Életünk felülről kapott ajándék – Vecsei Miklós is részt vett a Vászonkrisztus vetítésén

2019. február 27., szerda | 15:23

Vászonkrisztus filmklub címmel új, kilenc részesre tervezett sorozat fut a Párbeszéd Házában a Vászonjézus folytatásaként. Az ötödik alkalmon, február 26-án este az angol Ken Loach „Én, Daniel Blake” című, 2016-ban angol–belga–francia koprodukcióban készült filmdrámáját láthatták az érdeklődők.

Loach mozijának helyszíne egy észak-angliai nagyváros, Newcastle. Itt él az ötvenkilenc éves, megözvegyült Daniel Blake. Egész életében becsületesen dolgozott, ácsként és asztalosmesterként, munkáját hivatásnak tekintette. Egy szívinfarktus miatt életében először tétlenségre ítélik, bár minden vágya, hogy újra dolgozhasson, az orvosok nem engedik. Ezért szociális segélyért folyamodik az ellátórendszerhez. Daniel Blake szembesül a hivatal érzéketlenségével, azzal, hogy akiknek segíteniük kellene a hozzá hasonló helyzetbe került embereknek, különféle szabályzatokra, előírásokra hivatkozva, megnehezítik, sőt, szinte ellehetetlenítik őt. A törvény merev követése felülírja az irgalmat. Ugyanezzel szembesül a két gyermekét egyedül nevelő, a londoni kilátástalanságból Newcastle-be költöző fiatal anyuka, Katie. A két, kiszolgáltatott helyzetbe került ember lelki támasza lesz egymásnak. A film nézése közben óhatatlanul felmerül bennünk, bizonyára nem véletlen, hogy Daniel Blake foglalkozása ács, s az sem, hogy lelkében ösztönösen él a segítőkészség, az irgalom, a szolidaritás az élet elesettjeivel szemben, az, hogy a saját maga érdekeit háttérbe szorítja másokért. Ez már korábban is megmutatkozott, amikor munka mellett ápolta halálosan beteg feleségét. Támasza lesz Katie-nek és két gyermekének is. Daniel Blake a reményt önti az időnként végsőkig elkeseredett nőbe, és vallja: Mindenkinek a hóna alá kell nyúlni néha.” Eszünkbe juthatnak Jézus szavai: „Amit egynek megtesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek” (Mt 25,35).

A film szerint a társadalom peremén élők kitaszítottsága már kisgyermekkorban megmutatkozik. Kathie kisfia egyedül van, senki nem szól hozzá az iskolában. A lányát gúnyolják, mert szakadt cipőben jár. A szociális ellátórendszerben dolgozókból pedig hiányzik az empátia, szinte sértésnek veszik, ha foglalkozniuk kell a segítségre szorulókkal. Technokrata lelkek, paragrafusokra hivatkoznak, ahelyett, hogy megkönnyítenék, megnehezítik a bajba jutott emberek sorsát. Ha pedig közülük valakiben megszólal a lelkiismeret, s nem csupán a gondot okozó ügyfelet, hanem az irgalomra szoruló lelket látja a bajba jutott emberben – mint az Ann nevű munkatárs –, azt megrovásban részesítik. S nyilván az sem véletlen, hogy a betegsége miatt kerekesszékbe kényszerült ügyvéd az, aki elvállalja Daniel Blake ügyét. A társadalmi hierarchia különböző polcain elhelyezkedők között szinte abszolút nincs átjárás, szolidaritás csak a különböző okok miatt perifériára szorult személyek között van. Az intézményrendszer egyszerűen nem tud mit kezdeni azokkal, akik valamilyen ok miatt (teljesen mindegy, hogy önhibájukból vagy rajtuk kívül álló okokból) kikerülnek a komfortzónából. Az irgalom, a szolidaritás csak egyéni szinten, lélektől lélekig működik.

Daniel Blake végül belehal a hivatalnokok packázásaiba, mégis, Ken Loach filmje a reményt sugározza. Kathie így emlékszik rá a temetésén: „…sok mindent adott, ami kincset ért”. Daniel Blake külsőleg szegény volt, de a valóságban gazdag, hiszen a legtöbbet adta, amit ember adhat a másiknak: a feltétel nélküli szeretetet, ami folyamatos cselekvésben mutatkozott meg. Kihozta magából a legjobbat, mások javára. A maga területén, a maga szerény eszközeivel jobbá tette a világot.

A film vetítése után Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Házának igazgatója beszélgetett Lázár Kovács Ákos esztétával és Vecsei Miklóssal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével.

Lázár Kovács Ákos kifejtette: Ken Loach elkötelezett az ebben a filmben is látott történetek iránt, gyakran ábrázolja azt, milyen az, amikor a nagy rendszereken kívül kerül valaki. Egyszerűen közelít a témához, kevés filmes eszközzel él. Az esztéta két dolgot emelt ki a filmből. Loach baloldalinak nevezett ember, aki a nyugati marxizmus alapján közelít a történésekhez, azonosul a munkásokkal, megjelenik nála a nyugati romantika, ezzel szemben mi, akik Európa keleti felében élünk, és megtapasztaltuk azt, milyen az, amikor a munkásosztály vezető szerephez jut, másképpen viszonyulunk ehhez. Ugyanakkor központi kérdés a történetben az, mi történik akkor, ha valaki kihullik a szociális hálóból, van-e visszaút. Bemutatja a film a munkásosztály kiüresedését, arctalanságát, közösség nélküliségét is. Daniel Blake olyan aprólékos műgonddal, szeretettel farigcsálja Kathie kislányának fából készített kis halacskáit vagy a Kathie-nek szánt könyvespolcot, mint egykor a falun élt parasztember a furulyáját. A mai világ azonban egyre kevésbé fogadókész erre a lélekből fakadó magatartásra.

Vecsei Miklós leszögezte: a filmben látott emberek kicsit sem szerencsétlenek. Az abszolút nyugati jóléthez képest ez egy közepesen jóléti világ, de nem az emberi nyomorúság. Ezek az emberek ugyanis tudták, hogy mit akarnak, volt céljuk, harcoltak, ami nagyon magas szintje az emberi létnek. A Földön ma élő hétmilliárd ember közül néhány százmillió képes erre, a többiek tengődnek, egyik napról a másikra. Éppen ezért Daniel Blake története nagyon-nagyon pozitív történet. A kereszt sokszor villan meg a falon, ott lóg az egyik szereplő nyakában is, még ha csak díszként is. A mai, fogyasztásra épült világban gyakran elfelejtkezünk a legfontosabbról, hogy az életünk felülről kapott ajándék. Az életét anonim keresztényként élő Daniel Blake ezt ismerte fel. Ezért ez egy nagyon szép, bátorító film, ami nem csupán a szociális kérdésekről szól, hanem magáról az életünkről.

Sajgó Szabolcs mindehhez hozzáfűzte: az életünk nem sorozatgyártásban, hanem egyedi kivitelben Istentől kapott, megismételhetetlen ajándék, csoda. Az, hogy milyen erős az akaratunk, mennyire vagyunk ellenállók az élet nehézségeivel szemben, attól függ, hogy milyen transzcendens mélységből fakad a késztetésünk a cselekedetekre.

Forrás: Hojdák Kristóf/Párbeszéd Háza; Est.hu

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
-ne-borongjunk-regi-dicsosegunkon-hanem-most-akarjunk-megterni-papi-zarandoklat-mariagyudon
„Ne borongjunk a »régi dicsőségünkön«, hanem most akarjunk megtérni” – Papi zarándoklat Máriagyűdön

Május 21-én búcsún vett részt a Pécsi Egyházmegye papsága Máriagyűdön. Udvardy György megyéspüspök meghívására Varga László kaposvári főpásztor tartott előadást.

16:19
ferenc-papa-hogy-imadkozni-tudjunk-egyugyuve-kell-valnunk
Ferenc pápa: Hogy imádkozni tudjunk, együgyűvé kell válnunk!

Május 22-én a Szentatya befejezte a Miatyánknak szentelt katekézissorozatát. Figyelmeztetett, hogy állandóan ápolnunk kell az imádság szellemét, és minden élethelyzetben kapcsolatban maradhatunk az Atyával, ha engedjük, hogy a Lélek imádkozzon bennünk.

2019. május 22., szerda