Hit és hivatás – Beszélgetés Horváth Kornél századossal, katolikus tábori lelkésszel

– Hogyan lett Isten szolgája, és hogy került a Magyar Honvédség kötelékébe?

– Az én utam – mire kikötöttem itt – tele volt vargabetűkkel. Gimnázium óta éreztem magamban a papi hivatást, de a teológiai egyetem elvégzése után pár évre félretettem magamban ezt a gondolatot. Tudatos döntés volt, hogy 2000-ben, az érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán folytassam tanulmányaimat, de 2006-ban, a szentelésem előtt úgy éreztem, huszonöt évesen nem vagyok elég érett egy ilyen, egész életre szóló döntés meghozatalára. Ezért nem kértem a szentelésemet az akkori püspökömtől, kiléptem a papnevelő intézetből és a „civil” szférában helyezkedtem el. Azért tettem a civil szót idézőjelbe, mert tulajdonképpen ekkor ismerkedtem meg a fegyveres testületi tagsággal, a bajtársiassággal, az egyenruha szeretetével, ugyanis a büntetés-végrehajtásban helyezkedtem el hivatásos szolgálati jogviszonyban.

Egy előléptetéssel járó beosztás miatt áthelyezésemet kértem az ország másik részében lévő büntetés-végrehajtási intézetbe, s történetesen ott volt plébános az az atya, akinek hatására gimnáziumban elkezdtem gondolkodni a papi hivatáson. A papnevelő intézetből való kilépés után Istentől nem, de az Egyháztól eltávolodtam. Majd szép lassan, sok-sok beszélgetés hatására visszataláltam.

Kicsit felnőttebb fejjel azt már tudtam, hogy a „hagyományos” plébánosi életmód nem az én hivatásom. Sok keresgélés után találtam rá a tábori lelkészségre, amelyet rögtön a magaménak éreztem. Isten úgy „üzent”, hogy szó szerint éreztem a mellkasomra egy ütést, hogy ez a nekem való, ezt kerestem eddig. Végül 2012. szeptember 1-jével kezdtem meg szolgálatomat a Magyar Honvédség kötelékében.

– Az MH Ludovika Zászlóalj állományának nagy része 18 és 25 év közötti honvéd tisztjelölt. Hogyan lehet megszólítani, elérni a mai fiatalokat?

– Nehéz és könnyű egyszerre. Nekem ebben óriási segítség a két öcsém és az unokahúgom, akik ennek a korosztálynak a tagjai. Azt el kell fogadnom, hogy

néha, egy-egy beszélgetés alkalmával meg kell őket kérnem, hogy definiálják azt, amiről beszélnek, mert mások a gyerekkori tapasztalataik, mint nekem;

más meséken nőttek fel, más szabadidős tevékenységeik vannak, mint nekem voltak. Mégis, azt látom, hogy ezek a nyílt, értelmes tekintetű fiatalok szeretettel fogadtak be maguk közé, és ami a legfontosabb, vágynak a jó szóra és értékelik azt.

Egy jó pap holtig tanul. Nem érzem hátrányát a generációs különbségnek, sokat tanulok tőlük. A katonáknak szükségük van a hitre, amely megkönnyíti szolgálatukat, és szükségük van a tábori lelkészekre, akik közéjük viszik a szeretetet és a törődést.

– Miben látja jelentőségét a katolikus pap és a református lelkész együttes jelenlétének a zászlóaljnál?

– A katonának is szüksége van a hit megélésére a hétköznapok során. Ez tartást és segítséget ad egy feladat végrehajtásához, ad egy egészséges önbizalmat. Vallásos katonának lenni nem „ciki”. A honvédségben való lelkipásztori munkáról azt gondolom, hogy ökumenikus szellemben kell végezni, a felekezeti hovatartozások tiszteletben tartása mellett. Zoltán testvérrel kimondottan jó a kapcsolatom. Jól kiegészítjük egymás szolgálatát. A tábori lelkész kísér, segít, meghallgat. Pótolhatatlan munkatársak abban, hogy a katonák mentális egészsége megmaradjon.

– Milyen témákkal keresik, kereshetik meg Önöket a honvéd tisztjelöltek?

– Ez nagyon változó, mivel nemcsak vallási, hanem életvezetési kérdésekben is meg szoktak kérdezni. Egy-egy beszélgetés alkalmával hitéletbeli kérdéseken, tapasztalatokon túl óhatatlanul előkerülnek egyéb, a mindennapi élettel, élethelyzetükkel kapcsolatos témák is.

Van, aki tanácsot szeretne, van, aki csak szeretné, ha meghallgatnák. Hisz nemcsak papként, hanem bajtársként is számíthatnak rám.

– A tábori lelkészi szolgálatban egy biztos pont van, mégpedig az, hogy misszióba fogsz menni – állítják sokan. Ön erre a tökéletes példa, hisz már öt missziót megjárt... Miben más ez a misszió, mint az eddigiek? Mi a küldetése a fiatalok között?

– Nagyon szeretek külszolgálatra járni. Négy alkalommal jártam Koszovóban, egy alkalommal Irakban. Jó kérdés, hogy más-e ez a szolgálat. Szerintem nem más.

Egyik missziómban az amerikai tábori lelkésszel beszélgettem arról, hogy neki mi az „ars poeticája”, hogyan tudná megfogalmazni az ő szolgálatát. Sosem fogom elfelejteni a válaszát, mert az a mai napig hatással van rám. Egy asztalnál egymással szemben ülve beszélgettünk. A kérdésem után felemelte a fejét, rám nézett, és két mondatot mondott az amerikai filmekből vagy számítógépes játékokból ismert akcentussal: „We bring God to soldiers and soldiers to God. In every situation.”

Istent visszük a katonákhoz és a katonákat Istenhez. Minden helyzetben.

Forrás és fotó: MH Ludovika Zászlóalj (Hungarian Defence Forces „Ludovika” Battalion) Facebook-oldala

Magyar Kurír