Ferenc pápa március 8-án a római Szent V. Piusz-plébániatemplomban gyóntat

Ferenc pápa – 2024. március 6., szerda | 20:45

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg március 8–9-én a „24 óra az Úrral” elnevezésű ájtatosságot Ferenc pápa szándékára, amely idén az imádság évének keretébe illeszkedik. Témája: „Új életben járjunk”. A pápa bűnbánati liturgiát vezet, amelynek idején a hívek szentgyónáshoz járulhatnak. Az Evangelizáció Dikasztériuma honlapjáról hat nyelven tölthető le az alkalomra készített segédanyag.

Március 8-án, pénteken délután fél ötkor kezdődik a bűnbánati liturgia Ferenc pápa vezetésével Rómában, a Szent V. Piusz-plébániatemplomban. Ez lesz a tizenegyedik alkalom, hogy a nagyböjt időszakában várják a híveket imádkozni és kiengesztelődni a „24 óra az Úrral”  elnevezésű ájtatosságra. Ahogyan az már 2023-ban is történt, amikor a Szentatya március 17-én hasonló szertartást vezetett a római Santa Maria delle Grazie al Trionfale templomban, a pápa ezúttal is egy római plébániát választott, hogy saját „egyházmegyéjében” jobban kifejezze részvételét az általa óhajtott kezdeményezésben, amit a világ összes egyházmegyéjében megtartanak nagyböjt negyedik vasárnapjának vigíliáján. A közelgő március 8–9-re a Rómaiaknak írt levélből választották a mottót: „Új életben járjunk” (vö. Róm 6,4).

Idén az imádság évébe illeszkedik a „24 óra az Úrral” bűnbánati liturgia és szentgyónás, amely segít, hogy megtapasztaljuk a bűnbánó ima élményét. A feltámadás húsvétjára készülve péntek este és szombaton egész nap azt javasolják az egyházi közösségeknek, hogy gondoskodjanak a templomok ünnepélyes nyitva tartásáról, ezáltal adva lehetőséget a híveknek arra, hogy bármikor szentségimádást végezhessenek és gyónhassanak.

Március 8-án, pénteken délután fél ötkor vezeti a pápa a bűnbánati szertartást a Szent V. Piusz-plébániatemplomban (Róma, Largo San Pio V, 3.). A szertartás ideje alatt a híveknek lehetőségük nyílik a kiengesztelődés szentségéhez járulni. Maga Ferenc pápa is meggyóntat néhány hívőt.

A nyitott templomkapuk Isten irgalmas szeretetét jelképezik. A felkészüléshez az Evangelizáció Dikasztériuma lelkipásztori segédanyagot állított össze, amely személyes és közösségi imákat, tanúságtételeket és elmélkedéseket tartalmaz a bűnbocsánat felszabadító tapasztalatáról. Arra invitálják az egyházmegyéket és plébániákat Olaszországban és szerte a világon, hogy tartsák meg ezt az imanapot saját közösségükben. A felkészítő anyag a dikasztérium honlapjáról letölthető olasz, angol, spanyol, portugál, lengyel és francia nyelven.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria