Petra nővér, aki nemcsak művészeti alkotásaiban, hanem tudományos munkájában is a női spiritualitással foglalkozik (2013-ban ilyen témájú dolgozatával szerzett doktori címet a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen), A kereszt másik oldalán című előadásában a szenvedés megváltó erejéről, a szeretettel végigszenvedett fájdalomról beszélt, sajátosan a nő szempontjából, aki „érzékeny az élet nehézségeire és az érte viselt felelősségre. (...) Ő az, aki a legkétségbeejtőbb helyzetekben (...) egyedül képes szembeszállni a bajokkal, élhetővé tenni az életet szélsőséges helyzetekben, makacsul bízni a jövőben, és mindezek után könnyek között emlékezni minden emberi élet értékére” (A Hittani Kongregáció levele a katolikus egyház püspökeihez a férfi és a nő együttműködéséről az egyházban és a világban).

A fájdalmas anya – Remény a szenvedésben című kiállítás előkészítésében és a rendezvényen a nővérközösség tagjai is részt vettek, az előadás után pedig lehetőség nyílt a kötetlenebb beszélgetésre is a nővérekkel, amihez a harapnivalót a Boldogasszony Konyhája biztosította.

Az eseményen a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont művésztanárai működtek közre: Scholz Erika hárfa- és Varga Rita hegedűművésznő Johann Sebastian Bach Air, Pergolesi Siciliano és Pachelbel D-dúr kánon című darabját adták elő.
Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




