Ferenc pápa a GLOBSEC biztonságpolitikai fórum résztvevőinek: Fegyverek helyett élelemre van szükség

Ferenc pápa – 2021. június 17., csütörtök | 11:37

Június 15. és 17. között tartják Pozsonyban a GLOBSEC kül- és biztonságpolitikai fórumot, amelyre Ferenc pápa is elküldte videoüzenetét. A pandémia utáni újjáépítéshez a Szentatya azt javasolja, hogy vizsgáljuk meg, mi vezetett az egészségügyi válsághoz, és együttes munkával építsük a reményt a világban.

„Látni, ítéletet alkotni és cselekedni” – ezt a három utat jelöli meg a pápa ahhoz, hogy a világ jobbá válva lábaljon ki a járvány okozta válságból. A 16. pozsonyi GLOBSEC biztonságpolitikai fórumon több száz politikus vesz részt személyesen vagy az interneten keresztül.

A pápa szerint az első lépés a múlt elemzése, vagyis föl kell ismerni a rendszer hiányosságait, az elkövetett hibákat a teremtett világgal szemben is. Ezután pedig olyan újjáépítési tervet kell kidolgozni, amely kijavítja mindazt, ami már a koronavírus megjelenése előtt sem működött, és ami tovább súlyosbította a válságot.

Egy olyan világot látok, amelyik hagyta magát megtéveszteni a nyereségvágyra épülő biztonság illúziójától.

Olyan gazdasági és társadalmi életmodellt látok, amelyet oly sok egyenlőtlenség és önzés jellemez, és amelyben a világ népességének egy szűk rétege birtokolja a javak nagy részét, és gyakran nem haboz kihasználni az embereket és az erőforrásokat. Olyan életstílust látok, amelyik nem gondoskodik kellőképpen a környezetről” – állapítja meg a pápa, majd a fogyasztás és a pusztítás szokásáról beszél, amely gátlás nélkül feléli közös javainkat. Olyan ökológiai adósságot halmoz föl, amelynek elsősorban a szegények és a jövő nemzedékek látják kárát.

Jól vagy rosszul – nincs köztes út a válságban. El kell döntenünk, hogy melyik oldalra állunk. Vagy jobban, vagy rosszabbul jövünk ki a válságból, ugyanúgy nem maradunk soha. A látott és megélt dolgok megítélése arra sarkall, hogy javuljunk, hogy előrelépjünk. A minket sújtó válság arra emlékeztet, hogy senki nem menekül meg egyedül.

A krízis megnyitja előttünk az utat egy olyan jövő előtt, amelyik elismeri minden ember valódi egyenlőségét. Nem elvi síkon beszél egyenlőségről, hanem konkrétan, a valóságban nyújt az embereknek és a népeknek egyenlő és valós fejlődési lehetőséget.

Ennek az útnak az utolsó lépése a pápa szerint a cselekvés, amely nem fecsérli el a válság adta lehetőséget. A társadalmi igazságtalanságok és a kirekesztés láttán olyan modellt javasol, amely minden ember tiszteletét helyezi a középpontba. Ezzel a látásmóddal kell cselekedni, az összefogás és a remény szellemében. A bibliai Izajás próféta víziója szerint: „Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.” (Iz 2,4)

Mindenki együttes felemelkedéséért kell munkálkodni, ami megtérést feltételez.

Olyan döntéseket kell hozni, amelyek a halált életté alakítják, a fegyvereket élelemmé. De mindannyiunknak az ökológiai megtérés útjára kell lépnünk – figyelmeztet Ferenc pápa. – A közös látásmódba beletartozik a teremtett világ távlata, melyet közös otthonunknak tekintünk, és amelyet sürgősen meg kell óvnunk.

Videoüzenete végén a pápa annak a reményének ad hangot, hogy a pozsonyi kül- és biztonságpolitikai fórum tanácskozásai hozzájárulnak egy olyan újjáépítési modell kialakításához, amely befogadóbb és fenntarthatóbb megoldásokat teremt. Olyan fejlődési modellt, amely a népek békés együttélésén alapul, valamint a teremtett világ összhangján.

*

A GLOBSEC biztonságpolitikai konferencia június 15-én kezdődött. A fórumon több ország állam- és kormányfője is beszédet mondott. Megnyitóján először Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök kapott szót, aki arról beszélt, hogy a koronavírus-világjárvány okozta válság legyőzéséhez is mindenekelőtt közös álláspontokat, a valóság egységes értelmezését kell kialakítani. Ezek alapján pedig világos szabályokat kell hozni. Felszólalt Andrzej Duda lengyel elnök, Zoran Milanović horvát államfő, valamint Eduard Heger szlovák, Sebastian Kurz osztrák kormányfő és Karel Havlíček cseh miniszterelnök-helyettes is. Június 16-án, szerdán több ország, köztük Magyarország és Szlovákia külügyminisztere részvételével szerveztek beszélgetéseket, s a konferencián felszólal a világhírű filozófus, közgazdász Francis Fukuyama is.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria