Erdő Péter bíboros válságstábot hozott létre az ukrajnai háború áldozatainak megsegítésére

Hazai – 2022. március 1., kedd | 10:14

Az alábbiakban az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét tesszük közzé.

„A segítő testvéri szeretetnek vannak különleges pillanatai. Úgy tűnik, ezek egyike most érkezett el” – kezdte levelét Erdő Péter bíboros, prímás, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjaihoz intézett az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.

A főpásztor kérése szerint segíteni kell a Katolikus Karitász munkáját, akik magukra vállalták a háborús övezetben maradottak, valamint a menekültek megsegítésének koordinálását. A hatékonyabb munka lefolyása céljából Erdő Péter válságstábot hozott létre – amelyben ukránul beszélő pap is helyet kapott –, hogy a főegyházmegyében működő Szent Erzsébet Karitász Központ keze alá dolgozzanak az egyházmegyei erőforrásokkal. A Szent Erzsébet Központ pedig összeköttetést tart a Katolikus Karitász országos szervezetével.

A főpásztor kitért arra is, hogy kapcsolatba léptek Lucsok Péter munkácsi püspökkel, aki aggodalmát fejezte ki a hívei iránt: az emberek rendkívül rémültek és félnek.

Erdő Péter bíboros paptestvéreinek írt levelében nem csupán imára buzdít a békéért, hanem összefogásra és adománygyűjtésre szólít fel: ha valaki tartós élelmiszert ajánl fel, azt a Szent Erzsébet Karitász Központtal egyeztesse, még akkor is, amennyiben el tudja szállítani a határra vagy Kárpátaljára, hogy az ottaniak felkészüljenek annak fogadására. Március 6-tól nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést szerveznek két héten keresztül a kárpátaljaiaknak. Ezt is a Szent Erzsébet Karitász Központ koordinálja, illetve juttatja el az illetékeseknek az országos szervezetével együttműködve. Akik ruhákat, matracokat szeretnének felajánlani, azok ezt a plébániai karitászcsoportoknál jelezzék, hiszen sok menekült családoknál, illetve plébániákon van elszállásolva.

A bíboros hangsúlyozta, hogy pénzbeli segítséggel is csatlakozni lehet a Katolikus Karitász segélyprogramjához.

Az 1356-os adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal járulunk hozzá a humanitárius munkához.

Az online adományozás a Karitász honlapján – www.karitasz.hu – keresztül valósulhat meg.

A Katolikus Karitász központi bankszámláján „Ukrajnai háború” megnevezéssel – Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008.

Fontos, hogy pénzt Ukrajnába ne küldjünk, mert a bankhálózat erősen akadozik, illetve nem biztonságos! – figyelmeztet Erdő Péter bíboros.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria