Gázában a béke igazságát eltemeti a közöny és a csend

Egy kislány kétségbeesetten sír, arca a nedves földön, amit a könnyei is áztatnak: mintha átölelné apja sírhelyét, hogy felmelegítse őt az, akit elraboltak tőle, és akit többé már nem ölelhet magához.

Ennek a kislánynak az apja abban reménykedett, hogy még sokáig családja támasza maradhat, de meghalt: megölték a fegyverszünet idején, amely véget vethetett volna egy tragédiának. Még mindig ilyen képet nyújt Gáza, még mindig ez történik ott. Pedig a remény nem hagyta el azokat, akik két és fél éve próbálják túlélni az erőszak őrjöngését: mindannyian hittünk a valódi és lehetséges béke tervében.

A háború – mert makacsul háborúnak nevezzük – nem ért véget a Szentföldön.

Nem értek véget a bombázások, nem érkezett élelem, nem osztották ki az életmentő gyógyszereket, nem állítottak fel sátrakat, és nem sikerült megmenteni életeket, mert nincsenek kórházak és egészségügyi dolgozók. A fegyverszünet bejelentése nem hozta meg a kívánt eredményeket a béke útján: október óta a halottak száma csökkent, de növekedtek azoknak az embereknek a testi és lelki sebei, akik Gázában, Ciszjordániában és Jeruzsálemben élnek. A nemzetközi közösség több mint négy hónappal ezelőtti vállalását nem követték hatékony cselekvések a békéért.

Aki békét akar, aki tiszteli az életet, az cselekszik, hogy minél gyorsabban elérje azokat, akiknek már semmijük sem maradt, és azért dolgozik, hogy enyhülést, segítséget és szabadulást nyújtson azoknak, akik elvesztették a békébe vetett reményüket.

Miközben igazgatótanács-üléseket szerveznek és kereskedelmi célból gyűjtik a csatlakozókat, még mindig emberek halnak meg Gázában. Miközben azt tanulmányozzák, hogyan távolítsák el a testeket, történeteket és emlékeket maga alá temető hatalmas mennyiségű törmeléket, támadások érik azokat a családtagokat, akik puszta kézzel ásnak házaik romjai között, hogy szeretteik holttestét megkeressék.

Ciszjordániában és Jeruzsálemben az emberek próbálnak túlélni a megannyi korlátozás és nehézség közepette; próbálják óvni és védelmezni szülőhelyüket, amely emberemlékezet óta, nemzedékeken át az övék volt, miközben új és ismeretlen tulajdonosok sajátítják ki a házaikat és a földjeiket – frissen nyomtatott dokumentumokra és újonnan hozott törvényekre hivatkozva, amelyek nem tisztelik egy nép életét és történelmét.

Aki békét akar, nem fogadhatja el, hogy egy gyermeknek – akitől már elvették a nyugodt gyerekkort, és akinek segítségre és védelemre lenne szüksége – el kelljen temetnie azt, aki az életet adta neki. Az nem lehet, hogy a béke igazságát eltemetjük azzal a szeretett apával és a sok ártatlan gázai halottal együtt. Az nem lehet, hogy a béke reményét eltemessék azok, akik igazságtalanságot és diszkriminációt szítanak a Szentföldön.

Az nem lehet, hogy a közöny és a csend cinkossága eltemesse az igazságot és az igazságosságot.

„Kérjetek békét Jeruzsálemnek” – a zsoltár nemcsak hív a szentföldi békéért való imádságra, hanem békét kér egy meggyötört föld számára, amely továbbra is szenved, és már nincs hangja, hogy békét kérjen.

„Békét kérni a Szentföld számára azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk az élet méltóságát, és ez minden emberre vonatkozik a világ minden szegletében. 

Akkor lesz béke ezen a világon, amikor egy gyermek könnyei sem áztatják a földet, amely apja testét rejti; akkor lesz béke a világon, amikor minden gyermeknek – mint annak a kislánynak, aki kétségbeesetten sír – jut majd egy meleg otthon, élelem, gondoskodás, és képes lesz mosolyogni, amikor visszaemlékezik apja szeretetére és ölelésére, aki az alatt a fegyverszünet alatt halt meg, amely még nem hozott békét Gázának.”

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír