Ferenc pápa levele a népi mozgalmakhoz: Gondolkodjunk egyetemes munkabérben!

A pápa levelét mely bejárta részleteiben a világ-, és a magyar sajtót közreadjuk teljes terjedelmében, eredeti nyelvből készült fordításban.

A népi mozgalmakhoz és szervezetekhez tartozó testvéreknek

Kedves barátaim!

Gyakran emlékszem találkozóinkra: kettő a Vatikánban és egy Santa Cruz de la Sierra-ban, és megvallom, ez az „emlékezés” jót tesz nekem, közelebb visz hozzátok, segít felidézni a találkozókon zajlott sok beszélgetést, aztán a sokféle álmot, melyek ott születtek és növekedtek, s amelyek közül később sok meg is valósult. Most, e világjárvány közepette, különleges módon emlékezem meg rólatok, és szeretnék közel lenni hozzátok.

Ezekben a szorongással és nehézségekkel teli napokban sokan utaltak háborús metaforákkal a világjárványra, melytől szenvedünk. Ha az új koronavírus elleni harc háború, akkor ti egy valódi láthatatlan hadsereg vagytok, mely a legveszélyesebb lövészárkokban harcol. Olyan hadsereg, melynek nincs más fegyvere, mint a szolidaritás, a remény és a közösségi érzés, melyek újra virágzanak ezekben a napokban, amikor senki sem boldogul egyedül. Amint mondtam nektek találkozásaink során, számomra ti valódi „szociális költők” vagytok, akik az elfeledett perifériákból méltóságteljes megoldásokat hoznak létre a kirekesztettek legsürgetőbb problémáira.

Tudom, sokszor nem kapjátok meg az elismerést, melyet megérdemeltek, mert a jelenlegi rendszer számára valójában láthatatlanok vagytok. A piac által támogatott megoldások nem érik el a perifériákat, és az állam védő szerepe szintén gyenge. Nektek pedig nincsenek erőforrásaitok, hogy az állam funkcióját átvállaljátok. Gyanakvással néznek rátok, mert közösségi szervezeteken keresztül túlmentek a puszta jótékonykodáson, vagy mert követelitek jogaitokat, ahelyett, hogy lemondóan arra várnátok, hogy felszedegethessetek néhány morzsát, mely a gazdasági hatalommal rendelkezők asztaláról leesik. Gyakran haragot és tehetetlenséget éreztek, amikor azt látjátok, hogy az egyenlőtlenségek akkor is megmaradnak, amikor a kiváltságok fenntartása mellett szóló minden érv megdől. De mégsem zárkóztok önsajnálatba, hanem feltűritek az ingujjat, és továbbdolgoztok családjaitokért, lakókörnyezeteitekért, a közjóért. Ez a hozzáállásotok segít nekem, kérdéseket ébreszt bennem, és sok mindenre tanít.

Gondolok az emberekre, különösen a nőkre, akik a közösségi konyhákon készítik sokaknak az ételt: két hagymából és egy csomag rizsből ízletes pörköltet főznek több száz gyermeknek; gondolok a betegekre és az idősekre. Ők sosem jelennek meg a mainstream médiában. Ahogyan a parasztok és a családi gazdálkodók sem, akik továbbra is egészséges termékek előállításán fáradoznak, anélkül, hogy a természetet károsítanák, felhalmoznának, vagy az emberek létfontosságú szükségletein spekulálnának. Szeretném, ha tudnátok, hogy mennyei Atyánk lát, értékel, elismer benneteket, és megerősíti elkötelezettségeteket.

Milyen nehéz otthon maradni azok számára, akik kicsi, szegényes lakásban élnek, vagy pláne, akiknek tető sincs a fejük felett. Milyen nehéz lehet a bevándorlóknak, a szabadságuktól megfosztottaknak, vagy azoknak, akik a felépülés útján haladnak előre valamilyen függőségből. Ti ott vagytok, testi közelségben mellettük álltok, hogy a dolgokat kevésbé nehézzé, kevésbé fájdalmassá tegyétek számukra. Szívből gratulálok és nagyon köszönöm nektek! Remélem, megértik a kormányok, hogy a technokrata paradigmák (melyek az államot vagy a piacot állítják középpontba) nem elegendőek e válság kezeléséhez vagy az emberiség más nagy problémáinak megoldásához. Ma jobban, mint valaha az embereknek, a közösségeknek és a népeknek kell a középpontban állniuk, és össze kell fogni a gyógyításban, a gondozásban és az osztozásban.

Tudom, ti ki vagytok zárva a globalizáció előnyeiből. Nem élvezitek azokat a felszínes gyönyöröket, amelyek oly sok ember lelkiismeretét elaltatják, mégis kénytelenek vagytok elszenvedni az általuk okozott károkat. A bajok, melyek mindenkit elérnek, titeket kétszeresen sújtanak. Sokan közületek csak napról napra élnek, minden jogvédelem nélkül: utcai árusok, újrahasznosítók, piaci árusok, kistermelők, építőmunkások, varrók-szabók, mindazok, akik különféle ápolási feladatot láttok el… Ti, a nem jegyzett, független vagy a népi gazdasághoz tartozó dolgozók, akiknek nincs stabil fizetése, hogy ebben a helyzetben is fennmaradjatok…, és a karantén elviselhetetlen számotokra. Talán eljött az ideje annak, hogy egy olyan egyetemes munkabérben gondolkodjunk, amely elismeri és méltósággal ruházza fel az általatok végzett nemes és nélkülözhetetlen feladatokat; olyan javadalmazásban, amely képes biztosítani és megvalósítani azt az oly emberi és oly keresztény jelmondatot, hogy egyetlen munkavégző se maradjon jogok nélkül.

Továbbá szeretnélek arra biztatni benneteket, hogy gondoljatok az „azután”-ra, mert ez a vihar véget ér, és már érezni lehet súlyos következményeit. Ti nem most jöttetek le a falvédőről, van kultúrátok, módszertanotok, de mindenekelőtt bölcsességetek, mely annak az élesztőnek köszönhetően növekszik, hogy képesek vagytok magatokénak érezni a másik fájdalmát. Szeretném, ha abban az átfogó emberi fejlődési projektben gondolkodnánk, amelyre vágyunk, és amely a népek központi szerepén alapul, azok sokféleségét elfogadva, továbbá a három t-hez való egyetemes hozzáférésen, melyekért harcoltok: „tierra, techo és trabajo” [föld, otthon és munka]. Remélem, hogy ez a veszélyhelyzet kiszakít bennünket a robotpilóta-üzemmódból, felrázza alvó lelkiismeretünket, és olyan emberi és ökológiai megtérést eredményez, amely véget vet a pénz bálványozásának, s a méltóságot és az életet állítja középpontba. Versengő és individualista civilizációnknak – megállíthatatlan termelési és fogyasztási ritmusával, túlzott luxusával és keveseket gazdagító mérhetetlen hasznával – visszább kell kapcsolnia, újra kell gondolnia és újra kell alkotnia magát. Ti nélkülözhetetlen építői vagytok ennek az immár elodázhatatlan változásnak; sőt megvan a hiteles hangotok tanúskodni arról, hogy ez lehetséges. Ismeritek ugyanis a válságokat és a nélkülözéseket…, melyeket képesek vagytok szerényen, méltósággal, elkötelezetten, erőfeszítéssel és szolidaritással életígéretté alakítani családjaitok és közösségeitek számára.

Harcoljatok tovább, és testvérként vigyázzatok egymásra! Imádkozom értetek, imádkozom veletek, és kérem Istent, a mi Atyánkat, hogy áldjon meg benneteket, árasszon el szeretetével, és védelmezzen utatokon, s adja meg nektek azt az erőt, amely lehetővé teszi, hogy ne essünk el, és amely nem okoz csalódást: a reményt. Kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem, mert én is rászorulok!

Vatikánváros, 2020. április 12., húsvétvasárnap.

Testvéri szeretettel:

Ferenc

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír