Hatvan külföldi diák járt a SZIGNUM-ban

Hazai – 2016. április 20., szerda | 16:50

Az Erasmus+ európai uniós projekt segítségével valósult meg április 18-ától az ötnapos nemzetközi találkozó a makói Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban (SZIGNUM). A diákok Finnországból, Németországból, Portugáliából, Törökországból, Szlovákiából és Angliából érkeztek.

A hatvan külföldi vendég hétfő reggel mutatkozott be egymásnak – bemutatták zászlójukat, himnuszukat és iskolájukat. 

Ennek a hétnek egy fontos üzenete is lesz. Az egész projektnek az a célja, hogy szembesítsük a gyerekeket az iskolai zaklatás, bántás, piszkálódás tényével, és annak a jelentőségével, hogy ezt nem szabad tűrni se áldozat, se passzív személő részéről – hangsúlyozta Csapóné Mátó Mónika, a SZIGNUM nyelvi munkaközössége és a magyar delegáció vezetője.

A legjobb megoldás, ha megelőzzük ezt azzal, hogy „szeretetképes” légkört alakítunk ki, és kellő magabiztosságot csepegtetünk a gyerekekbe – tette hozzá a szervező.

A találkozó napjain nagy jelentősége van a táncnak és a zenének is. Az első estére táncházzal készültek a szervezők, ahol a magyar mellett a finn, a német, a török, a szlovák, a portugál és az angol delegáció is bemutatta saját néptáncát.

A diákok könnyű helyzetben vannak külföldi társaikkal, hiszen angolul remekül megértetik magukat velük. Szűcs Péter, az intézmény igazgatója elmondta, a külföldi iskolák tanulóival Skype-on keresztül tartják a kapcsolatot.

Ez rendszeresen folyik, több osztályunkban. A gyerekek különféle témákkal készülnek egymásnak, tanáraik segítségével. Ez a fajta kommunikáció nagyban segíti az iskolánkban folyó idegen nyelvi oktatást – tette hozzá az intézményvezető.

Forrás és fotó: MakóHíradó.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria