Horvát nemzetiségi napot tartottak Kalocsán

Hazai – 2018. június 21., csütörtök | 14:38

Június 17-én horvát nemzetiségi napot rendezett a Kalocsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Szabó László elnök vezetésével. A találkozó az elmúlt évekhez hasonlóan Antunovity János boszniai választott püspök születésének évfordulójához kapcsolódott.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendezvény kulturális programmal kezdődött. Ezt követően a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye horvát hívei ünnepi szentmisén vettek részt a Nagyboldogasszony-főszékesegyházban. A szentmisét Stjepan Beretić, a szabadkai Szent Teréz-székesegyház plébánosa mutatta be.

A liturgia záróáldása után az ünneplők a Katona István-ház elé vonultak, ahol megkoszorúzták Antunovity János püspök emléktábláját.

Az eseményen Horvátország pécsi konzulátusa is képviseltette magát; megjelentek az országos, valamint a megyei horvát nemzetiségi önkormányzatok vezetői is. Nagy számban voltak jelen a főegyházmegyében élő horvát nyelvű hívek Vaskútról, Hercegszántóról, Dusnokról, Bátyáról és több más településről.

Az ünnep hivatalos részét vacsora, majd késő estig tartó táncház követte. A főegyházmegyét Polyák Imre nemzetiségi püspöki helynök, valamint Szűcs Tibor főesperes, kanonok képviselte a rendezvényen.

Antunovity János 1815-ben született Kunbaján. Nemesi származású családja rokonságban volt az almási Antunovics birtokos családdal. 1842-ben almási plébános lett. 1859-ben Kalocsára került kanonoknak, majd nagyprépost lett, később, 1876-ban boszniai választott püspök (föl nem szentelt címzetes püspök – a szerk.). Antunovity Jánost a bunyevác öntudat felébresztőjeként tartják számon. 1888-ban Kalocsán halt meg, ott is temették el.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria