Egy bencés szerzetes vezeti a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatát

2019. március 4., hétfő | 9:56

Bernardo Francesco Maria Gianni, a firenzei San Miniato al Monte apátság apátja vezeti a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatát március 10–15. között Aricciában.

A bencés apát az elmélkedések témáját Mario Luzi 1997 decemberében írt, Ezért vagyunk itt című költeményéből kölcsönözte: „Az égő vágyak városa” – Húsvéti szempontok és gesztusok a hétköznapi világban.

Ferenc pápa idén egy bencés szerzetest kért fel, hogy vezesse a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatát. Bernardo Francesco Maria Gianni 1968-ban született Pratóban. 2009 óta a firenzei San Miniato-apátság elöljárója, 2015-től apátja. Az Olasz Püspöki Konferencia V. országos egyházi gyűlése előkészítő bizottságának tagja volt, amelyet 2015-ben Firenzében rendeztek meg és amelyen november 10-én Ferenc pápa is részt vett.

Az idei nagyböjtben is a Róma közelében található Ariccia település Isteni Mesterről nevezett lelkigyakorlatos házában gyűlnek össze a pápa vezetésével a kúria munkatársai. A lelkigyakorlat március 10-én, vasárnap délután 4 órakor kezdődik. Hétfőtől csütörtökig napi két elmélkedést hallgatnak meg a résztvevők: egyet délelőtt 10 órától, majd a másikat délután fél 5-től. Március 15-én, pénteken csak egy délelőtti elmélkedést tart a bencés apát, majd délután a kúria tagjai visszatérnek a Vatikánba. A lelkigyakorlat minden reggel szentmisével indul, és vesperással, illetve szentségimádással zárul.

A tíz elmélkedés témáit Mario Luzi versének sorai ihlették: „Ezért vagyunk itt” (vasárnapi bevezető), „La Pira álma” és „Azért vagyunk itt, hogy leheletünkkel élesszük újjá a parazsat” (hétfő), „A becstelenség, a vér, a közöny jelene” és „Emlékeztek?” (kedd), „Égő vágyak” és „A béke és a barátság zászlajai” (szerda), „Szorítsuk meg egymás kezét” és „Csillagoktól ragyogott az éjszaka” (csütörtök), „A hegyre épült város” (pénteki záró elmélkedés).

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
hittel-multbol-jovobe-mindszenty-szobrot-avattak-petofiszallason
Hittel a múltból, a jövőbe – Mindszenty-szobrot avattak Petőfiszálláson

A Mindszenty Társaság és a Magyar Pálos Rend meghívására gyűltek össze a hercegprímás szobrának avatására, valamint a társaság alapította Mindszenty-emlékérem átadására az ünneplők Petőfiszállás-Pálosszentkúton március 23-án. Az ünnepen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét.

2019. március 23., szombat
a-biblia-uzenete-napunk-gyumolcset-hozza-meg
Napunk gyümölcsét hozza meg

Nagyböjt 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 13,1–9)

2019. március 23., szombat