Erény vagy kötelesség – Holnap ér véget a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia jubileumi ülése

Hazai – 2019. augusztus 27., kedd | 20:58

A sarkalatos és a teológiai erények ókori jelentéséről, valamint az antik filozófiához, illetve az Ó- és Újszövetséghez kötődő értelmezéséről rendezték meg a mára Európa egyik legjelentősebb éves nemzetközi biblikus konferenciájává vált háromnapos tudományos eszmecserét Szegeden, augusztus 26. és 28. között.

Az előadók az erények, illetve további erkölcsi kategóriák jelentését és összefüggéseit egy-egy konkrét bibliai vagy antik szövegpéldán, avagy szerzőn keresztül mutatták be exegetikai, filológiai, teológiai, ókeresztény irodalomtudományi vagy egyházfegyelmi szempontból.

A harmincadik – jubileumi – ülésen huszonhét szakértő fejtette ki álláspontját az erények és a kötelesség kapcsolatáról, magyar, német vagy angol nyelven. A rendezvényt a konferencia védnökei közül megtisztelte jelenlétével Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) leköszönő rektora és Martos Levente Balázs a Pápai Biblikus Bizottság tagja.

A konferencia második napján, augusztus 27-én a résztvevők szentmisén vettek részt a Szent Gellért Szeminárium kápolnájában. Este Jakubinyi György ünnepélyes keretek között átnyújtotta a rangos Gnilka-díjat Kocsi György biblikus tanárnak. A díjat 2011 óta minden évben olyan tudós veheti át, aki a magyar bibliatudomány előmozdításához jelentősen hozzájárult. A díjazottat Martos Levente Balázs méltatta.

Benyik György, a biblikus konferencia szervező igazgatója az augusztus 26-i megnyitón köszöntötte az eddigi évekhez képest is jóval nagyobb létszámban összegyűlt előadókat, vendégeket és érdeklődőket. Röviden vázolta mind a konferencia történetét, mind a mostani tematikus ülés aktualitását; egyúttal bemutatta a plenáris előadásokra felkért személyeket és előadásuk témáját. Plenáris előadást tartott Vadim Wittkowsky (Humboldt Egyetem), Szuromi Szabolcs (PPKE), Gottfried Schimanowski (Tübingeni Egyetem), Martin Meiser (Saarbrückeni Egyetem), Jutta Hausmann (Evangélikus Hittudományi Egyetem), Kocsi György (Gál Ferenc Főiskola), Pecsuk Ottó (Károli Gáspár Református Egyetem), Kocsis Imre (PPKE).

Forrás: PPKE Rektori Hivatal

Fotó: Délmagyar.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria