„Ne veszítsétek el az örömöt és a reményt” – Fiatalok köszöntötték Ferenc pápát Bogotában

2017. szeptember 7. csütörtök 19:00

Énekkel és tánccal köszöntötték a kolumbiaiak Ferenc pápát, aki szeptember 6-án, helyi idő szerint délután négy órakor – magyar idő szerint este tizenegy óra után – érkezett meg a dél-amerikai ország fővárosába, Bogotába.

Ferenc pápa a vártnál korábban érkezett, bár az Irma hurrikán miatt az utolsó pillanatban módosított légi útvonalon haladt a gépe. A repülőtéren Juan Manuel Santos Calderón elnök és felesége, valamint Ettore Balestrero érsek, apostoli nuncius fogadta a pápát. Ezt követően gyermekek köszöntötték a Szentatyát: közülük az első egy Emmanuel nevű kisfiú volt, akinek édesanyját, Clara Rojas parlamenti képviselőt 2002-ben rabolta el a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői (FARC) gerillaszervezet. Emmanuel édesanyja fogsága alatt született a kolumbiai vadonban; most a pápának a béke jelképeként egy fehér porcelángalambot ajándékozott.

A hivatalos köszöntések után Ferenc pápa betegek és fogyatékkal élők egy csoportját üdvözölte: legtöbbjük gyermek volt, azonban voltak köztük olyanok is, akik a polgárháború során szenvedtek maradandó egészségkárosodást.

Ezt követően Ferenc pápa szállására, a bogotái apostoli nunciatúrára vonult Rubén Salazar Gómez bíboros, Bogotá érseke, a kolumbiai püspöki konferencia elnöke kíséretében. Amerre haladt, hatalmas tömeg üdvözölte őt az út két oldalán, időnként teljesen megállítva a konvojt, átlépve a biztonsági kordonon.

A Szentszék diplomáciai képviseletén hívek egy csoportja köszöntötte a Szentatyát, akik hagyományos kolumbiai énekeket és táncokat adtak elő. Köztük voltak olyan gyermekek és fiatalok, akik korábban az utcán, a drogok fogságában éltek. Ajándékként egy tipikus kolumbiai ponchót adtak át a Szentatyának. Ferenc pápa arra buzdította őket, sose veszítsék el az örömöt és a reményt. „Senki ne tudjon becsapni benneteket és elrabolni a reményt tőletek” – biztatta őket.

Nagy érzelmek, öröm és remény – jellemezte Santos elnök a pápa megérkezésének eseményeit a nap végén kiadott sajtónyilatkozatában. A kolumbiai államfő kiemelte, hogy a pápalátogatás a béke építésének pillanata is.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
fiatalok-zarandoklata-auschwitzban-valamennyien-lehetunk-beke-kezmuvesei
Fiatalok zarándoklata Auschwitzban: „Valamennyien lehetünk a béke kézművesei”

Szeptember 23-án ért véget a krakkó-auschwitzi találkozó, amelyre a Szent Egyed közösség ötszáz fiatalt hívott Kelet-Közép Európából: meghallgatták egy túlélő tanúságtételét, ellátogattak az emlékhelyekre, és együtt gondolkodtak arról, hogyan tudnak fiatalként egy erőszak nélküli világot építeni.

19:15
bucsut-es-szuletesnapot-unnepeltek-kelenfoldi-szent-gellert-plebanian
Búcsút és születésnapot ünnepeltek a kelenföldi Szent Gellért-plébánián

Huszonöt évvel ezelőtt, 1992-ben mutatták be az első szentmisét a kelenföldi Szent Gellért-templomban. Az évforduló és Szent Gellért ünnepe alkalmából szeptember 24-én búcsúi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

18:38