Hangszer és esély a legszegényebb gyerekeknek – Koncerttel mutatkozott be a Máltai Szimfónia

Hazai – 2020. július 9., csütörtök | 18:31

Kedvcsináló műhelyfoglalkozáson mutatták be július 7-én Tarnabodon a Máltai Szimfónia programot a Felzárkózó települések programban részt vevő települések képviselőinek, hogy minél több helyszínen segíthesse a gyerekek szociális fejlődését a zenei nevelés. A helyi zenekar tagjai templomi koncerttel mutatkoztak be.

A háromszáz legszegényebb települést érintő felzárkóztatási programban együttműködő szervezetek és más érdeklődők számára rendezték meg a tarnabodi workshopot.

A műhelybeszélgetés témája a zene, azaz a Máltai Szimfónia program volt, amelynek szemléletét, céljait, iskolai működését Nagy Kálmán programvezető ismertette. A bemutató célja az volt, hogy a felzárkózást segítő programban részt vevő településeken, ahol erre megvan az igény, elindítsák az esélyteremtő zenés foglalkozásokat. A résztvevők – többek között a Magyar Református Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, valamint a jezsuita rend képviselői – a felmerülő kérdésekről miniworkshop keretében beszélgettek.

A programot a Heves megyei település templomában tartott koncert színesítette: a tarnabodi és a szomszédos tarnazsadányi szimfóniások előadásában elhangzott egy népdalcsokor, Leonard Cohen Hallelujah című száma, továbbá a Macskajaj című filmből ismert Bubamara.

„A koncert azért volt különleges, mert a csapat fele januárban fogott hangszert először – mondta Nagy Kálmán. – A vendégek is láthatták, hogy a Máltai Szimfónia módszerével mennyit fejlődhetnek a gyerekek, akik a nulláról kezdték a zenetanulást, miközben volt három hónap, amikor nem tudtunk találkozni.”

„Nagyon tehetségesek, komolyan” – hangsúlyozta a Máltai Szimfónia programvezetője.

A 2014 óta futó Máltai Szimfónia hangszert és esélyt ad a legszegényebb családok gyerekeinek. Csoportos zenei foglalkozásokon egyszerre fejlesztik a gyerekek értelmi, érzelmi és társas készségeit.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria