Erdő Péter: Szent István a kereszténységet helyezte a magyar kultúra középpontjába

2018. augusztus 18. szombat 19:10

Szent István a kereszténységet helyezte a magyar kultúra középpontjába, ez alapján bontotta ki a magyar értékeket – mondta az esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában augusztus 18-án.

Ünnepi szentmise 2016. augusztus 20-án a Szent István-bazilika előtt

Erdő Péter bíboros, prímás úgy fogalmazott, ahhoz, hogy egy szuverén emberi közösséget elhelyezzen a kozmoszban, világnézetre volt szükség, és Szent István a kereszténységet választotta, ez alapján határozta meg az értékeket. Ez azóta is ösztönöz arra, hogy ne vesszünk el a mindennapokban, széles horizonttal gondolkodjunk, hogy megérezzük a közösség értékét és azt, miért vagyunk itt – fogalmazott.

Szent István államalapításával kapcsolatban azt mondta, a nyugati keresztény világ számos feltételt szabott, ezért Istvánnak több olyan szabályt kellett hoznia, amellyel – mint mondta – „EU-konformmá” tudta tenni az országot. Emellett viszont szenvedélyesen kereste, hogy Isten akarata és az Egyház elvárása szerint miként lehet szabályozni az életet, és teljes egyházszervezetet akart létrehozni, hogy mások ne szólhassanak bele az irányításba – tette hozzá.

Erdő Péter hangsúlyozta: nagy változás volt, hogy az ország elfogadta a kereszténységet, de Szent István vallotta: úgy kell csatlakozni a keresztény világhoz, hogy a magyarság a múltját, a gyökereit ne felejtse el.

Forrás: MTI

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
elhunyt-gaal-endre
Elhunyt Gaál Endre

Életének 73., áldozópapságának 50. évében elhunyt Gaál Endre protonotárius, kanonok, nagyprépost, teológiai tanár. Az alábbiakban közzétesszük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményét és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Facebook-oldalán megjelent nekrológot.

13:06
te-hol-tartasz-az-uton-nagymaroson-kiderul
Te hol tartasz az úton? Nagymaroson kiderül!

Október 6-án újra megrendezik a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. Az idei őszi találkozó témája az úton levés lesz.

12:00