Emlékkötetet és fotóalbumot adtak ki II. János Pál debreceni látogatásáról

Kultúra – 2021. augusztus 20., péntek | 13:44

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, a debreceni Szent Anna Főplébánia és a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatala II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára két kiadványt is megjelentetett. A köteteket augusztus 13-án sajtótájékoztatón mutatták be Debrecenben.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kiadásában megjelent Hogy legyenek eggyé – Emlékkönyv Szent II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára című emlékkötet a pápalátogatás szemtanúinak visszaemlékezéseit, a felkészülési napokról és magáról az eseményről szóló beszámolókat, az utólagos visszhangot, valamint fotókat is tartalmaz.

A Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatala és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalával közös kiadásban megjelent, a Kiengesztelődés koszorúja című fotóalbum pedig Hapák József fotóit tartalmazza.

Az alábbiakban Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános az emlékkötetet, Fekete Károly református püspök a fotóalbumot mutatja be.

Hogy legyenek eggyé – Emlékkönyv Szent II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára

Az emlékkönyv három részből és egy fényképalbumból áll.

Az 1. rész II. János Pál pápa életútját mutatja be, majd elénk tárja a világjáró pápa apostolkodásának stílusjegyeit, végül ismerteti a Szentatya debreceni látogatása vatikáni és hazai előkészületeinek részleteit.

A 2. rész bemutatja lépésről lépésre a Szentatya debreceni látogatásának minden mozzanatát. Ebben a fejezetben olvashatjuk a teljes ökumenikus igeliturgiát, a vendéglátó Kocsis Elemér református püspök köszöntő beszédét és a Szentatya homíliáját, valamint a gályarab prédikátorok emlékoszlopa megkoszorúzásához vezető sajátos fejleményeket. Ez a rész tartalmazza továbbá 21 római és görögkatolikus, valamint református szemtanú élményszerűen megírt visszaemlékezését.

A 3. rész időrendi sorrendben gyűjti össze a pápalátogatás Debrecen kultúrájában és hitéletében megérett áldásait, valamint ismerteti, milyen lelki táplálékhoz juthat és milyen szellemi útravalót kaphat II. János Pál pápa köztéri szobrának szemlélője.

Az emlékkönyv zárszava egy latin nyelvű elégia Szent második János Pál kegyes emlékezetére címmel. A kötet utolsó egysége a pápa debreceni látogatásáról készült válogatott fényképfelvételeket és a látogatással kapcsolatos dokumentumokat tartalmazza.

A kiengesztelődés koszorúja

Hapák József debreceni fotóművész jelen volt az eseményen és huszonhárom fotóval megörökítette a pápalátogatás eseményét II. János Pál pápának a Nagytemplomba való belépésétől a koszorúzás mozzanatáig. A kiengesztelődés koszorúja című kiadvány angol és magyar nyelven jelent meg; tartalmazza a két jelentős beszédet: Kocsis Elemér református püspök és II. János Pál pápa beszédét is.

A címlapon annak az emlékéremnek a két oldala látható, amelyeket a református egyház készíttetett a pápalátogatás alkalmából. Az érem egyik oldalán II. János Pál pápa profilja látható, aki imádkozó mozdulattal tekint Szűz Mária és Jézus Krisztus ábrázolására, „Isten, áldd meg a magyart!” felirattal. A másik oldalon a református egyház címere látható a felekezetre jellemző kehelyábrázolással és az ökumené jelképével, az egyház hajójával. Ez a szimbólum a lakott föld kereszténységét jelöli. Itt a II. János Pál pápa látogatása Debrecen 1991 felirat olvasható.

A felekezetek a kiadványokkal a testvéregyházak képviselőit ajándékozzák meg az évforduló alkalmából.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Dávid/Öröm-hír sajtóiroda; Kovács Péter/haon.hu; Reformatus.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria