Elhunyt Kő Pál szobrászművész

Kultúra – 2020. június 8., hétfő | 19:03

Életének 80. évében, 2020. június 8-án elhunyt Kő Pál Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze. Ő alkotta a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájának Szent Gellértet, Szent Adalbertet és Boldog Özsébet ábrázoló kő domborműveit.

Kő Pál Perespusztán született 1941. június 2-án. Édesanyja után Pataki Lajosnak anyakönyvezték, de az iskolába már édesapja vezetéknevével, Maczky Levente Lajosként iratkozott be. A Kő Pál nevet 1961-ben vette fel.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1968-ban végezte el, mestere Somogyi József volt. 1955-ben stációképeket készített a jászszentandrási katolikus templomba. 1963 óta volt kiállító művész. 1978 óta tanított a Képzőművészeti Főiskolán (2000 óta Magyar Képzőművészeti Egyetem), 1991-től egyetemi tanár volt, majd 1992 és 1996 között rektorhelyettes. 2009 óta volt az egyetem professor emeritusa.

Míves kisplasztikákkal indult szobrászatának az a gazdag vonulata, amelynek legfőbb jellemzője egyfajta ízes, érzékeny, néha groteszkbe hajló, kézműves szürrealizmus. Figurái a falusi gyerekkorból hozott különös meséit idézik. Már korai szobrain jókedvű, pop-artos ötletek csillantak meg: Krisztus-arcú, hársfa Utcaseprőjére piros csíkos mellényt festett, diófa Kossuthját sujtásos filcmentébe öltöztette, tollas posztókalapot tett szépen faragott fejére, így lett belőle kicsit groteszk, népmesebeli „Kossuth apánk” – idézik fel a közleményben.

Sajátos, kézműves szürrealizmusát 1976-ban átemelte első nagyobb köztéri munkájába: a mohácsi Történelmi Emlékhely hatalmas, festett, fém- és csontberakásokkal díszített fa sírjeleibe, amelyek a mai napig egyedülállónak számítanak a magyar emlékműszobrászatban.

A faragott, festett, berakásos, szürrealisztikus munkák folytatása 1977-ben az Ady-pályázat Magyar Messiása: a sárgaréz rácsba beletört gyöngyös tollú csodamadár, a budapesti Fórum Hotelben Krúdy sosemvolt álom-Budapestjének hatalmas, színes fa domborműve és a bécsi Bankház kétméteres kakastáltoson lovagló tündérfiúja.

Az 1980-as évektől királyok, szentek, hősök köztéri kő- és bronzszobrait faragta. A középkori magyar szobrászatot idézik Szent Adalbert, Szent Gellért és Boldog Özséb kőreliefjei a vatikáni magyar kápolnában, Géza fejedelem és István király kő domborműve Veszprémben, Szent István szobra a Gellért-hegyi Sziklakápolna előtt.

Magyarország és a Kárpát-medence számos városában volt kiállítása, műveit bemutatták Amszterdamban és Dortmundban is, 2001-ben pedig Párizsban életmű-kiállítása nyílt.

Munkásságát élete során számos díjjal ismerték el, 1975-ben Munkácsy Mihály-díjban részesült, 2001-ben Kossuth-díjat kapott az anyag és szellem hatalmas feszítőerőiről tanúskodó szobrászi tevékenységéért, a köztéri szobrászat megújításáért, az ősi és a modern sajátos, eredeti ötvözéséért, nemzetközileg is elismert, kimagasló értékű művészi munkásságáért. Kő Pált 2014-ben tüntették ki a Nemzet Művésze címmel.

*

A szobrászművész 1995 és 2011 között tagja volt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) társadalmi szervezetének, majd 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett. Az MMA támogatásával 2013-ban jelent meg Wehner Tibor róla szóló monográfiája, amely mintegy száz képtáblával illusztrálva dolgozza fel az életmű főbb műcsoportjait.

Kő Pál egyszerre volt a szobrászművészetben újító és a több ezer éves kézműves hagyományok virtuóz folytatója – méltatta a művészt az MTI-hez eljuttatott közleményében az MMA, mely saját halottjának tekinti a művészt. 

Mint a közleményben írják, Kő Pál a ’80-as évektől tudatosan kereste azokat a feladatokat, amelyekben újraállíthatta az országvigyázó képmásokat. Szondi György drégelypalánki kőszarkofágja – fekvő páncélosvitéz-portréval a tetején – 16–17. századi magyar síremlékeket idéz. A jórészt eltűnt középkori magyar szobrászat szellemében faragta meg Géza fejedelem és István király veszprémi kő domborművét és a vatikáni magyar kápolnában a három szent kőreliefjét.

Királyszobrai közül kiemelkedik Károly Róbert gyöngyösi oszlopszobra és III. Béla közöttünk járó, méltóságos bronzalakja Baján. Egyik legismertebb műve az I. kerületi Szent György téren található kolduskapu.

Forrás: MTI; Magyar katolikus lexikon

Fotó: Thaler Tamás; Wikipédia; Székesfehérvár.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

III. Béla szobra BajánKő Pál 1941–2020 (Fotó: Thaler Tamás)Szent István király szobra a Gellért-hegyen (2001)Grősz József kalocsai érsek szobra (2000)Szent Adalbert, Boldog Özséb és Szent Gellért ábrázolása a vatikáni magyar kápolnában (1980)