A budai hegyek lábánál, Máriaremete-Hidegkút zöldövezetében a családi házak közé simul az ÖKU, a Pannonhalmi Főapátság Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolájának épülete, mintha egy tetőtér-beépítéses, termetes családi ház lenne. Otthonos, emberléptékű környezet, kerttel körülvéve.
A bejáratnál állították fel azt a padot, mely a két „alapítónak” – Seidl Ágostonnak, az iskolaszék elnökének és Csere István igazgatónak – állít emléket. Egyszerre használható alkalmatosság és művészi alkotás – jellemezte Székely András jelenlegi igazgató.
Az 1989–90-ben, szülői kezdeményezéssel, a történelmi egyházak és az önkormányzat összefogásával alapított általános iskola ma nyolc évfolyamon 16 osztállyal működik. Identitását névválasztása – ÖKU – is jelzi, az intézményt együtt hordozza a bencés rend, az evangélikus és a református közösség.
A 35 éves jubileumért hálát adó, emlékező alkalmat tartott az iskola közössége. Az ünnepre meghívták az iskola elindítását és működését kísérőket és hozzátartozóikat. Az ünneplőket, meghívott vendégeket – Székely Jánost, aki 1989-ben a budapest-széphalmi Jézus Szíve templom plébánosa volt, Schmitt Pál volt köztársasági elnököt, Simor Márton szobrászt, Kovács Márton alpolgármestert, Nyilasi Gézát, az iskola korábbi kiemelkedő pedagógusát – Székely András intézményigazgató köszöntötte.
Székely János szerint az „ÖKU csodája” az az összefogás, ami az „okos, nyitott szívű, vidám” Waigand József atya körül kialakult, a szülők, a városrész vezetése, a felekezetek, közösségek együttműködése. „Alkotó erő és vízió volt bennük, a hit, a lelkesedés, a család, az ökumenikus szellemiség kincseiből hívták életre az intézményt” – hívta fel a gyerekek figyelmét Székely János arra, mennyi kincs jöhet elő az ő szívükből is. Alkotásra, a világot szebbé tevő céltudatosságra figyelmeztetett az édesapja tanúságtevő példáját követő, történelmet formáló bíboros, a hajléktalannal közösséget vállaló egyházfi, a szentmisén megérintettségét fizikai módon is kifejező tudós példája alapján.
Makláry Ákos görögkatolikus lelkész arról gondolkodtatott el, mit jelent konzervatívnak lenni. A szó jelentése a „megőrizni” szóból származik. Megőrizni a jót, a szépet, mindazt, ami az életünkhöz hozzátesz valamit. Azt fogalmazta meg, hogy
a jó értelemben vett értékmegőrzők tudnak a jelen pillanatban helytállni, a jövőre gondolni, tervezni és dolgozni, megőrzik mindazt, amit kaptak, ami őket jobbá tette, közelebb vitte az Istenhez.
Megőrzés az emlékpad is, mely két olyan ember emlékét őrzi, akik szívében hit volt, akik ebből éltek, ezt sugározták. „Mindaz, ami itt van, aminek a részesei lehetünk, az ő hitükből származik” – mondta. Az igazi hitből, amely megerősíti a hívőt, utat mutat a keresőnek, elgondolkodtatja a kételkedőt, és meghallgatja a tagadót. „Ezért lettek ők nagy emberek, ezért őrizzük meg őket a szívünkben, amikor leülünk a padra, gondoljunk rájuk, s mindazokra, akiknek munkája, szolgálata és hite létrehozta az ÖKU csodáját” – utalt János püspökre.
Hardi Titusz a zsoltárost idézte: „Ímé, mi szép és gyönyörűséges a testvérek együttléte” – az ÖKU alapítói ezt látták meg, fogadták be és váltották valóra. Az ÖKU-ban újra és újra meg tudjuk tapasztalni a testvérek közösségét. Ennek élményét idézte fel a gyerekeknek: Milyen jó békében együtt lenni, együtt játszani. És feltette a kérdést: Mindig jó együtt lenni? Sajnos nem. Valamikor nem jó, olyankor, amikor elfelejtjük, hogy ezért tennünk kell. Arra biztatta a gyerekeket, valahányszor az emlékpadra ülnek, emlékezzenek az alapító atyáknak erre az álmára, hogy mi szép és gyönyörűséges a testvérek együttléte. Gazdagító, ha figyelünk egymásra, ha helye van a másiknak, ha elfogadod a másikat, és mennyire pokollá tud válni az élet, ha megkeseríted a másikat, vagy a te életedet keseríti meg a másik. Arra bátorított,
az ÖKU-ban jellemezze a következő évtizedeket is, hogy milyen nagyszerű, amikor szeretetben együtt vagyunk, mikor azt a békét, ami Istentől érkezik, befogadjuk, ápoljuk és valóra váltjuk.
Az iskola a jubileumra „hálafát” készített. A gyerekek levelekre írták fel mindazt, amiért hálásak, ami miatt szeretik iskolájukat. Simon Zsófia 8. osztályos tanuló adott ebből egy csokrot: hagyományok, szép környezet – termek, udvar, sportpálya – jófej osztálytársak, kedves tanárok, programok sokasága, befogadó és elfogadó légkör, közösség, Istenre irányuló figyelem, közelség.
Kovács Gergő református esperes záróimája fohász volt, hogy a hála járja át a közösséget, adjon inspirációt, indíttatást, erősítse a hűséget mindabban, amire Isten hív. Azt kérte, legyen az emlékpad a találkozás, megpihenés, szemlélődés és hálaaadás helye.
Az ünneplés első részét az iskola himnusza zárta, s következett a kertben felállított emlékpad megáldása. Geiszter György, az iskolaszék elnöke beszédében felidézte Csere István igazgató és Seidl Ágoston iskolaszéki elnök évtizedes munkásságát. „István és Ágoston emlékpadja” – olvasható a felirat. „Pont azzal a természetes egyszerűséggel, azzal a közvetlenséggel és szerénységgel, ami fáradhatatlan és állhatatos munkálkodásukat jellemezte az iskoláért, a gyermekekért, az egész közösségért” – mondta.
A másik felirat – „Fölfelé néz, fiam!” – Seidl Ágoston 1996-ban elhangzott tanévnyitó beszédéből származik. Egy történetet mondott el és az ebben elhangzott mondat szállóigévé vált az iskola életében. Egy vitorlás a tengeren nagy viharba került. A tengerészeknek rendbe kellett hozni a hajót, egyiküknek az árboc csúcsán kiakadt kötelet kellett kiszabadítani. Felfelé mászva, magasan a víz felett kapaszkodva lepillantott. Látta a háborgó tengert, az imbolygó árbocot, érezte a mélység szívását. Összeszorult a szíve a félelemtől. A kapitány lentről figyelte, észrevette a megtorpanást. Ő is ismerte ezt az érzést, emlékezett, hányszor szívta a mélység őt is. Felkiáltott – „Fölfelé nézz, fiam!” – a kiáltás kiszakította a fiút a rémületből, elfordult a mélységtől és fölfelé nézve már csak az árbocot, a megoldandó feladatot látta, visszanyerte lelki egyensúlyát, biztonságát. A történet elgondolkodtat:
Tudunk-e többet, jobbat adni gyerekeinknek, mint hogy az irányt megmutatjuk? Tanítjuk, mint az öreg tengerész: Fölfelé nézz! Istenünkre, aki hitet, szilárd erkölcsi rendet, feltétel nélküli szeretetét kínál.

Istent nem lehet passzívan megtalálni, rá kell nézni, hozzá kell fordulni mondta a szónok. Nézzünk felfelé, a nagy elődeinkre, az apostolokra, a vértanúkra, nagy magyarjainkra. Ne restelljünk tanulni tőlük, hogy jobb irányba vigyük az országot.
A padot Kemenes Gábor plébános és Fodor Viktor evangélikus lelkész áldotta meg.

Geiszter György kérdésünkre elmondta, még a rendszerváltás előtt, 1989-ben kezdeményezték az iskolát. 1990-ben volt az első tanév, ekkor két osztállyal. Az itt élő szülők szerettek volna egy keresztény értékrendű iskolát létrehozni, közmegegyezés alapján egy ökumenikus iskolát. Akkor még a városi tanáccsal egyeztetve sikerült lerakni az iskola alapjait. Waigand József volt az egyik fő mozgatórugó ebben a mozgalomban, ökumenikus törekvésben. Mind evangélikus, mind református részről nyitottság fogadta a kezdeményezést, és kíséri azóta is. „Nagyon fontos, hogy katolikusoknak, evangélikusoknak, reformátusoknak konszenzusra kell jutni, össze kell fogni és értékelni, hogy nagyon sok közös értékünk, közös gyökerünk van.”
A hétfő reggeli áhítaton a felekezetek képviselői, lelkészei „vetésforgóban” váltják egymást. Az iskola életének meghatározó része a bibliaismeret, a hitoktatás, mely az iskolában nem felekezeti szétosztásban zajlik, hanem közös hittant tanulnak a gyerekek, és ezen felül arra buzdítják őket, hogy mindenki a saját felekezetében, a saját gyülekezetében, a saját plébániáján tanulja a felekezet specifikus dolgokat, ott kapjon szentségi felkészítést.
Az ÖKU 2020-tól a bencés iskolahálózat része. Az iskola két osztállyal indult, most 16 osztályban 423 gyerek tanul. A mostani épület 1994-ben épült – mondta el Geiszter György, az Iskolaszék Egyesület elnöke, mely civil szervezetként az iskola lelki-szellemi hátterét biztosítja.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria














































