Ferenc pápa üzenetet küldött a palliatív kezelés nemzetközi vallásközi szimpóziumára

Ferenc pápa – 2024. május 26., vasárnap | 14:40

„A remény az, ami erőt ad az élet kihívásai, nehézségei és a szorongások által felvetett kérdésekkel szemben” – írta Ferenc pápa a palliatív kezelésről szóló nemzetközi vallásközi szimpózium résztvevőinek küldött üzenetében. Az összejövetelt Torontóban tartották május 21–23. között.

A szimpózium témája: „A remény narratívája felé”. Erre utalva hangsúlyozta üzenetében Ferenc pápa: „Mint az emberi család tagjai, de különösen hívőként arra vagyunk hivatva, hogy szeretettel és együttérzéssel kísérjük azokat, akik küzdenek és nehezen találnak okot a reményre.” Kiváltképpen azokat kísérjük el, akik betegségben szenvednek, és közelednek a halálhoz, mert „szükségük van a remény tanúságtételére azok részéről, akik gondoskodnak róluk, és akik mellettük maradnak”.

A Szentatya a továbbiakban kifejti: a palliatív kezelés a szenvedés terhének csökkentésére irányuló törekvés jegyében „a szenvedők iránti közelség és szolidaritás konkrét jele”, és segítséget jelenthet azoknak, akik az életük vége felé közelednek, valamint családjuknak és szeretteiknek „elfogadni a sebezhetőséget, a törékenységet és a végességet, amely az emberi életet jellemzi ezen a világon”.

Üzenetében – amelyet a szimpózium nyitó estéjén a kanadai apostoli nuncius, Ivan Jurkovič érsek olvasott fel – a pápa gondosan megkülönbözteti a „hiteles palliatív kezelést” és az eutanáziát, „amely soha nem jelent reményt vagy őszinte gondoskodást a betegekről és a haldoklókról”.

Az eutanázia „a szeretet kudarca, a kiselejtezés kultúrájának a visszatükröződése”, 

annak ellenére, hogy hamisan „az együttérzés egy formájaként” mutatják be. Az igazi együttérzés nem azt jelenti, hogy véget vetünk valaki életének, hanem azt, hogy hajlandóak vagyunk elkísérni, és osztozni fizikai, érzelmi, pszichológiai vagy lelki szenvedéseiben. Ilyen értelemben megerősíti „minden ember alapvető és sérthetetlen méltóságát, kiváltképpen a haldoklókét”, és segít nekik „elfogadni az ebből az életből az örök életbe való átmenet elkerülhetetlen pillanatát”.

A hívők kiváltképpen olyan perspektívát kínálhatnak fel, amely mélyebb megértést biztosít „a betegségről, a szenvedésről és a halálról, az Isteni Gondviselés misztériumának és az életszentség eszközének tekintve azokat” – írja üzenetében a pápa. – A hit szemlélete hasonlóképpen segíthet azoknak, akik életük végén vigasztalást találnak Istenben, és megbékélésre lelnek Istennel és másokkal, különösen is családtagjaikkal és szeretteikkel.

Ferenc pápa a továbbiakban hangsúlyozza a szimpózium résztvevőinek, hogy szolgálatuk fontos, „sőt nélkülözhetetlen a betegek és a haldoklók segítésében, hogy felismerjék:

nem elszigeteltek és nincsenek egyedül, életük nem teher, és eleve értékesek Isten szemében, és egységben vannak velünk a szeretetközösség kötelékei által”.

A Szentatya üzenete végén annak a reményének adott hangot, hogy a szimpózium hozzásegíti a résztvevőket ahhoz, hogy „kitartsanak a szeretetben, hogy reményt adjanak az életük végén lévőknek, és hogy elősegítsék egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építését”.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria