Elfogadni a következő nemzedékek útjait – Országos találkozóját tartotta a Szent Mónika Közösség

Az eseményen az ország 75 plébániájáról több mint 900 fő vett részt – édesanyák, nagymamák, sőt néhány édesapa is. A Szent Mónika Közösség paksi találkozójára a Felvidékről és Vajdaságból is érkeztek résztvevők, illetve a Teréz Misszió tagjai is meghívást kaptak.

Az egybegyűlteket a házigazda, Kürtösi Krisztián paksi plébános köszöntötte, aki 2016 óta a Szent Mónika Közösség lelkivezetője.

Szűz Mária, a Világ Győzelmes Királynője ünnepe alkalmából az imanap a dicsőséges rózsafüzér titkainak átelmélkedésével kezdődött, majd a keresztény édesanyák litániáját imádkozták el, példaképük és védőszentjük, Szent Mónika közbenjárását kérve.

Ezt követően Gazdag-Fejes Margit művészettörténész a Jézus Szíve-templom történetét és értékeit ismertette. A templom rekordgyorsasággal épült fel 1901 tavaszán, és még abban az évben fel is szentelték.

A lelkinap csúcspontja a délelőtti hálaadó szentmise volt, melynek főcelebránsa Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora volt. A szentmisén tizenhárom pap koncelebrált.

A szentmise olvasmánya Ezekiel próféta könyvéből szólt, a babiloni fogság idejéből, amikor Isten bizonyos értelemben „elhagyja Jeruzsálemet”, ahol a babiloniak fosztogatni kezdenek, majd lerombolják. A próféta azonban megjövendöli, hogy Isten nem feledkezett meg népéről a száműzetésben sem, visszatér a templomba, és örökre lakóhelyévé teszi azt.

„Egy-egy ilyen alkalommal, amikor imádkozni jöttök össze, különlegesen életre kelnek ezek a szavak. Évről évre megtöltötök egy templomot, és aztán egész évben hol vágyakozva, hol könnyezve élitek a mindennapjaitokat – mondta szentbeszédében Martos Levente Balázs püspök. – Aztán egy másik helyen ugyan, de jó visszatalálni a közösséghez, hozva a sok-sok eseményt – bajt, nehézséget, reményt és örömet –, ami az elmúlt évben történt. Ez a különleges körforgás azoknak az életében is ott van, akikért imádkoztok.

Hordozzátok fiaitokat és leányaitokat, unokáitokat, családjaitokat a szívetekben. Isten ígérete pedig az, hogy velük van akkor is, amikor látszólag nem segít, amikor nem gondolnak rá, amikor a megszokottól eltérő körülmények vannak, amikor olyan helyzetbe kerülnek, amit mi semmiképpen nem kívánnánk nekik.”

Ez az az ígéret, amely a fogság idején a választott népnek szólt, „és különleges erővel szólal meg számotokra is, amikor itt, a templomban, az imádság katedrálisában megfogalmazzuk azt, amit mi szeretnénk. De az imádság ennél több is, hiszen egyszer csak észrevesszük, hogy Isten színe előtt vagyunk. A könnyeink ilyenkor átalakulnak: először rólunk szólnak, az elveszettségünkről, de aztán egyre inkább arról, aki ránk talál, akinek jelenlétét örömmel fogadjuk el. Ezek az imádság nagy pillanatai: olyanok, mint egy »újraindított reaktor« az ember szíve mélyén.

Milyen nagy szükségünk van arra, hogy Isten a szívünk mélyéről feltartóztathatatlanul szabadítsa fel a szeretet energiáit, és azt a teremtő erőt, amely egyedül Istené – és amit mégis néha mi is megtapasztalhatunk.”

A püspök ezután arra biztatta az édesanyákat, hogy forduljanak mindannyian a mennyei Atyához és Krisztushoz.

„Ha a mennyei Atya iránti tiszteletünk a helyére kerül, akkor a legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy Isten legkisebb gyermekeit is szeressük.

Ha az édesanyák a helyükön vannak, akkor az édesapák is a helyükre kerülnek. Csak egymás különbségeit elismerve, elfogadva tartozhatunk igazán össze.”

Martos Levente Balázs arra is felhívta a figyelmet,

mennyire fontos, hogy az édesanyák láthatók legyenek az egyházi közösségekben, hiszen nagyon fájdalmas az, ha áldozataik, vállalt feladataik, szükséges és nagyon komoly szolgálataik észrevétlenül maradnak.

A püspök felidézte saját gimnazista éveit, és hogy hogyan ismerkedett meg Szent Mónikával. Amikor messze az otthonától hiányoztak neki a testvérek és az édesanyja, a ferences atyák arra biztatták, gondoljon Szent Mónikára, aki szeretettel imádkozott a fiáért. Amikor aztán nem sokkal Mónika halála előtt Ostiában újra találkoztak, anya és fia imádságban együtt szemlélték a boldog jövendőt. „Az élet természetéhez tartozik, hogy a fiatal útra kel, el akar szakadni.

Sokszor ijesztő az a távolság, mely felé a nemzedékek igyekeznek. A mi víziónk pedig lehet, hogy csak az Örökkévalóságban teljesedik be.”

Homíliája végén a püspök ezt a kérdést tette fel az édesanyáknak: „Miközben hordozzátok e látomás szépségét, az egység és a kibékülés reményét, tudtok-e erőt meríteni ahhoz, hogy elfogadjátok, elhordozzátok, megerősítsétek a következő nemzedék egészen másféle útjait?

Amikor a szíveteket átjárja Isten szeretete és a belőle fakadó erő, akkor fakadjon belőle olyan bölcs türelem is, amellyel az elcsatangoló, számunkra érthetetlen utakat járó nemzedékek mellé oda tudtok állni.”

Délután Forrai Tamás Gergely SJ egyetemi lelkész a szív, a család és a világ békéjéről tartott előadást, melynek bevezetőjében rövid csendre és lelkiismeret-vizsgálatra szólította és az alábbi kérdések átgondolására kérte a híveket: „Milyen békére vágyom? Béke van-e az otthonomban, az országban? Kivel és mivel szemben van békétlenség a szívemben? Mit tudok tenni a békéért?”

„Jézus békét akar adni. De nem úgy, ahogyan a világ adja. Jézus békéje más. A keresztény béke nem azt jelenti, hogy nincs konfliktus, hogy szélcsend van, hogy mindenben egyetértünk.” A bibliai béke, a shalom eredeti jelentése a teljességet, egységet, épséget, rendezettséget fejezi ki, mely Isten teremtett rendjében jelenik meg. Közösségben azt jelenti, hogy működik a rendezettség, igazságosság mindenki felé. „Jó lenne keresni ezt a fajta békét” – figyelmeztetett a jezsuita szerzetes, hozzátéve, hogy a békétlenség érzése abból adódik, amikor hasonlítgatunk, amikor arra figyelünk, hogy mások mit gondolnak. Ha azonban ezen túl tudunk lépni, akkor történik valami: félretesszük az előítéleteket, és letisztítva tudunk nézni a saját lelkiismeretünkre. Ilyenkor működik a Szentlélek.

Forrai Tamás emlékeztetett arra is, hogy

a béke nem konfliktusmentességet jelent, hanem olykor az igazságért való kiállást is. Jézus nem azt mondta ugyanis, hogy boldogok, akiknek nincs konfliktusuk, hanem azt, hogy boldogok a békességszerzők: akik tudnak a saját hivatásuknak megfelelően élni egy békétlen világban, akik képesek a jézusi úton maradni a konfliktusokban is.

Hogyan lehet evangéliumi alapon működő közösséget és országot építeni? – tette fel a kérdést az előadó. „Keresni kell a nagyobbik jót! A társadalmi béke nem azt jelenti, hogy nem beszélünk a különbségekről. A meghallgatás a béke alapvető feltétele; kifejezi, hogy kíváncsi vagyok arra, mi van a másikban, mi az, ami fájó neki. Mindnyájunkban működik Isten Szentlelke, így tudunk elindulni egymás és a béke felé. 

„Szent Mónikának is ez a tapasztalata – tette hozzá. – Ez a kitartás, az anyai imaháttér az, ami mindig megadta a szabadságot Ágostonnak. Mónika jelen volt, kitartóan imádkozott, úgy fejezte ki a reményt, hogy bízott Istenben. Ha valakiért imádkozom, meghallom-e a Lélek szavát? Mónika rá tudott hagyatkozni Istenre, hűséges tudott lenni.”

Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a keresztény embernek bizonyos értelemben foglalkoznia kell a politikával is, mert meg kell értenünk a gyorsan változó világot, melyben a keresztényeknek mindig a remény erejét kell hordozniuk. A Szent Mónika Közösség is fel tud vállalni ilyen szolgálatot.

A béke azzal kezdődik, hogy engedjük, hogy Jézus megváltoztasson bennünket. Akkor a szívből a családba, a családból a közösségbe, onnan pedig a társadalomba sugárzik a béke.”

Tamás atya ezután újra elcsendesedésre hívta a hallgatóságot, majd egy békére hívó rövid imával zárta előadását: „Uram, adj olyan békességet, ami nem gyávaság, hanem bátorság. Segíts az úton, hogy béketeremtő emberek lehessünk.”

A délutáni program tanúságtétellel folytatódott arról, hogy hogyan tudtak fiatal édesanyákat megszólítani és belőlük egy lelkes, aktív közösséget alakítani a Nógrád megyei Patakon.

Az imatalálkozó szentségimádással, a Jézus Szíve-litánia elimádkozásával és szentségi áldással ért véget.

A találkozó résztvevői emlékként egy Szent Mónika-ikon másolatát vihették haza, melyet Babák Krisztina, a pécsi Piusz (Jézus szíve-) templom közösségének vezetője készített.

Szöveg: Vereckeiné Rajkai Piroska

Fotó: Tömör Balázs

Forrás: Szent Mónika Közösség

Magyar Kurír