Felejthetetlen élményt akarnak nyújtani a közös elsőáldozással – Erdő Péter a NEK előkészületeiről

2018. november 8., csütörtök | 17:31

2020 szeptemberében rendezik Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Ennek fontos előkészítő lépéseként november 8. és 10. között az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága tanácskozást tart Rómában. A kongresszusról Erdő Péter bíboros nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, éves találkozójukra gyűltek össze Rómában a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának tagjai és nemzeti küldöttei november 8. és 10. között. A tanácskozáson Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Fábry Kornél, a NEK Általános Titkárságának főtitkára bemutatja a budapesti kongresszus teológiai dokumentumát és a rendezvény előkészületeit.

A most zajló konferencia kiváló alkalmat ad a véleménycserére a világ különböző pontjairól érkezett küldöttekkel, arra, hogy jobban motiválják a püspöki karokat a részvételre, konkrét kérdéseikre konkrét válaszokat adjanak. A megbeszélések lezárásaként november 10-én, szombaton, Nagy Szent Leó ünnepén a magyar prímás szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában. A szertartást követően pedig a pápa magánaudiencián fogadja a résztvevőket, minden bizonnyal buzdító szavakkal segítve a további munkát. Tavaly Ferenc pápa megáldotta az eucharisztikus kongresszus missziós keresztjét, amely azóta is folytatja zarándokútját Magyarországon, illetve határainkon túl.

Erdő Péter bíboros a Vatikáni Rádió magyar adásában a mostani vatikáni eseményről és az előkészületekről beszélve rámutatott: a magyar egyház Európának abba a részébe tartozik, ahol sokáig kommunizmus volt. A nyugati egyház területe ugyan, de már a keleti keresztények is régóta jelen vannak. A nyugati kultúra „perifériája”, határzónája. Ez azt jelenti, hogy kitüntetett helyszíne a párbeszédnek, a különböző kultúrák találkozásának. Ezt kívánja kifejezni a novemberben Esztergomban megrendezendő nemzetközi tudományos kongresszus, amelyet az Eucharisztia sokoldalú megközelítésének szentelnek.

Nem katolikus hitbuzgalmi programról van szó, hanem távolabbi előkészületről. Felszólal a zsidó egyetem volt rektora, vezető rabbi, aki a széderestéről, valamint a zsidó családoknak a széderen kívüli közös liturgikus étkezéseiről tart előadást. Az Eucharisztia keletkezésének ugyanis ez a háttere. Protestáns előadók arról beszélnek majd, hogy az ő közösségeikben milyen értelemben tisztelik az úrvacsorát. Evangélikus és református püspökök is jelen lesznek a felszólalók között. Három ortodox előadót is meghallgathatnak az érdeklődők, akik a moszkvai, a bukaresti és a konstantinápolyi patriarkátus képviseletében tematikailag megosztva fognak beszélni az ortodox liturgikus és teológiai hagyományról. Ezután a görögkatolikus és a római katolikus témájú előadások következnek. Erdő Péter bíboros kifejtette: ez a program nagyon erős biztatás lehet a magyar közönségnek, különösen a teológia iránt érdeklődőknek. Egyben megmutatja azt, hogy „az eucharisztikus kongresszus és maga az Eucharisztia is inkább egyesítő, mintsem elválasztó erő”.

Most kezdődik az igazi marketingmunka, a vizuális megjelenítés üzeneteit igyekeznek egységes alakra hozni – magyarázta a bíboros. Ami a marketingstratégiát illeti, a szeretet olyan gondolat, üzenet, amelyet minden felületen érdemes megjeleníteni. Rögzítik a kongresszus hetének órára és helyszínekre bontott programját. A helyszínek biztosítása mellett össze kell állítani az asszisztenciát, a zenei programot (kik fognak énekelni, milyen nyelven), milyen párhuzamos kulturális eseményeket tartanak délutánonként. A legnagyobb számú résztvevőt váró rendezényeket úgy kell megszervezni, hogy azon a világ élvonalába tartozó zenészek, művészek, énekesek lépjenek föl, mert „cél és elvárás az, hogy a legjobbat nyújtsuk”.

Zajlik a kiállítások előkészítése, a múzeumok, színházak, koncerttermek és az Opera vezetőivel folynak a megbeszélések a repertoárról. A magyar főpásztor megjegyezte: fontos lenne, hogy a NEK honlapja is tovább fejlődjön, hogy lehetőség nyíljon online jegyvásárlásra a programokra. A turisztikai ügynökséggel együttműködve a szállásfoglalást is meg kell nyitni. A NEK titkársága előzetes körkérdést küld ki az egyházmegyék püspökeinek a várható részvételi arányról. Mivel Magyarország szárazföldi ország, viszonylag olcsón el lehet jutni a rendezvényre vasúton vagy buszos kirándulás keretében nagyobb távolságról is. Ezért lehet, hogy nagyobb számban érkeznek majd fiatalok, akik adott esetben az iskolai elszállásolást választják – mindezeket a részleteket alaposan ki kell dolgozni a bíboros szerint.

A lelki előkészület intenzíven zajlik országszerte; plébániai, egyházmegyei szinten egyaránt. Hosszú ideig tartó szentségimádásra vagy akár 24 órás örökimádásra is lehetőség van, melyet lelkipásztori programok kísérnek. A hívek a csöndes imádságtól a művészi programokig többféle módon ki tudják fejezni imádatukat. Zarándoklatok, előadás-sorozatok, a missziós kereszt érkezéséhez kapcsolódó programok közül választhatnak az érdeklődők, de kiállítások, liturgikus programok is lesznek.

Erdő Péter bíboros felhívta a figyelmet: a NEK ünnepélyes nyitó szentmiséjén lehetőség nyílik közös elsőáldozásra is. A jelentkezők összegyűjtése és felkészítése a plébániák feladata. Jó lenne már jövőre tudni egy hozzávetőleges számadatot az elsőáldozókról, akik az egyházmegye ajánlásával kapnak helyet a stadionban – tette hozzá. Már készül számukra az elsőáldozási fehér ruha – ezek kiszabásához a plébániáktól várják az adatokat, méreteket. A nagyobb mennyiségben készülő fehér ingeket a kongresszus után hazavihetik a plébániákra, így szép fehér ministránsruhával látják majd el az egész országot. Azért is fontos ez a lehetőség, mert aki egy ilyen alkalommal válik elsőáldozóvá, az élete végéig meghatározó élményként emlékezik rá. Példaként említette Erdő Péter a Fülöp-szigeteken egy idős bíboros tanúságtételét, aki még a ’30-as években a manilai eucharisztikus kongresszuson volt elsőáldozó.

„Ha tehát olyan élményt tudunk nyújtani az elsőáldozóknak, hogy még egy fél évszázad elteltével is emlékezni fognak, akkor az nagy kegyelem” – zárta interjúját a magyar prímás.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-nagycsutortok-este-annak-van-legnagyobb-hatalma-aki-leginkabb-szolgal
Ferenc pápa nagycsütörtök este: Annak van legnagyobb hatalma, aki leginkább szolgál!

Április 18-án a Szentatya a Rómához közeli Velletri település börtönében mutatta be a nagycsütörtök esti misét, amelynek keretében megmosta tizenkét különböző nemzetiségű fogvatartott lábát. Az elítéltek közül lelkileg is sokan készültek az alkalomra, például meg is gyóntak.

2019. április 18., csütörtök
erdo-peter-mutatta-be-nagycsutortok-esti-szentmiset-esztergomban-96211
Erdő Péter mutatta be a nagycsütörtök esti szentmisét Esztergomban

Április 18-án, nagycsütörtökön este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában. A liturgia során a főpásztor elvégezte a lábmosás szertartását.

2019. április 18., csütörtök
Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle