Egy emberi család, egy közös otthon – Közgyűlést tartott Rómában a Caritas Internationalis

Külhoni – 2019. június 5., szerda | 18:22

Május 23–28. között tartotta 21. közgyűlését a Caritas Internationalis (Nemzetközi Karitász) „Egy emberi család, egy közös otthon” mottóval Rómában. A négyévente megrendezett tanácskozáson 146 ország négyszáz küldöttje vett részt. Magyarországot Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász igazgatóhelyettese képviselte.

A közgyűlés pápai szentmisével kezdődött a Szent Péter-bazilikában. Ferenc pápa arról beszélt homíliájában, hogy a Nemzetközi Karitász munkatársai küldetésük során mindig legyenek képesek beépíteni mindennapjaikba a meghallgatás alázatát, az együttlét karizmáját és a lemondás bátorságát. Kifejtette, hogy akkor lehetünk egy szabad és felszabadító Egyház tagjai, ha önös érdekeinkkel szemben is tudjuk szeretni a másik embert.

A következő öt nap során prezentációk, csoportos egyeztetések és javaslatok, stratégiák kidolgozása és szavazások kísérték a közgyűlés programját. Tárgyaltak az életmentő ellátások világszerte történő megvalósításáról, a szegények hangjának felerősítéséről, az integrált emberi fejlődés előmozdításáról és a karitászszövetség erősítéséről. Az eseményen szavaztak a Nemzetközi Karitász szabályzatát érintő különböző változásokról, köztük az új négyéves stratégia elfogadásáról és a szervezet vezetőiről. Luis Antonio Tagle bíborost újabb négy évre megválasztották a szervezet elnökének, valamint új főtitkárt is választottak, Aloysius Johnt, a Nemzetközi Karitász eddigi intézményfejlesztési és kapacitásépítési vezetőjét.

Ferenc pápa külön audiencián is fogadta a résztvevőket a Vatikánban. Hozzájuk intézett beszédében arra buzdította a Karitász képviselőit, hogy a szeretetszolgálat végzése közben mindig figyeljenek oda az egyes emberre, ne csupán logisztikai szempont vezesse őket, hiszen a Karitász küldetése az Egyház keretén belül mozog és Krisztusban él. Hangsúlyozta, hogy a karitatív tevékenységben az egész embert kell látni mint Isten gyermekét. A szegények mindenekelőtt személyek, akiknek arcában fel kell fedezni Krisztust. Kötelességünk elérni és segíteni őket a legtávolabbi perifériákon is. Az egész embert érintő és mindenkire vonatkozó fejlődésre van szükség, melyben a személy maga aktív főszereplője saját fejlődésének. Beszélt a szeretetközösség megélésének fontosságáról is, amely a Jézus Krisztussal való találkozásból kell hogy fakadjon.

Zagyva Richárd, a magyar Katolikus Karitász igazgatóhelyettese elmondta: „Nagy eseménye ez a Nemzetközi Karitásznak, ahol a karitászhálózat közösen dönthet a következő négy év stratégiájáról. A közgyűlés jelleg mellett fontos, hogy ilyenkor találkozhatunk egymással a világ minden pontjáról és megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, ötleteinket. Közös munkacsoportban voltam például a japán, a zambiai, a thaiföldi, a szamoai és az egyesült államokbeli karitászvezetőkkel. Nagy élmény volt a személyes találkozás a pápával, aki nem egyszerű beszédet intézett hozzánk, hanem üzent számunkra. Ezt tovább kell adnunk közösségeinkben, hogy a Karitász minden szintjén meg tudjuk valósítani a Jézus által kívánt szeretetszolgálatot.”

A közgyűlésen zárónyilatkozatot adtak ki, kifejezve elkötelezettségüket egy olyan világ építése mellett, ahol Isten a szeretet, igazságosság és béke, ahol a szolidaritás mindenkire vonatkozik, ahol nincsenek visszaélések, senkit nem használnak ki, ahol minden ember méltósággal él, és ahol a teremtett világot közös otthonunkként ápoljuk.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria