Egy katonatiszt öröksége: harag helyett szeretet – A Bethesda főigazgatója a férfimintákról

Hogy mi a háború, csak elbeszélésekből ismeri, mégis alapjaiban hatott az ő és testvérei életszemléletére. Édesapjuk ugyanis katonatisztként harcolt a második világháborúban és súlyosan megsérült az orosz fronton. A hasi, mellkasi és comblövéseket a 22. születésnapján kapta, az első kettőbe bele is halhatott volna, sőt, a család azt a hírt kapta, hogy elhunyt. Idősebb Velkey György azonban csodával határos módon túlélte az életveszélyes sérüléseket, egy sebesültszállító vonat Ausztriába vitte, ahol felépült.

Ám hiába került pár év múlva vissza Magyarországra, kémkedés (koholt) vádjával letartóztatták, és nyolc évet ült börtönben.

„Épp egy katonatisztnek, az apánknak a története tett minket a testvéreimmel együtt békeszeretővé és konszenzuskeresővé.

Hisz ő maga minden harciasságot kerülő, kedves, családközpontú ember volt, aki azt adta örökségül, hogy bár a hazáért harcolni szükséges lehet, a béke és emberség nagyobb erő és érték, a háborút pedig mindenáron meg kell akadályozni.”

Változó férfiszerepek

Velkey György és öt testvére édesapjuktól azt látták, hogy haragos és konfrontatív megoldások helyett a szeretet erejével és békés megoldásokkal érdemes dűlőre jutni. „Néha egy-egy cél érdekében szükség van persze ütközésre. De vezetői és családfői tapasztalatom is az, hogy

a dolgokat nem erővel és hatalommal lehet megoldani, hanem figyelemmel, empátiával és kompromisszumkereséssel.”

Velkey György más szempontból is különleges apaszerepet látott: munkáját elkötelezetten végző gyerekorvos édesanyja mellett édesapja töltötte be a hagyományosan nőinek mondott szerepeket. „Ő volt a biztos pont, aki korán hazajött, főzött, és rendben tartott mindent, míg elsősorban édesanyám kereste a pénzt, ő élt a hivatásának. Harmonikus házasságban éltek, de megfordult szerepkörben.”

Habár a háború és a börtön sokakat keserűvé tesz, Velkey György édesapjának istenhite és emberszeretete a börtönben is megtartotta őt. „Ott tanult meg angolul, és zongorázni is. Az ott lévő arisztokratákkal, polgárokkal, papokkal tudatosan képezték egymást. Közben valahogy lerendezte magában a traumákat.” Élete vége felé, már kerekesszékben, mégis elutazott fiaival a Vereckei-szorosba, mert szerette volna még egyszer látni a harcok helyét.

Pofonok a gyerekektől

Velkey György úgy gondolja, ő kevésbé vitte tovább édesapja férfimodelljét, mint testvérei. „A szokásosnál többet tettem, sokat pelenkáztam, játszottam és takarítottam, ám a nagyobb gyermekeim számára nem mindig voltam az az elérhető és kiszámítható apa, akire szükségük lett volna” – mondja önkritikusan.

A segítő szakmákban ugyanis hajlamos az ember megfeledkezni a határairól.

„Ha az ember megízleli gyermekintenzív-gyógyászként, hogy ha jól dolgozik és hatékonyan működik együtt a csapatával, akkor gyermekéleteket menthet meg és tehet jobbá, az olyanfokú vonzerő és motiváció, ami mellett eltörpül, hogy a gyermekem rossz szemmel nézi, ha későn érek haza.”

Mivel korán, már 33 évesen osztályvezető lett a debreceni klinikán, éppenséggel „elszállhatott” volna a szakmai sikereitől. „De szerencsére ezidőtájt a gyermekeim épp napi rendszerességgel bemostak, és elmondták, hogy mekkora hülye vagyok. Ez szépen visszaállította az egyensúlyt” – nevet.

Feleségével, Rácz Anikóval, aki a Bethesdában dolgozik gyerekradiológus főorvosként, még az orvosin ismerkedtek meg.

Öt gyermekükkel kapcsolatban azt próbálták megvalósítani, hogy ha már a hétköznapok szétesettebbek, a hétvégén vagy nyaraláskor együtt töltött idő intenzív és tartalmas legyen.

Megállított idő

A kérdésre, hogy mit csinálna másképp a gyereknevelésben, az együtt töltött idő mellett a pénzhez való viszonyt emeli ki. „Ma már jobban átadnám azt a tapasztalatot, hogy ha van elköteleződés és lelki erő, akkor lesz eszközrendszer, pénz és ember is. Erről sok történetem van, például amikor elkezdtük az égésosztályt vagy az izombeteg gyermekek ellátását minden nélkül, váratlanul elkezdtek áramlani az emberek és a pénz is.”

A menedzserlét feszültségeit mozgással vezeti le: ha csak teheti, bringával jár munkába, rendszeresen teniszezik, fut, síel vagy épp kertészkedik. De

életének szerves része a kontemplatív ima és évi egyszer a lelkigyakorlat is.

Feleségével, Anikóval most várják a nyolcadik unokájukat. „Az lett volna fontos a gyermeknevelésben, amit ma az unokákkal már sokkal jobban tudok, hogy ízt adjunk a hétköznapoknak.”

Ezért a legkisebbekkel már jóval tudatosabban törekszik erre. Bár velük spontán is megáll az idő.

Szerző: Varró Szilvia

Fotó: Lambert Attila 

Magyar Kurír