Harangszentelést ünnepeltek Debrecen-Józsa görögkatolikusai

Hazai – 2025. december 3., szerda | 11:40

Szent Mátyás oltalmába ajánlott harangot emeltek november 29-én a debrecen-józsai görögkatolikus templom tornyába. A közösség életében igazi ünnep volt ez a nap: mindannyian tanúi lehettek a harang megáldásának, magasba emelésének és első megkondításának. A harangszentelést a szabad ég alatt tartották.

A nagy ekténiában Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita és a hívek nemcsak a szokásos szándékokért imádkoztak, hanem azért is, hogy „e harang megkondulására csillapuljon és szűnjék meg a szélvész, fergeteg, mennydörgés és villámlás, zápor és jégeső s minden veszélyes égi háború”, s hogy

mindama hívek szívében, kik e harang szavának zengését hallani fogják, hiúsítsa meg a láthatatlan ellenség kísértéseinek és ármánykodásainak minden hatását, és az ő parancsolatainak megőrzésére serkentse őket”.

A szertartás keretében a főpásztor négy oldalról szenteltvízzel meghintette, szent müróval megkente, végül megtömjénezte a harangot.

A jelen lévő szakemberek emelődaruval emelték fel a harangot a templomtoronyig, és a szentelést követő vecsernye alatt el is helyezték új helyén.

Az ünnepi alkonyati istentiszteleten Kocsis Fülöp metropolita tanításában emlékeztetett, hogy a harang védőszentjének Szent Mátyást választották, akinek a neve annyit jelent: Isten ajándéka. A józsai közösség számára a harang ajándék, amiben megláthatják Isten irántuk való szeretetét. Ő az érzéketlen anyag által is dicső dolgokat művel, az élettelen tárgyakat is képes arra használni, hogy elvezessenek hozzá.

A harang önmagában egy tehetetlen tárgy; nekünk kell életre keltenünk – hangsúlyozta a főpásztor. – Isten általa üzeni: „itt a helyem”. A hívó szó beköltözött a toronyba, és mindannyiunkat vár, hogy ebben a dicsőségben mi is részesüljünk. „Vigyük tovább a harang hívó szavát”, és életünkkel is hirdessük Isten dicsőségét.

Szentesi Csaba, az egyházközség parókusa köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a harang megvásárlását.

Az Őrbottyánban, Gombos Ferenc öntödéjében készült harangot eredetileg máshová szánták, de a megrendelő végül egy másik mellett döntött, Szentesi Csaba atya pedig közössége nevében élt a lehetőséggel.

A harangot, mely igazi ajándék a józsai görögkatolikusok számára, Hunyadi Gábor ajánlotta fel, ugyanaz a fiatalember, aki a másnap a Tócóskertben szentelt harangot is vásárolta.

Szentesi Csaba atya háláját fejezte ki Józsa fejlődő görögkatolikus közösségének tagjai felé is. Kocsis Fülöp érseket és Hunyadi Gábort egy-egy a templomot ábrázoló képpel ajándékozta meg, a jelenlévők pedig apró emléklapot kaptak.

A szentelésen a közösséggel együtt ünnepelt Bákonyi János plébános, Gacsályi Zsolt református lelkész és Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke.

A vecsernye végén, 18 óra 30 perckor megszólalt a templomba hívó és Isten dicsőségét hirdető harang.

Az ünnepi eseményt agapé zárta a templommal szomszédos ruszin közösségi házban.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Tóthné Espán Margaréta

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria