Identitásunk lényege, hogy Isten velünk van – Jelenlétről, nyitottságról Nagymaroson

A napfényes őszi reggelen sorra érkeztek a fiatalok a plébánia templomkertjébe. Néhány köszöntő mondatban Dobszay Benedek OFM a tavaszi találkozó mottójára utalva – „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” – a mostani alkalom témáját mutatta be: a jelenlétre figyelünk, hogy megismerjük, ki is az, akiben mozgunk, élünk és vagyunk.

A napindító imát követően Ferenczy István négygyermekes családapa és Farkas Emánuel frissen szentelt pap köszöntötte a fiatalokat, mindketten a Cor et Lumen Christi közösség tagjai. Miután kiderült, hogy mindössze egy hónap köztük a korkülönbség és már egyikük sem húszéves, Emánuel atya elmondta:

ifjúkorában egyik legnagyobb félelme az volt, hogy beszéljen az emberek előtt, ma pedig ez a munkája, amit nagyon élvez. „Tudjátok mi történt velem? Találkoztam az Istennel! Ennyi. És ő teljesen átváltoztatta az életemet.”

De hogy pontosan min ment keresztül, nem árulta el a résztvevőknek, így invitálva őket a délutáni beszélgetésre. Egyébként Angliából érkezett a nagymarosi találkozóra, a Northamptoni Egyházmegye papja. „Miért vagy ma igazán, különösen is hálás?” – tette fel a kérdést. „A hálás lelkület ugyanis segít abban, hogy jelen legyünk.

Ha hálásak vagyunk, a szívünk kinyílik arra, hogy befogadóvá váljunk a körülöttünk történő eseményekre. A legnagyobb dolog, ami velünk történhet az, hogy keresztények lehetünk – hatalmas ez az ajándék”

– mondta Farkas Emánuel.

A mai téma, a jelenlét nagyon divatos, beszél róla a pszichológia is: mindfulness, jelen lenni, relaxálni – ez a gondolat a keresztény hagyományban a kezdetek óta központi kérdés.

Isten több ezer évvel ezelőtt úgy mutatkozott be mint aki jelen van.

A kivonulás könyvében olvashatjuk: Mózes a juhokat legeltette, dolgozott, élte a hétköznapi, egyszerű életét, behajtotta a nyájat a puszta belsejébe. Ebben a képben egyfajta monotonitás, üresség érzékelhető, ahol egyszer csak a semmiből ott lesz egy jelenség, az égő csipkebokor. Mózes észrevette azt. Ez az első: nyitottnak, figyelmesnek kell lenni, majd ki kell lépni saját kis világunkból, oda kell menni és megnézni.

Mózes élt a természetes nyitottságával, ez mindannyiunk velünk született adottsága. Isten pedig akkor szólította meg, amikor odament a csipkebokorhoz. Isten tehát akkor szól hozzám, ha van bennem nyitottság, hogy odaforduljak valami felé, ami különleges.

Nevemen szólít, így történik meg a találkozás. Ma ugyanez fog történni a szentségimádásban: „Isten téged néven akar szólítani.”

Mózes és Isten között aztán elkezdődik egy párbeszéd, amiben Mózes megkérdezi: „Ki vagyok én, hogy engem küldesz? Ez valami vicc?” Az, amit Isten mond róla, egyáltalán nincs összhangban azzal, amit ő saját magáról gondol. Alapjaiban kérdőjeleződik meg az identitása. Isten jelenlétének a jele az életemben, ha felmerül a kérdés: „Biztos, hogy azt élem, amit élnem kellene? Mi az, amit Isten mond rólam?”

„Ki vagyok én, hogy kivezessem a fáraó népét Egyiptomból?” – kérdezte akkor Mózes. Isten azt mondta neki: „Én veled leszek.” Úgy tűnik, nem válaszolt a kérdésére, de valójában tökéletes választ adott.

Mózes kilétét tehát az határozza meg, hogy Isten vele van. „A te identitásod, hogy hozzám kapcsolódj, és én veled leszek” – mondja az Úr.

Mózes más emberré lett az Istennel való találkozás után. Elsőként tehát nyitottnak és figyelmesnek kell lennünk, hogy meghalljuk az Úr szavát, amire aztán válaszolhatunk. Mózesnek volt bátorsága odaadni magát úgy, ahogy volt, a juhaival, a hétköznapi életével. A jelenlétbe való belépés úgy jön létre, hogy teljesen átadom magam, éppen ahogy vagyok.

Az egyetlen és igazi, tökéletes terv az életemre vonatkozóan az, hogy Istennel legyek.

Ha létrejön a találkozás, abból új küldetés fakad. Isten magához hív, hogy elküldjön. Az eszközévé tesz, hogy szabadító, gyógyító, új jövőt felépítő, fantasztikus terveit megvalósítsa. Ha küldetésről beszélünk, sokszor nagy tettekre gondolunk, pedig a legtöbbször nagyon egyszerű dolgokra hív Isten. Nem kell misszionáriusnak menni Afrikába vagy papnak állni rögtön – hangsúlyozta az előadó.

„Fordulj oda a melletted állóhoz és mondd el neki: Isten szeret és terve van az életeddel. Ez egy küldetés! Ne gondold, hogy elég, ha csak ülsz a kis világodban és  jól elvagy te meg az Isten. Terve van veled, neveden szólít, szeret téged, vár rád.

Isten apró, egyszerű küldetést ad, olyat, amire képes vagy, mert ő veled van.”

Görgetünk, e-mailt írunk, posztolunk – terelgetjük a kis juhainkat, de van-e bennünk nyitottság arra, hogy egyáltalán odaforduljunk, hogy kilépjünk a saját kis világunkból?

Legyen egy napod, amikor kukázod a telefont! Az egész életed meg fog változni, komolyan mondom”

– bátorított Farkas Emánuel atya. Sokkal érzékenyebb leszel arra, amit Isten tesz, ami körülötted történik. Meg kell tanulni meglátni, hogy Isten ezernyi jelet küld. „Halló, gyermekem, itt vagyok, érdekel? Akarsz közelebb jönni? Hiszed azt, hogy én vagyok?” Legtöbbször nem hisszük el, hogy Isten szólni akar hozzánk. Alaptézis, hogy ha keresztény vagyok, Isten beszélni akar velem, és hallani fogom a hangját. Attól kezdve, hogy ezt elhiszem, óriási kalandok várnak rám. „Lépj ki, merd azt mondani: »Itt vagyok!«

Minél inkább megismered Istent, annál inkább érdekelni fog. Ő a leglenyűgözőbb, legcsodálatosabb, legizgalmasabb, legkreatívabb, legromantikusabb, legerősebb személy.

Minél inkább érdekelni fog, annál inkább figyelmes leszel. Minél inkább figyelmes leszel, annál inkább a jelenlétben fogsz élni. És minél inkább a jelenlétben fogsz élni, annál inkább az leszel, aki vagy, az, akivel Isten van. És minél inkább az leszel, aki vagy, annál inkább meg fogod látni az ő csodáit az életedben, és annál boldogabb leszel.” 

Farkas Emánuel atya ezután átadta a szót Ferenczy Istvánnak, aki a saját életéből hozott példákkal szemléltette, Isten hogyan gyújt égő csipkebokrokat ma is. Az Úr gondoskodását nagyon erőteljesen egyetemista korában tapasztalta meg először, amikor egy általuk szervezett lelkigondozói kurzus végén egy tetemes összegről szóló mínuszos számla maradt. Imában kérdezték Istentől, mit tehetnének, hiszen egyetemi hallgatóként nem volt pénzük. Hazafelé sétálva az utcán észrevettek egy köteg pénzt a járdán, majd miután megszámolták, alig pár száz forinttal volt több, mint amennyi hiányzott a számla kiegyenlítéséhez. „Elég hangos csipkebokor, nem?” Azóta is azon gondolkozik:

Isten vajon odateremtette azt a pénzt, vagy szólt valakinek, hogy tegye oda? Akárhogyan is, mindkettő nagy csoda. „Megértem, ha kétségeitek vannak. Ha nem velem történik, én se hinném el”

– mondta.

Amikor három éve családjával Magyarországra költözött – miután befejezték 12 éves angliai küldetésüket a közösségükkel –, nem volt semmijük. Részletre vettek házat, étkezőasztalra tett laptopon dolgozott, az irodai felszerelésből íróasztal, nyomtató és két telefon is hiányzott. Családi költségvetésükbe nem fért bele, hogy ebből bármit is megvásároljanak. Néhány nap múlva lomtalanítás volt a közelben, két gyönyörű fenyőfa íróasztalt találtak kitéve az utcán. Majd a plébániáról megkereste őket egy hölgy, hogy megkérdezze, tudnának-e használni egy nyomtatót, ami számára feleslegessé vált. Mellé még két telefont is felajánlott nekik. „Döbbenet! Annyira ott van Isten és látja a szíved vágyait! Jelen van Isten az életünkben? Ahogy Emánuel atya mondta, minél inkább átadod neki az életedet, annál inkább bemutatkozik neked. Minél inkább megnyitod a szívedet és azt mondod: »Uram, itt vagyok«, annál több csipkebokrot gyújt az életedben.”

„Egy konferencián voltunk, hatalmas felújítások előtt álltunk, tudtam, hogy rengetegbe fog kerülni – folytatta.  – »Őszinte vagyok, Uram, kicsi a hitem, segíts.« Belső vívódásban telt a napom: »Uram, látom, hogy neked lehetséges, tudom, hogy meg tudod tenni.« Tudjátok: amikor a hited ott van elméletben, de az érzelmeid még nem érték utol. Este mondja a feleségem, hogy valaki éppen aznap utalt át 2 millió forintot. Úgy éreztem, Isten így szólt: »Hiszed-e, hogy nekem lehetséges? Hiszed-e, hogy megvalósítom azt, amire elhívtalak?«”

Isten elég hatalmas ahhoz, hogy mindent megadjon, ami szükséges az elhíváshoz.

A hivatás nem játék, komoly gyümölcsei vannak. Isten nem azt mondta Mózesnek: lehet, hogy sikerrel jársz, lehet, hogy valami változni fog, ha velem együtt mész, hanem teljesen megreformálta Izrael életét. Komikus, ahogy Mózes vitatkozik Istennel és győzködi, hogy bizony nem képes erre a hivatásra. „Ha azt érzed, hogy nem vagy rá képes, az nagyon jó! Mert Isten nélkül valóban így is van” – tisztázta a Cor et Lumen Christi közösség vezetője. „Ha velem jársz, olyan dolgokra leszel képes, amiket a magad erejéből nem tudsz elvégezni” – mondja Isten.

Azért gyújt az életünkben csipkebokrokat Isten, hogy azt mondhassa: „Én veled leszek, és ha velem jársz, olyan dolgokra leszel képes, amikre magadtól nem lennél.”

A Cor et Lumen Christi közösséggel nagyon sokat imádkoznak fizikai gyógyulásokért, mert hiszik, hogy Isten ma is gyógyít. Az egyik ilyen alkalom végén egy fiatal, 16 éves srác elmondta: úgy érkezett a templomba, hogy ezek a kérdések voltak a szívében: „Mit keresek én itt? Nem is hiszek Istenben, még kevésbé abban, hogy képes gyógyítani. Miért vagyok egyáltalán itt?” Majd miután látta, hogy a testvére lebénult keze a szeme láttára meggyógyult, így vallott: „Tudom, hogy létezik Isten és szeret engem.” Ezt követően késztetést érzett arra, hogy átadja az életét Istennek. „Te is add át a szívedet Istennek, mert Ő folyamatosan gyújtja a csipkebokrokat” – buzdított Ferenczy István.

„Uram, mi az, amire engem hívsz? Ki vagyok én a te szemedben? Már a csillagok megteremtése előtt tudta, hogy leszek. Olyan terve van számomra, ami meghaladja legmerészebb álmaimat is. Nem gondoltam volna, hogy Isten olyanokat fog mutatni, amiket megéltem: vak szemet láttam megnyílni, az emberek felállnak a tolószékükből.

Mennyire kicsi a víziónk az életünkről, pedig igazán vagány az élet Jézussal – nem éri meg másként csinálni. A világ soha nem fogja pótolni azt a vágyat a szívünkben, ami Istenre éhezik.

Előadását e szavakkal fejezte be Ferenczy István: „Amikor a most következő szentségimádásban belépünk az Ő jelenlétébe, Isten azt mondja: »Gyere velem, ez nagyon izgalmas lesz.«”

Fotó: Pesti Dóra; Tibély Gergely

Nádudvari Dorottya/Magyar Kurír