Egyéves a Karitász Orvosmissziója

Külhoni – 2018. szeptember 24., hétfő | 20:25

Egy évvel ezelőtt, 2017 őszén indult első útjára a Katolikus Karitász Orvosmissziója. A misszió célja, hogy Kárpátalján és Délvidéken ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, és szükség szerint gyógyászati segédeszközökkel, vagy további orvosi ellátással segítse a szórványban élő magyarságot.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szeptember 21-én ismét útra kelt az orvoscsapat Aknaszlatinára és Gyertyánligetre, hogy egy év elteltével megismételje a vizsgálatokat, ellenőrizze a gyermekek szemészeti, fogászati és ortopédiai fejlődését. Időközben idén tavasszal orvostanhallgatók is csatlakoztak a misszióhoz, így felnőttek számára vérnyomás- és vércukor-méréssel, EKG-vizsgálattal bővült az elérhető vizsgálatok száma. A két nap során mintegy 70 gyermeket és 35 felnőttet vizsgáltak meg az orvosok.

A hétvégére csatlakozott az orvosokhoz a Karitász vezetősége is. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Karitász elnöke szentmisében adott hálát az orvosmisszióban dolgozókért, a segítőkért és mindazokért, akik igénybe veszik az orvoscsapat szolgálatát. A püspök szentbeszédében az evangéliumhoz kapcsolódva elmondta: „Nincs sok értelme arra törekedni, hogy nagyobbnak látszunk. Egyetlen dolognak van értelme, ha megértjük és felfogjuk, hogy egymásnak testvérei vagyunk, egymásért felelősek vagyunk, egymást segítenünk kell. Ezért állítja elénk példaként Jézus a legkisebbeket.” A szentmise végén megköszönve a missziót végzők munkáját egy gyertyát adott át nekik, hogy továbbra is hozzák a szeretet fényét Kárpátaljára minél többször, hiszen a nehézségek között élők számára ez a valódi segítség mellett reményt is jelent és kifejezi, hogy nincsenek egyedül.

A szentmisét követő sajtótájékoztatón Spányi Antal elmondta: „Tudjuk, hogy a családok nehezen jutnak hozzá Kárpátalján az orvosi vizsgálatokhoz, és mire rádöbbennek, hogy szükségük van rá, sokszor késő. Szakorvosi vizsgálatra eljutni itt nem könnyű feladat, sokszor 100-150 kilométer utazást jelent a családnak nagyon rossz állapotban lévő utakon.” Kiemelte: fontos tudni, hogy a Karitász keresi az embert, ott, ahol van, és oda akarja vinni neki Krisztus szeretetét. Úgy, ahogy erről Szent II. János Pál pápa beszélt: ott találkozzunk az emberrel, ahol él és ott kell neki Krisztus szeretetét adni. „Az a szó hiteles, amit az emberi kapcsolat közvetlenségével tudunk megtapasztalni, mert azt a szót, a tett, a cselekedet teszi hitelessé. A Karitász ebben a hiteles szeretetben akar elől járni, ezért fontos számára azon emberek szolgálata, akik egykor Magyarország területén éltek.” Spányi Antal püspök megköszönte Écsy Gábornak, a Katolikus Karitász igazgatójának, hogy koordinálják, szervezik és irányítják az orvoscsapatot, Vojcek László professzornak, hogy szakmailag nem csak a helyben való segítséget irányítja, hanem amikor indokolt és szükséges akkor a magyarországi gyógykezelést vagy az esetleges műtéteknek a lehetőségét, gyógyászati segédeszközök beszerzését is megteremti.

Köszönetét fejezte ki Macsek Szidóniának, a helyi karitász vezetőjének, aki sok éve szívén viseli az itteni magyar közösség sorsát, és segítségével ismét jöhetett az orvosmisszió a településre. „Köszönöm az orvosok, medikusok és a segítők munkáját is, akik a saját szabadidejüket áldozva vállalják ezt a feladatot, hogy szeretetet és gyógyulást, tudást és reményt hozzanak, egészség centrikusabb gondolkodásra tanítsák az embereket. Ők tapasztalták meg leginkább, hogy mennyire szükség van erre, mennyire fontos az emberek gondolkodásmódját alakítani.”

Ezt követően Écsy Gábor összefoglalta, hogy mi is történt ezalatt az év alatt. „Négy orvossal indult a misszió egy évvel ezelőtt, ma pedig több mint 15 orvos és 20 medikus végzi a szolgálatot. Az év során 15 alkalommal indult el az orvosmisszió, 9 alkalommal ide Kárpátaljára és a többi alkalommal pedig Délvidékre. Kárpátalján voltunk Körösmezőn, Terebesfehérpatakon, Nagybocskón, Gyertyánligeten, Aknaszlatinán, Técsőn, Bustyaházán, Visken és Nagyszőlősön. Ezalatt az időszak alatt 1158 gyermek és 310 felnőtt szűrése történt meg.

Nem csak vizsgálatok voltak, hanem azok alapján több mint 200 darab szemüveget osztott ki és mintegy 400 darab talpbetétet biztosított a Karitász a gyermekeknek, emellett gyógyszereket és vitaminokat is hoztak a felmért igények szerint.

Nagy öröm volt megtapasztalni azt, hogy mennyi önkéntes segítő van itt is és a többi településen is, aki előkészíti, leszervezi a munkákat. Ők részben a helyi karitászok munkatársai, részben a nagycsaládosok egyesületéhez tartoznak.” Écsy Gábor – hogy a gyermekek számára a vizsgálatok ne legyenek annyira félelmetesek –, egy nagy zsák plüss játékot is átadott Macsek Szidóniának.

„Az első szűrővizsgálatok után nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, sokan érdeklődtek, hogy lesz-e máskor is vizsgálat, szeretnék más családtagjaikat is elhozni. Sok az idős ember, akik már nem nagyon mennek el orvoshoz, nagyon nehéz az utazást megoldani. Így különösen is örültek, hogy most már a felnőttek számára is elérhetők vizsgálatok, tanácsadások.” – mondta el Macsek Szidónia.

Vojcek professzor köszönetet mondott a most szolgálatot teljesítő orvosoknak és medikusoknak, rajtuk keresztül a többieknek, akik vállalják ezt a feladatot. Köszönetet mondott Koroknai Andrásnak, aki a medikus missziót megálmodta és megszervezte. „Nekünk a szeretet az, ami adható, a tudásunkon át. Mi kapjuk a legtöbb szeretetet, nekünk a legjobb ide jönni.” Kalkuttai Szent Teréz anyára emlékeztetett, aki Jézus képét az utcán éhező, szenvedő gyermekben vagy éppen haldokló emberben találta meg: „Az a szenvedő, az a mi munkánkra szoruló, az a könyvet szemüveg híján olvasni nem tudó gyermekek bennetek, akik rajta segítetek ugyancsak Jézus képét veszik észre. Mert ez nem úgy működik, hogy mi észrevesszük, ahol adni tudunk, hanem ők is észreveszik bennetek a segítő Isten tekintetét.” – buzdította az orvosokat Vojcek professzor.

Az orvosmisszió az egész napos kimerítő munka után éjszaka utazott haza, hogy ma már mindenki visszatérjen a hétköznapok feladataihoz. De mindegyikük várja a következő alkalmat, amikor időt és energiát nem sajnálva, újra segítő kezet nyújthat a határainkon túl élő rászorultaknak.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria