Ha Istent befogadjuk, lélekben megújulunk – Oltárszentelés és templommegáldás Bihardiószegen

Külhoni – 2022. május 24., kedd | 9:46

Böcskei László nagyváradi megyéspüspök május 22-én, vasárnap ünnepélyes szentmise keretében felszentelte a Bihar megyei Bihardiószeg plébániatemplomának új oltárát, amelybe egy vértanú ereklyéje is került, valamint megáldotta a felújított templomot és plébániaépületet – adta hírül a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldalán.

Ha Istent befogadjuk, lélekben megújulunk; amikor templomot újítunk és áldunk, méltó hajlékot alakítunk ki az ő nevéhez − így fogalmazott Böcskei László püspök az ünnepi szentmisén Bihardiószegen, ahol Bakos Gábor plébánosnak és a hívek erőfeszítéseinek köszönhetően több mint egy éven át tartó munkálatok során felújították a helyi római katolikus templomot és a plébániát.

A képre kattintva fotógaléria nyílik

A szentmise elején Bakos Gábor plébános köszöntötte Böcskei László megyéspüspököt, megköszönve jelenlétét, amivel megtisztelte a közösséget.

A főpásztor kiemelte, a templom központi helye az áldozati oltár, amely általában az előírásoknak megfelelően vértanúk ereklyéit is magába foglalja. A megszentelés során elhelyezik az ereklyét, és krizmával kenik meg az oltárt.

„Megható momentum, amikor az oltárra tömjént helyezünk: a tömjénfüst az Isten előtt bemutatott kedves áldozat jele, kifejezése” – fogalmazott Böcskei László püspök, hozzátéve: mindezek a hívőket akarják közelebb vinni Istenhez, Isten jelenlétéhez és cselekvéséhez.

Isten állandóan tesz értünk. Mi is meghívást kapunk arra, hogy áldozzunk a magunkéból, illetve hozzájáruljunk ehhez az áldozathoz.”

Bakos Gábor plébános az épületek történelmi múltját is röviden ismertetve a felújítási munkálatokról szólt. Elmondta: a plébánia 1720-ban épült; az idén 302 éves épület a Zichy grófok birtoka volt. 1725-ben kapucinus atyák lakták, akik rövid ideig voltak jelen a településen, majd ismét világi papok szolgáltak Diószegen. A kápolna 1936-ig a kastélyban volt. Amikor felépítették a jelenlegi római katolikus templomot, onnan áthozták a főoltárt, az orgonát, a padokat és a liturgikus eszközöket.

A templom védőszentje Szűz Mária, a világ királynője, búcsúnapja augusztus 22. A munkálatok több mint egy évet vettek igénybe. A lelkipásztor szeretné, ha a templom és a plébánia is Diószeg emblematikus jelképe lenne a jövőben.

*

Az alábbi képre kattintva megtekinthető az egyházmegye rövid összefoglalója is:

Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala/Romkat.ro

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria