KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Novenber 23-án, pénteken került sor a Kalazancius-hittanversenyre, a Sík Sándor-szavalóversenyre, illetve esszé- és rajzverseny is zajlott.
Pénteken, november 24-én a nagykárolyi Városi Színházban ünnepi műsort adtak az iskola egykori és jelenlegi diákjai, valamint a tanárokból és diákokból álló kórus. Az ünnepségen köszöntőt mondott Schönberger Jenő megyéspüspök, Kovács Jenő polgármester, valamint Gnándt Zoltán kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő. Később hálaadó szentmisét mutattak be a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomban, melyen Labancz Zsolt piarista tartományfőnök mondott szentbeszédet.
Este rendezték meg a hagyományos szülők és nevelők bálját, melyen mintegy százhatvanan ünnepeltek együtt.
A jubileumra emlékkönyvet is kiadtak, amely bemutatja az iskola történetének jelentősebb mérföldköveit, valamint a jelen örömeit, kihívásait. Az emlékkönyv lapjain egykori diákok is vallanak arról, mit jelentett számukra kalazancis diáknak lenni, és miben segítette őket későbbi életük során az iskola nyújtotta nevelés.
Forrás: Romkat.ro; Frissujsag.ro
Fotó: Bagosi Andrea/Szatmár.ro; Fotó: Anziksz.com
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







