Ébresztő, Homokhátság! – Üllésre látogattak a NEK hírnökei

Hazai – 2021. július 15., csütörtök | 19:28

Folytatódik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hírnökeinek országjárása. Június 14-én Üllésre utaztak Kopasz István plébános meghívására. Csókay András idegsebész, Dolhai Attila musicalszínész, Szikora Róbert zenész és Pindroch Csaba színész Zsuffa Tündével, a világesemény sajtófőnökével beszélgettek életről, hitről, Istenről, valamint személyes csodatapasztalataikról.

A NEK hírnökei egy hónappal ezelőtt Szegeden jártak, ezúttal pedig az üllési könyvtárban találkoztak az érdeklődőkkel. Az Ébresztő, Homokhátság! című est házigazdája, Üllés és Zsombó plébánosa tavaly ősszel bizonyította, hogy mekkora küzdő; a beszélgetés során pedig kiderült, közismert vendégei is időről időre megvívják a maguk harcát, hogy hivatásukban, életükben megőrizzék a hitükből fakadó értékeket.

Kopasz István tavaly ősszel koronavírus-fertőzés miatt kórházba, lélegeztetőgépre került. Az orvosok mindössze tíz százalék esélyt adtak annak, hogy túléli a betegséget. Felépüléséért az egész világon imádkoztak, és az atya csodával határos módon meggyógyult.

Zsuffa Tünde moderátor javaslatára az est központi témája az isteni csodák voltak; a NEK hírnökei megosztották a közönséggel, személy szerint számukra mit jelent a csoda.

Szikora Róbert a kereszténységét, hitét nevezte csodának, ugyanis ahogy fogalmazott: „operettkeresztény” családba született. Bár megkeresztelték, nagymamája jósnőhöz járt, keresztapja péntekenként szellemidézéseket rendezett.

A zenész felelevenítette, élete melyik mozzanatában érezte meg Isten jelenlétét. Felnőttkorára letisztult a hite, ma már mindennap szentmisére jár és áldozik. Hozzátette: nem volt könnyű művészként, a színpad közelében keresztény emberként élnie, de kitartott. Szikora Róbert szerint az eucharisztikus kongresszus képes lesz előmozdítani Európa és a világ megújulását.

Pindroch Csaba úgy fogalmazott: csodaként éli meg életében a házasságát, amely immár huszonegy esztendeje tart. Feleségével három gyermeket nevelnek boldogságban, holott kapcsolatuk elején nem sok esélyt jósolt a környezetük a házasságuknak.

A színész egyetértett az R-Go frontemberével, hogy nehéz felvállalni a hitet a mai világban, és sokszor elfogadóbb a társadalom, ha valaki szenvedélybeteg, mint ha istenhívő. Ennek ellenére arra buzdított, hogy mindenki merje keresni a lelke mélyén rejlő igazi valóságot. Sokszor csak a felszínen élünk, egy külsőségekről szóló szerepet játszunk, de az igazi arcunk a lelkünk mélyén rejlik.

Dolhai Attila elmondta, nemrég hangszalagműtéten esett át, amely ha rosszul sikerül, egy csapásra véget ért volna az egész karrierje. A beavatkozás előtt négy nappal kérte fel a NEK sajtófőnöke, hogy legyen a kongresszus hírnöke. A musicalszínész elmondta, ezt a telefonhívást csodaként élte meg, számára megerősítés volt, hogy Isten a nehéz pillanatokban mellette áll és vigyáz rá.

A műtét és a felkérés arra ösztönözte, hogy átgondolja helyét és feladatát a világban. Őszinte szavakkal kért minden jelenlévőt, bízzon az imádság erejében. Saját tapasztalatát megosztva elmondta, a kongresszusra való készület megújíthatja imaéletünket.

Csókay András az élete során megtapasztalt eucharisztikus csodákról vallott, amelyek bizonyosságot adtak számára Isten közelségéről. Megrendítő őszinteséggel mesélt tízéves kisfia elvesztéséről, majd az isteni segítségről, csodáról, amely enyhített fájdalmán. Egy szentségimádás során ugyanis megjelent számára a Szentostyában Marci, Jézus társaságában.

A világhírű orvos is mindenkit meghívott az eucharisztikus kongresszusra, hiszen, mint fogalmazott: ez az esemény az egységünket és az összetartozásunkat is kifejezi majd.

Zsuffa Tünde a beszélgetés során pedig arra biztatta a megjelenteket, hogy mindig legyenek éberek, hogy felismerhessék a hétköznapi hősöket és csodákat.

Forrás: NEK Titkárság; Délmagyar.hu

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria