CSSR: Szépséges Eucharisztia – Egyházatyák az Eucharisztiáról
Szent István Társulat, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír