Hét nap, hét házasság története 2026-ban is (1.) – Egy család, három kultúra: Ági és Marc

A Tisza partjától nem messze, egy csöndes újszegedi utcában fehér családi ház magasodik a platánok és hársfák mögött. Méretes magyar zászló lóg a bejárat fölött. Itt lakik hat gyermekével Ági és Marc. A családban magyar, francia és lengyel szó keveredik. 

Áginak nagyra tárta a világ kapuját a családi háttér. Az a tény, hogy édesapja lengyel, édesanyja magyar, olyan magabiztosságot adott, amellyel természetesen mozgott a két kultúra, két nyelv között, és könnyen alkalmazkodott új élethelyzetekhez. Orvos szülei a hetvenes években egy szakmai gyakorlaton találkoztak Odesszában; közös nyelvük a francia volt. Marek követte Ilát Szegedre, ahol össze is házasodtak. Hamarosan megszületett Ági. Az édesapja egy év után visszament szakvizsgázni Krakkóba, és munkába is állt. Néhány év után a család követte őt Lengyelországba, ahonnan a forradalmi hangulat elfojtása érdekében bevezetett hadiállapot alatt visszaköltöztek Szegedre. Marek nem önszántából jött, de ma már boldog itt. Ötven éve jellegzetesen töri a magyart, de minden márciusban kokárda feszül a kabátján. Ő a legmagyarabb lengyel Szegeden.

Marc két fiútestvérrel együtt nőtt föl Közép-Franciaországban, egy apró faluban. Szakmai gyakorlatát egy párizsi cégnél töltötte. Ági egy szegedi cégnél dolgozott, ahol egyéves ösztöndíjat és szakmai gyakorlatot nyert a cég párizsi anyavállalatánál – éppen ott, ahol Marc is töltötte az évet. Itt ismerkedtek meg 2004-ben. A gyakornokok együtt ebédeltek, járták a várost. 

Barátság alakult ki köztük, de amikor Marc néhány hónap múlva Norvégiába ment tanulni, érezték, hogy fontosabbak egymásnak, mint a barátok. Majdnem két évig így tartották a kapcsolatot, egyszer-egyszer találkoztak, majd 2005 végén a főnöke jóvoltából Marc Ági gyakornoka lett a cég szegedi kirendeltségénél, ami után kapott egy kétéves, államközi megállapodáson alapuló szerződést. 2007-ben összeházasodtak. (...)

Közben sorban születtek a gyerekek – mind Szegeden. Ági minden szülési szabadságát otthon töltötte a szüleinél. (...) 2016-ban született meg ötödik gyermekük. Ekkor mindketten úgy érezték, szűk lett a lakás, a munkahelyen is lépni lehetne, más városok is kínáltak munkalehetőséget. (...) „Elmondhattuk, hogy Párizsban éltünk, agyba-főbe metróztunk, a 40. emeleten dolgoztunk, de már arra vágytam, hogy gyalog járhassak munkába, a gyerekek elsétálhassanak a nagyszülőkhöz, egyedül közlekedhessenek”  – mondja Ági. És eldöntötték, hogy megpróbálják az életet Szegeden. (...) 

Arra a kérdésre, hogy nem félt-e, hogy Marc bármit is otthagy a párizsi házban, Ági így felelt: „Bíztam benne, ő a rendesebb kettőnk közül. Én vagyok a benzin, ő a dízel. Én hamarabb lelkesedek, de hamarabb le is eresztek. Ő az utolsó részletig megcsinál mindent.”

Kezdetben Ági és Marc sokáig franciául beszélt egymással. Ági a gyerekekkel magyarul, Marc franciául beszélt. A gyerekek Párizsban töltötték az év nagy részét, de a nyarat és a kistestvérek érkezésekor hat hónapot Szegeden – úgyhogy magabiztosan használták mindkettőt, de egyre többször a magyart. Most már Ági is magyarul beszél Marchoz, aki a gyerekek miatt tanult meg még jobban magyarul. A két kicsi nem beszél franciául, de eljátsszák: francia hangsúllyal és franciásan beszélnek az apjukhoz – magyarul. (...)

Marc két testvérrel együtt nőtt föl, neki ideális volt ez a szám. Ágiék öten vannak, neki a nagycsalád adott sok örömöt, mégsem beszéltek soha gyerekekről. Nekik az volt a lényeg, hogy együtt legyenek – még ha sokszor két országban is. Természetesnek élték meg, hogy jöttek a gyerekek. Nem beszéltek róla, hogy hány legyen, legyen-e még. Marc a hatodik után óvatosan megjegyezte, hogy talán ennyi elég nekik. Ági mosolyogva meséli, hogy erre azt mondta neki: „Olyan jó, hogy ezt nem mondtad hamarabb, mert valószínűleg rosszul esett volna.”  Isten aztán úgy intézte, hogy Benjámin lett az utolsó.

Marc egyszerű vallásos nevelést kapott, Ágiék családja az újszegedi egyházközség oszlopos tagja – már a harmadik generáció óta. Marc nem éli meg a hitét, de fontosnak tartja, hogy gyerekei járjanak Ágival a templomba. Néha ő is elmegy velük. Míg ők templomban vannak, ő elkészíti a vasárnapi ebédet. Áginak ez fájó pont, de mint mondja, személyes hite neki is későn ért meg. Imádkozik, hogy férje is részesüljön a hit kegyelmében. Mert élni, gyermeket nevelni, templomba járni és imádkozni – együtt a legjobb.

Szerző: Király András/Görögkatolikus Metropólia

Fotó: magánarchívum

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír