Esztergomban tartotta éves összejövetelét az Egyházi Könyvtárak Egyesülése

Kultúra – 2019. június 28., péntek | 17:32

Az idén alapításának 25. évfordulóját ünneplő Egyházi Könyvtárak Egyesülése (EKE) június 24. és 26. között Esztergomban tartotta éves összejövetelét. A vendéglátó az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára volt.

Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése tagkönyvtárainak egy-egy szavazati joggal bíró munkatársai alkotják a közgyűlést. Az egyesület ügyeit év közben az elnök intézi a tíztagú elnökség bevonásával, a titkár és a kamarás segítségével, a felügyelőbizottság ellenőrzésével. A tisztségviselőket az egyesület három évre választja.

A találkozó szokásos programja közgyűlés, konferencia, szakmai délelőtt volt, de nem maradhatott el az ökumenikus ima, valamint a vendéglátó intézmények gyűjteményeinek meglátogatása. Idén a műemlékekben, látnivalókban oly gazdag Esztergom adott helyet a rendezvénynek.

Az EKE tisztújító közgyűlésén tiszteletbeli taggá fogadta Szelestei Nagy Lászlót, az egyesület egyik alapítóját, első titkárát. Megemlékeztek a szervezet első elnökéről, a tíz éve elhunyt Bánhegyi Miksa OSB atyáról.

A közgyűlés új elnökséget és elnököt is választott. Az egyesület új elnöksége: Ásványi Ilona (Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár), Balogh Kriszta (Evangélikus Országos Könyvtár, Budapest), Baranya Péter (Piarista Rend Központi Könyvtára, Budapest), Bálint Ágnes (Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtár és Teológiai Szakkönyvtár, Debrecen), Kovács Áron (Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtára), Kövécs Ildikó (Gál Ferenc Főiskola Könyvtára, Szeged), Kührner Éva (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára, Nyíregyháza), Mezei Zsolt (Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, Pápa), Tamási Balázs (Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára, Budapest), Török Beáta (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára, Budapest).

A közgyűlés három évre újra az egyesület elnökévé választotta Ásványi Ilonát, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár igazgatóját, könyvtári szakértőt, aki kezdetektől (1994) részt vett az EKE munkájában. A szervezetnek 1999 és 2004 között titkára, 2004 és 2007 között elnöke, 2007 és 2009 között elnökségi tagja, 2016 és 2019 között elnöke volt.

Az első nap a szokásos ökumenikus imával zárult, melyen nemcsak az eltelt egy, hanem három évért, sőt az elmúlt huszonöt évért is hálát adott a közösség.

A második nap reggel Csépányi Gábor, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa vezetett imádságot. Ezután Faragó András papnövendék felolvasta Erdő Péter bíboros, prímás levelét. A főpásztor többek között ezt üzente a találkozó résztvevőinek: „Bár az egyes gyűjtemények a különböző egyházak sajátjai és működésük is azok küldetéséhez igazodik, számos olyan szakmai ismeret és tapasztalat gyűlt össze ezeknek a könyvtáraknak a körében, amelyek szélesebb körben is nagy értéket jelentenek. (…) Szívből kívánom, hogy a mostani konferencia is segítséget nyújtson azoknak, akik nagy szakértelemmel és szeretettel gondozzák ezt az értékes örökséget mindnyájunk javára!”

A második napon zajlott A sokszínűségben hasonlóság – A szakkönyvtárak című konferencia, melyen az országos nagy szakkönyvtárak vezetői tartottak előadást: Péterfi Rita (Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum), Markója Szilárd (Országgyűlési Könyvtár), Rózsa Dávid (Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára), Nagy Zsuzsanna (Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtár), Keveházi Katalin (Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár), Ásványi Ilona (Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár).

A harmadik napon, a szakmai délelőttön a konferenciához kapcsolódva az egyházi könyvtárak mint szakkönyvtárak jó gyakorlatait, megoldásait ismertették az előadók: Dobó Judit (Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár), Török Beáta (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára, Budapest), Bálint Ágnes (Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár és Teológiai Szakkönyvtár), Tamási Balázs (Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára), Czoboly Miklós (QULTO).

Forrás és fotó: Egyházi Könyvtárak Egyesülése

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria