Az ezüstmisén a jubiláns a hálaadás, az előretekintés és a szolgálat „finomhangolásának” jelentőségét emelte ki.
A liturgián a Bölcsesség könyvéből vett olvasmányt Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke, a Katolikus Tábori Püspökség lektora olvasta fel; az evangéliumot – a főparancsról szóló részletet Szent Máté evangéliumából – pedig Mudra József ezredes, a püspökség diakónusa.
Szentbeszédében Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök Dóbiás Zalán eddigi lelkipásztori szolgálatát idézte fel.
A 2001. június 23-án felszentelt pap Karancskesziben, Nagykátán, Taksonyban, majd Kókán és Tápiószecsőn végzett szolgálata során mindenütt olyan közösségeket talált, amelyek készek voltak együtt dolgozni az egyházért – mondta el a püspök. Dóbiás Zalán Balassagyarmaton is maradandó lelkipásztori és közösségépítő munkát végzett, majd 2024-ben csatlakozott a Katolikus Tábori Püspökséghez tábori lelkészként.
A pap feladata, hogy megéreztesse az emberekkel, hogy a kereszténység valóban örömhír, ugyanakkor egyre mélyebben értse az emberi lélek működését és a szabadságot korlátozó tényezőket – hangsúlyozta Berta Tibor. A szolgálat iránt elkötelezett papnak egyszerre kell megértőnek, türelmesnek, korszerűnek és bátornak lennie, aki minden emberben Krisztus arcát keresi, még azokban is, akiket nehéz szeretni.
A tábori püspök arra is emlékeztetett, hogy a papszentelés szertartásában egykor elhangzott a figyelmeztetés, hogy „milyen veszélyes is az, amit most elkezdesz”, mert Isten közelsége egyszerre tölthet el félelemmel és válhat magától értetődővé. Ezért a papnak újra és újra a hit alázatával és a szolgálat bátorságával kell szembenéznie hivatásának kihívásaival – fogalmazott Berta Tibor.
Megköszönte Dóbiás Zalán katonalelkészi szolgálatát, köztük a NATO vezette KFOR koszovói békefenntartó műveletében teljesített missziós tevékenységét is, és azt kívánta, hogy még hosszú ideig szolgálhassa a Magyar Honvédség katonáit örömmel és lelkesedéssel.
Dóbiás Zalán a szentmise végén köszönetnyilvánításában arról beszélt, hogy a huszonöt évvel ezelőtti papszentelésre ma is lehetőségként tekint. A jubileum alkalmat ad a hálaadásra, az előretekintésre és azoknak a „finomhangolásoknak” az elvégzésére, amelyekre az embernek időről időre szüksége van. „Hála, előretekintés, finomhangolás és örömünnep” – fogalmazott a jubiláns.
Elmondta: rendhagyó módon nemcsak paptestvéreit, hanem katonatársait is meghívta a szentmisére, amelyet mindazokért ajánlott fel, akiknek hálával tartozik az elmúlt huszonöt év során.
Ezt kifejezve a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrség-támogató Parancsnokság négy katonája a szertartás alatt díszőrséget állt az oltár mellett, valamint közreműködött a be- és kivonulás során.
A tábori lelkész emlékeztetett arra is, hogy június 27-e Szent László király ünnepe.
„A katonabecsület ott kezdődik, ahol a parancs véget ér” – hangsúlyozta ezüstmiséjén Dóbiás Zalán.
Forrás: Katolikus Tábori Püspökség
Szöveg és fotó: Navarrai Mészáros Márton
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

















