Értékes barokk festményt mentett meg a várdombi egyházközség híveinek összefogása

Az 1787-ben barokk stílusban épült, majd egy 1838-as tűzvész miatt később újjáépített várdombi Nepomuki Szent János-templom egyik ékessége az egykor a tolnai ferences templom kolostorának ebédlőjében elhelyezett, feltehetően a 16. századból származó, Az utolsó vacsora című festmény, amelyet Jacopo Tintorettónak, a velencei reneszánsz festészet egyik kiemelkedő képviselőjének vagy egy tanítványának tulajdonítanak. 1788. október 3-án, miután II. József, a „kalapos király” feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, amelyek – az ő értelmezése szerint – nem folytattak hasznos tevékenységet, a festményt árverésre bocsátották. Ekkor vásárolta meg az éppen épülő plébánia közössége, így került a nagy méretű kép Várdombra, a Nepomuki Szent János-templom karzatának homlokzati falára.

A szentmisén Nyúl Viktor plébános örömét fejezte ki, hogy a restaurált, s ezzel megmentett festmény megáldását együtt ünnepli a közösség az eucharisztiában azért, hogy méltó módon adjanak hálát a hívek nagylelkű összefogásáért és adakozásáért. Az egyházközség tagjaival együtt ünnepelt Zsikó Zoltán, a Tolna megyei közgyűlés Várdombról elszármazott alelnöke is.

Felföldi László megköszönte az egyházközség tagjainak az összefogást, és rámutatott, hogy ezt a fajta együtt gondolkodást kell megvalósítani mindennapjainkban, személyes életünkben, a családok és a közösségek életében is.

A szentmise homíliájában a főpásztor az örömhírről elmélkedett, mely arra tanít, hogy Isten szereti az embert, fontos neki, azt akarja, hogy élete legyen és bőségben legyen. „Mindnyájunk élete ilyen üzenet. Isten kiválasztott minket, ezért kaptunk életet, adottságokat és kereszteket. Általuk bízta ránk az élet üzenetét, a jóság jóhírét. Olyan üzenetet kell elmondanunk és olyan szeretetet átadnunk személyes életünkkel a családjainkban és közösségeinkben, amit nem tud más megtenni helyettünk.

A főpásztor ugyanakkor törékenységünkre is figyelmeztetve elmondta, mindnyájunk – fiatalok s idősek – élettörténete olyan, mint amilyen a restaurált festmény története. Időnként az alkotás megkopik, sérül, s olyankor javításra szorul.

Valamiképpen tehát minden emberi élet összefogás eredménye: összefognak értünk a szeretteink. Ki-ki a maga módján szeret, ezért is van más íze mindegyiknek. A sérülésekből történő gyógyulásunk ugyanilyen. Ott vagyunk egymás mellett a szeretetünkkel, segítjük, „restauráljuk” egymást, hogy időnként a másik újjászülethessen.

Így kell ma az Egyházra, a családokra is tekinteni. Időnként megkopik a szín, van, hogy alig látszik. De ha van egy közösség a találkozásnak és összefogásnak, akkor gyógyulnak a sebek, visszanyerjük az eredeti színt.

„Az utolsó vacsora, az első szentmise képe újítsa meg szívünkben azt a folyamatot, hogy asztalodnál és a családi asztaloknál gyógyuljon és újuljon a szívünk szeretete, kapcsolataink gazdagsága és ereje” – áldotta meg a várdombi egyházközség közösségét és a megújult festményt Felföldi László a szentmise végén.

A beszámoló teljes terjedelemben ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír