Evangélium zenével – Takács Antal és zenekarának koncertje a Hagyományok Házában

Takács Antal a hazai evangéliumi zene egyik legsokoldalúbb alakja: több évtizede billentyűse a Sillye Jenő és barátai zenekarnak, szólógitárosa volt a Testvérek együttesnek, emellett énekel, dalokat szerez. Negyedszázada Megszülettél címmel írt karácsonyi rockoratóriumot, amely 2001-ben CD-n is megjelent. 2023. november 23-án a fóti Szeplőtelen Fogantatás templomban mutatták be Szentmise című liturgikus misekompozícióját, szimfonikus rockzenei stílusban.

A mostani koncerten elhangzott dalok az istenkeresésről, az istenhitről, az örömről és a fájdalomról szólnak. Szinte mindegyik ének zenei imádság. A hangzásvilág rendkívül sokrétű: a legkeményebb rockzene dallama váltakozik a lírai akkordokkal. Hallgatva a zenekart a zsoltárok jutnak eszünkbe:

„Dicsérem az Urat, amíg élek; éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok” (Zsolt 146,2),

„Dicsérjétek őt dobbal és tánccal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával!” (Zsolt 150,4), „Azért dicsérlek téged Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek” (Zsolt 18,50).

Nagyon ritka, amikor egy koncert ennyire intenzív, futballnyelven szólva a hetvenes évek híres Ajaxának egész pályás letámadásos játéka villan be: a színpadon éneklő, különböző hangszereken (gitár, dob, hegedű, vibrafon, zongora, fuvola) játszó zenészek két órán keresztül, folyamatosan énekelnek Isten irgalmas szeretetéről, illetve az Istentől elhagyatottság kétségbeesett állapotáról, ami azonban soha nem végleges, nincs az a mélység, ahonnan ne emelne ki bennünket a Teremtő.

Nincs egyetlen pillanat kihagyás, a nézők mindvégig feszülten figyelnek, érezni, hogy magával ragadja őket a zene és a szöveg is, időnként együtt éneklik a dalokat az előadókkal.

A hangverseny olyan, mint egy éneklő lelkigyakorlat. A dallamvilágot meg-megszakítják az elmélkedések, melyek az Ó- és Újszövetségből, valamint a Szeretetláng-naplóból hangzanak el.

Szinte minden zeneszám előtt elmélkedést hallunk, amelyet Takács Antal rövid prózai szövege követ, végül pedig felcsendül a dallam.

Az egyik eszmefuttatás így hangzik: „Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Ha pedig valaki az alapra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, szalmát épít, mindegyiknek a munkája nyilvánvaló lesz; ugyanis az a nap megmutatja, mivel az tűzben fog megnyilvánulni, s a tűz majd kipróbálja, hogy kinek-kinek mi a munkája. Az, akinek megmarad a munkája, amelyet ráépített, jutalmat nyer. Az, akinek munkája elég, kárt vall; ő maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.

Nem tudjátok, hogy Isten Lelke lakik bennetek?”

A Rám talál című dalban megfogalmazódik a rendíthetetlen bizalom: eltévedhetek „gyötrő magányom erdejében, könnyfakasztó gyengeségben”, de mindenütt „rám talál, az Úr rám talál. Kiúttalan mocsárvidéken, erdő mélyén szűk ösvényen: rám talál, az Úr rám talál”. Isten nem hagyja, hogy elvesszek, még ha „mélybe húz a bűn sötétje”, akkor sem: „Önmagát értünk cserébe adja, és mi semmit érte, mégis rám talál, az Úr rám talál.”

A Nincs már erőm című ének ihletője Jézus egyértelmű kinyilatkoztatása: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” (Jn 14,1–6) Egyúttal továbbgondolása Sillye Jenő Te vagy az út, az igazság, Te vagy az élet című dalának.

Takács Antal műve címével ellentétben nem a dolgokba való beletörődés, a kétségbeesés éneke, éppen ellenkezőleg: félelmét legyőzve, a végső belekapaszkodás a világ egyetlen Megváltójába, Jézus Krisztusba: „Foggal-körömmel kapaszkodom beléd, / hogy el ne vesszen, / amiről azt hittem: ez a lét... / tekinteted legyen a fény, / ami vigasztal és meggyógyít! / Mert egyedül Te vagy az Út, / egyedül te vagy az Igazság, / egyedül Te vagy az Élet!”

A Földi mennyország című dal szinte az előbbi folytatásának tekinthető: „Nézd, azt hiszem, / ezt meg kell, hogy értsed, / hogy minden ami szép, / az csak Tőle lehet! / (…) Hagyd el végre minden vétked, / Krisztus szeret engem és téged, / szeress, ezt éld meg és ezt add tovább! / Így jön közénk el: / a földi Mennyország!”

A koncert két főszereplője az éneklő, zongorán és gitáron játszó, a számokat felkonferáló Takács Antal és a hangjában ritka művészi kinccsel megáldott és továbbadó énekesnő, Bazsinka Yvett volt.

Ám valójában klasszikus csapatmunkát láttunk, amelyben kivételes összhang teremtődött meg az ének, a vokál és a hangszerjáték között.

A tizenkét szereplő – köztük többen a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola növendékei – mindegyike kihozta önmagából a legjobbat, és ez átsugárzott a közönségre.

Így jött létre egy olyan zenei előadás, amely még bizonyára sokáig fog visszhangozni a jelenlévők lelkében. Takács Antalon és Bazsinka Yvetten kívül az előadásban közreműködött: Budai Tímea (hegedű, vokál), Csonka Gabriella (vokál), Hervai Kinga (fuvola, vokál), Huszák „Maci” Zsolt (basszusgitár), Mohi Máté (ritmusgitár), Sági Barbara (vokál), Simon Bence (dob és ütőhangszerek), Tahi-Tóth Levente (szólógitár), Sirák Zsófia (billentyűsök, vokál), Varga Bertalan (vokál).

A kottafüzethez Takács Antal két egykori zenésztársa a Sillye Jenő és barátai együttesből írt ajánlást. Kőszeghy Miklós történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese „elképesztően” profinak nevezi Takács „Tóni” csapatát, akik alkalmasak arra, hogy Isten dicsőségéről énekeljenek. „Ez a koncert, ezek a dalok és ez a füzet – talán sem visszatekintést, sem összegzést, sem kiindulást nem jelentenek. Pillanatfelvételt? Talán igen. Az itt és most félreismerhetetlen bizonyosságával.”

Mékl Attila római katolikus papnak Kőszeghy Miklóshoz kapcsolódva eszébe jutott egy régi filozófiai konszenzus, a pillanat státuszáról: van, aki szerint a pillanat az idő része, és van, aki szerint a pillanat az örök része. Mékl Attila bevallja: nem tudja biztosan. „Mert talán van ez így is és úgy is. És én

reménykedve gondolok időnként arra, milyen jó, hogy van pillanat, ami az idő része, és egyszerűen elmúlik – és szinte biztos vagyok abban, hogy van olyan pillanat, ami az örökhöz tartozik, az örök része, és nem múlik el soha.

Azt kívánom annak a sűrített pillanatnak, amit ez a kottafüzet rejt, és a jeles bemutatónak, midőn mindez színpadon megszólal, hogy ez utóbbi pillanatok közé kerülhessen.”

A lelkipásztor Takács Antal dalaiban azt tartja „minden kétséget eloszlatóan” szépnek, jónak és igaznak, hogy „van itt egy fiú, akinek spirituális élményvilágában nemes helyet foglal el Sillye Jenő; egy fiú, aki más, remek zenét hallgat már évtizedek óta, és ezek a zenék átitatták lelkét; egy fiú, aki képzett zenész, nagyszerű billentyűs (de gitárosnak sem utolsó); egy fiú, aki saját egzisztenciális kérdéseire próbál válaszokat találni, megküzdve krízisekkel és a hit időnként roppant kihívásaival; egy fiú, aki ezeket a benső tartalmakat dalszövegekké és muzsikává desztillálja, és egyszer csak előáll egy ilyen előadás és egy ilyen kottafüzet”.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír