Egyéjszakás ellátás – A bejelentett emberek 70 százaléka elfogadja a krízisautó segítségét

Greguss Anna riportja. 

Bodó Ágoston elmondta, hogy a krízisidőszak hagyományosan november 1-jétől március végéig tart, a hívások száma pedig szorosan követi az időjárás változásait: nemcsak a tartós fagyok idején nő meg a terhelés, hanem akkor is, ha hirtelen esik vissza a hőmérséklet.

„Egy ötfokos lehűlés is érezhetően megdobja a hívások számát – mondja Bodó Ágoston. – A vörös kód idején pedig a rendszer kapacitása bővül, Budán körülbelül száz fővel. Ilyenkor nincs mérlegelés: az élet védelme minden más szempontot felülír, az intézmények akár 120 százalékos kihasználtsággal is működnek.”

A rendszer akkor működik hatékonyan, ha az információk nemcsak az ellátásban résztvevők számára elérhetők, hanem a város lakói számára is. A téli krízisellátás ugyanis nem kizárólag intézményi feladat: a járókelők jelzései döntő szerepet játszanak abban, hogy időben érkezik-e a segítség.

„Jó lenne, ha mindenki tudná, milyen lehetőségei vannak egy hajléktalan embernek a lakóhelye közelében, egy-egy adott kerületben – mondja Bodó Ágoston. – Ez a tudás nemcsak a bajba jutottak számára jelenthet esélyt, hanem a járókelőknek is kapaszkodót ad: választ kaphatnak arra, hogyan reagálhatnak felelősen, hatékonyan egy váratlan helyzetben.”

A diszpécser feladata, hogy néhány perc alatt átlássa a helyzetet: hol található az érintett, milyen állapotban van, és szükséges-e azonnali orvosi beavatkozás. Előfordul, hogy már a hívás során egyértelmű, ha mentőre van szükség, más esetekben a krízisautó munkatársai döntenek a helyszínen.

„Az autóban mindig két szociális munkás tartózkodik – folytatja Bodó Ágoston –, egyikük vezet, a másik telefonos kapcsolatban áll a diszpécserrel, az érintetthez pedig minden esetben együtt mennek. Ez nemcsak szakmai, hanem gyakorlati okból is elengedhetetlen, hiszen sokszor fizikai segítségre is szükség van.”

Ha kihűlés gyanúja merül fel, azonnal mentőt hívnak. A hipotermia életveszélyes állapot, amikor a test hőmérséklete 35 Celsius-fok alá csökken. Tünetei a didergés, zavartság, ügyetlenség, sápadt, hideg bőr, súlyos esetben eszméletvesztés. A felmelegítésnek fokozatosnak kell lennie, szakszerű ellátás mellett. A krízisautó felszerelése ennek fényében takarókat, izolációs fóliát, meleg teát, lázmérőt és alapvető higiéniai eszközöket is tartalmaz.

Bodó Ágoston szerint

a munka talán legfontosabb eleme az emberi hozzáállás.

„Mindig udvariasan közelítünk: bemutatkozunk, megkérdezzük az illetőt, hogy van. A felajánlott segítséget sokan elfogadják, néhányan azonban nem. Az elutasítás mögött mindig egyéni okok állnak. Van, aki ragaszkodik a helyéhez, ahol tartózkodik, mások korábbi rossz tapasztalatok miatt bizalmatlanok, vagy egyszerűen nem érzik magukat krízishelyzetben. Előfordul, hogy ugyanazzal az emberrel többször is találkozunk.”

Budán a krízisautó egy kiterjedt ellátórendszer részeként működik. A Krisztinavárosi Hajléktalan Centrum mellett a Miklós utcai Integrált Hajléktalanellátó Központ és a Dél-budai Szociális Központ is része a hálózatnak. A diszpécser folyamatosan követi a szabad férőhelyeket, és az érkező jelzésekhez igazodva szervezi meg az elhelyezéseket. A tapasztalatok szerint a helyszínen talált emberek 70 százaléka elfogadja a felajánlott segítséget.

A szolgálat érzelmileg is megterhelő lehet: előfordul, hogy egy este többször is mentőt kell hívni, sőt újraélesztésre is volt már példa. A munkatársak elsősegély-képzésen vesznek részt, és etikai kódex szerint dolgoznak.

Nem sokkal este hat előtt megszólal a telefon, beszélgetésünk Bodó Ágostonnal félbeszakad. A diszpécser pultnál Takács Orsolya felveszi a kagylót, és azonnal kérdez: hol van az érintett, fekszik-e, reagál-e. Egy idős férfiról érkezik jelzés. Bodó Ágostonnal és Mandalov Balázzsal beszállok az autóba, a képernyőn az útvonaltervező máris rajzolja a címhez vezető legrövidebb utat.

A helyszínen kiderül, hogy a hajléktalan ember magánál van, együttműködő, és szeretne bemenni egy éjjeli menedékhelyre. Egy takarón ül, mellette egy-két zsák, az a benyomásom, szerényen próbálja meghúzni magát az utcán, hogy a lehető legkevésbé zavarjon más embereket. Nem sokkal később ő maga is kimondja, megérti, hogy az utcában lakóknak nem tetszik, ha éjszakára ott húzta meg magát.

Miközben beszélgetünk, Mandalov Balázs felhívja a diszpécsert, kiderül, hogy van szabad férőhely a Feszty utcai intézményben, matrac viszont már nincs több. Amikor ezt közlik vele, a férfi azt feleli, nem baj, van takarója, majd azt leteríti.

Kiderül, hogy ruhatetvek miatt viszket a háta. Beül a krízisautó hátsó ülésére. A Feszty utcában a férfi időközben kapott tiszta ruhát és lehetőséget a zuhanyzásra is. Erre az éjszakára megoldódott az elhelyezése.

Az ilyen egyéjszakás ellátás a rendszerben nem végállomás, hanem esély. Reggel 6 óra 30 perckor el kell hagyni az intézményt, hogy az egyórás takarítás után az épület nappali melegedőként működhessen tovább. Onnan már a hajléktalan ember döntése, kér-e további segítséget. Ha felkeres egy nappalis dolgozót, regisztrál, és betartja a szabályokat, az egyszeri segítségnyújtásból hosszabb távú megoldás is születhet. De ez már nem a krízisautó személyzetének a dolga.

A krízisautó feladata itt véget ért, de a rendszer – és az abban dolgozó emberek – tovább működnek. 

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír