Egyvonalban Istennel – Szentmisében adtak hálát Simon András életéért a Szent István-bazilikában

A Szent István-bazilika szentélye előtt felravatalozva Simon András. Hófehér urna, mellette jól ismert arcképe egy festőállványon… Jönnek az ismerősök, barátok, tisztelők hozzá elbúcsúzni, egy utolsó kedves mondatot, fohászt, köszönetet mondani. Egyvonalas rajzainak szimbolikája, bennük az ember Istenhez kapcsolódása többet mondott, mint amit szóval ki lehet fejezni.

Smohay Ferenc, Simon András fiatalabb veje a szentmise előtt szólt a bazilikát megtöltő megemlékezőkhöz. „Sokat kaptunk Simon Andrástól: ajándékot, szeretetet, bölcsességet. Meggyőződésünk, hogy András boldog hazaérkezését ünnepeljük”, hiszen az elhunyt kérése volt, hogy

a gyász szomorú napjai közben is örüljetek velem, hogy sikerült. A jó halál végre magához ölelt, és átvitt a túlsó partra”

– idézte a családhoz írt leveléből.

Az elhunyt kívánsága volt az is, hogy ne virágot vagy koszorút vigyenek tisztelői, hanem megemlékező levelet írjanak róla a gyermekeinek. Smohay Ferenc megköszönve ezeket hozzátette, június 16-áig még lehet megemlékezést írni a simonandrasunnep@gmail.com e-mail-címre.

A bevonulás után Rumszauer Miklós hálát adott Simon András életéért. Mint mondta,

a magyar kultúrát nagy csapás érte, hiszen azt a stílust, amit ő képviselt, csak ő tudta egyedül megjeleníteni. Búcsúzunk egy férjtől, édesapától, nagypapától, művésztől, baráttól, embertől, írótól, költőtől, mestertől.”

Rumszauer Miklós kitért a liturgikus öltözék színeire is: „A fehér Jézus szíve ünnepét fejezi ki, az arany pedig azt, hogy Jézus szíve aranyba burkolja Andrást; a zöld pedig a feltámadás és a remény, az Istenbe kapaszkodás, a kitartás és hűség színe.”

Jávorka Lajos szentbeszédében elsőként a felolvasott szentírási szakaszokat magyarázta, melyek elmondják, ki igazából az Isten.

Ozeás próféta leírja: Isten mindig szeretet volt. A próféta szavai által érezni, hogy ő az Ószövetségben is közel van a népéhez, az emberhez. „Megszerettem Izraelt, tanítottam járni, karomon hordoztam, puha kötelékkel vonzottam, a szeretet kötelékével.” Isten olyan, mint aki arcához emeli a csecsemőt, lehajol hozzá, enni ad neki – hangsúlyozta a szónok.

Az efezusi levélből vett szakaszban Pál apostol rácsodálkozik és kezdi megérteni, ki ez a Jézus, aki nem ítélkezik, hanem szeret; átvert szívű, igaz ember; aki minden szempontból magára vette az életünket.

Az evangélium a keresztről levétel jelenetéről szólt Szent János könyvéből. Jávorka Lajos rámutatott, Jézusnak már nem fáj, hogy átverik az oldalát. E vérből és a vízből születik az Egyház. Jézus egész életében nyitott szívű, átvert szívű ember volt. Tanulnia kellett Máriától, Józseftől, de a szenvedésből tanult engedelmességet. Szembenézett azzal, hogy nem fogadják be őt, nem értik a tanítványok sem. „Az értetlenségek és a farizeusok gáncsoskodása ellenére mégis megy tovább, és szeret.”

Jávorka Lajos utalt a Jézus Szíve-ábrázolásokra, majd hozzátette:

nem kívül van a szív – belül van. Aki igazán szeret, sokat szenved. A művész is, aki szereti Istent, az ő titkait próbálja megjeleníteni rajzban, átvert szívű ember kell legyen.”

A továbbiakban megosztotta személyes élményeit az elhunytról, akiről negyven éve hallott először újpesti káplánként. Sillye Júlia édesanyja hívta fel a figyelmét arra, hogy egy művész vallásos témájú képeket készít. A papi találkozókon összegyűlt atyák aztán elkezdték terjeszteni ezeket a rajzokat, melyekből tisztaság, becsületesség és őszinteség sugárzott. Személyesen később ismerkedett meg Andrással. Már ekkor lenyűgözte a figyelme és a családja iránti szeretete. Az utolsó találkozásukon is rácsodálkozott, mekkora szeretet van a művészben a családja és a hazája iránt, mennyire elkötelezett az Egyház iránt.

„András nem meghalni készült, hanem a Jóistennel való találkozásra” – hangsúlyozta a szónok, majd felidézte a öt évvel ezelőtt megrendezett életműkiállítást, amely örömünnep volt a család és az egész közönség számára. Rámutatott: András öröksége, hogy

amit alkotunk, csináljuk szívvel és becsülettel, szeressük nagyon a családunkat, elszántan éljünk a ránk bízottakért.

Jávorka Lajos elmondta azt is, hogy öt évvel ezelőtt, 61 éves korában Simon András írt egy búcsúlevelet a családjának halála esetére. Ebben leírja, hogy „a halál egy boldog hazatérés”. Ekkor már, mint ahogyan Egyvonalban Istennel című kötete is mutatja, szembenézett az életével, mert fontos volt számára, hogy elrendezzen mindent. „Nekünk is, ha van bármi adóságunk egymással szemben, rendezzünk el!” – bátorított a szónok, majd felidézte, hogy amikor a művész halála előtt tíz nappal meglátogatta őt, egy szép, mély, örömteli beszélgetésben volt részük. Érezni lehetett, hogy elkészült a számvetés.

A szentáldozás után Simon Tamás, az elhunyt bátyja emlékezett meg öccséről. „Megrázó itt állni a hamvaid előtt, három évvel idősebbként”, hiszen semmi nem indokolta a gyors elmenetelt. Derült égből villámcsapásként jött a hír február harmadikán, hogy életmentő műtétet hajtottak végre a testvérén. Rengetegen imádkoztak András életben maradásáért, misét mutattak be a gyógyulásáért. Február 4-én, vasárnap, András születésnapján aztán az evangélium különösen megerősítette őket reményükben, hiszen az arról szólt, hogy Jézus elment Simon és András házába, ahol meggyógyította a lázas beteget.

„Bár nagyon fájdalmas, ami történt, mégis felfedezhetjük benne Isten végtelen irgalmát”, hiszen András megtapasztalhatta a családja, rokonai felé áramló szeretetét a kórházból hazatérve. Már a galériába is el akart látogatni, hogy az elmaradt megrendeléseknek eleget tegyen, hiszen mindent megtett azért, hogy a megrendelők igényeit teljesítse. Ám ekkor újra kórházba került. Tudták, Istennek minden lehetséges, és gondoskodni fog róla. Neki azonban jobb terve volt András számára, mint amire ők vágytak: végleg, örökre magához ölelte.

Simon Tamás összefoglalta, testvére életének mi az üzenete számára: érdemes sokat csendben lenni, imádkozni, mindent Isten kezébe helyezni, elmélyülni a hitben, megtenni, amire Isten szeretete indít, növekedni a szeretetben és érdemes belső békére jutni. „A lélek szabadságában élve életed utolsó éveire elnyerted ezt a minden értelmet meghaladó isteni békét. Mindig hálás szívű voltál, kedvenc szavaid közé tartozott: köszönöm.” Felidézte Andrásnak azt az ünnepi beszédét, melyet szüleik 50. házassági évfordulójára írt, és amely ezt a hatalmas hálát, életszeretetet fejezi ki.

A báty végül András Köszönöm című versével búcsúzott testvérétől.

Simon András: Köszönöm

Köszönöm...
Mondd sokszor, hogy köszönöm,
akár okod van rá, akár nincs,
ismételd gyakran, mert e szó: kincs.

Talán balga beszéd,
hogy a gyümölcs termi a fát,
de egy jókedvű „köszönöm”
életre hívhatja a köszönet okát.

Amiért hálás vagy előre,
– mert hiteddel reméled –
az feléd hajlik a mennyből,
s lassan majd eléred.

Ez a kicsi szó: „köszönöm”,
az Isten virága.
Pazarlón hintsd magvát
a gyom lepte világba!

A művész fia, Simon Dániel osztotta meg a család gondolatait a jó humorú, színes egyéniségű férjről, édesapáról, aki gyerekei és unokái felé mindig feltétel nélküli szeretetet adott, gondoskodó, szolgálatkész, odafigyelő, támogató volt. Dániel, a négy testvér közül az egyetlen fiú elmondta, hogy édesapjánál megbízhatóbb férfit életében nem ismert.

Rumszauer Miklós Fésűs Éva soraival búcsúzott barátjától, ezek a Szeretném elmondani még című versből származnak:

Lassan elengedő gyökereimben
érzem a remegést,
s egy mámorító titkot,
hogy élni nagyon szép volt.
Csak ezt akartam elmondani még.

Ez után meghintette Simon András hamvait szentelt vízzel. A temetési szertartás délután szűk családi körben folytatódott.

A szentmise zenei szolgálatát a nagykanizsai Magvető Közösség végezte Némethné Horváth Emília vezetésével, melyet ajándéknak szántak az elhunyt számára.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír